HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Görbe tükröt tartott az ellenfelek elé - 87 éves lenne Papp László


pappl.jpg

Muhammad Alival lehet egy lapon említeni Papp Lászlót, aki közép-, majd nagyváltósúlyban bokszolt. Három olimpiai bajnoki címet nyert, majd profi karrierbe kezdett, ahol nem lett világbajnok. Nem ő tehetett róla.

A Görbe becenévre hallgató Papp László hegedülni kezdett, amiben állítólag tehetséges volt. Édesapja korai halála után azonban felhagyott a zenéléssel, és focizni kezdett. A labdarúgás is jól ment neki, ám az ökölvívásról nem mondható el ugyanezt. Amikor először lement a bokszterembe, nagyon elverték, és úgy nézett ki, hogy ennyi elég volt a pofonokból. A II. világháború után azonban újra kezdte, 19 évesen. Fehér István és Adler Zsigmond uraknak köszönhető a páratlan karrier beindulása. Előbbi meglátta benne a tehetséget, utóbbi pedig az edzője volt Papp Lászlónak. Már az első meccsét kiütéssel nyerte 1945-ben, Bécsben, az osztrák Böhm ellen. Nagyjából 300 meccset vívott, amelyek közül mindössze kilencet veszített el. 1948-tól zsinórban három olimpiát nyert, ami rajta kívül mindössze két kubai bokszolónak sikerült azóta. Olimpiai bajnokként két meccset veszített el, mindkét alkalommal sérülés után tért vissza. A papplaszlo.hu szerint az angol lapok ezt írták az 1948-as londoni döntő után: "A British Múzeum vegye meg Wright állkapcsát és állítsa ki, mint a világ nyolcadik csodáját, hiszen a bombázó magyar, Papp ütéseit is kibírta."

3 olimpiai bajnok cím, megszámlálhatatlanul sok kiütés

Papp László 1957-ben, háromszoros olimpiai bajnokként állt profinak, állami engedéllyel. Huszonkilenc meccséből tizenegyet kiütéssel, tizenkettőt pontozással, négyet pedig technikai k.o.-val nyert meg. Érdekesség, hogy "Papplaci" - így hívták a profik világában - nem bokszolhatott hivatásosként Magyarországon, így Ausztriában játszotta "hazai" meccseit. Két mérkőzése döntetlennel végződött. 1959-ben a a francia Ballarin ellen hét menetet bokszolt végig törött kézzel. Másnap a francia lapok őt hozták ki győztesnek, pedig ez volt az egyik meccs, amit a bírók döntetlenre hoztak ki. 1962-ben Papp - a dán Chris Christensen ellen - végre Budapesten léphetett kötelek közé. Profi Európa-bajnoki címmeccs volt, amit az MTV is közvetített. Christensent a nyolcadik menetben sérülés miatt leléptették, így lett Papp Európa-bajnok.

a Christensen elleni meccs

Ezt a címét hatszor védte meg.1964-ben a magyar pártvezetés sportolói karrierje befejezésére kényszerítette Papp Lászlót, megfosztva őt attól, hogy világbajnoki címért bokszolhasson. Utolsó meccsén a brit Mick Leahy ellen nyert pontozással. Hogy mennyire jó esélyei lettek volna egy világbajnoki címért vívott meccsen, azt mutatja, hogy Peter Müller, a németek első számú profija,- akit Papp háromszor is megvert - legyőzte az amerikai Joey Giardellot, aki Papp világbajnoki ellenfele lett volna. 1963-ra is jutott egy különösen nagy meccs. A spanyol Folledo Madridban fogadta a magyarok ászát. A hispánok biztosak voltak honfitársuk győzelmében, de csak nyolc menetet bírt, Papp őt is kiütötte.

A Folledo elleni meccs

Visszavonulása után Papp László edző lett. Mesterével, Adler Zsigmonddal is dolgozott együtt. Papp irányításával a magyar válogatott - sok más érem mellett - olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett. 1992-ben visszavonult a válogatottól, de négy évig tovább edzősködött, aztán betegség miatt abba kellett hagynia.  2003. október 16-án hunyt el Budapesten. Jóvátehetetlen vétek, hogy nem hagyták világbajnoki címért bokszolni.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.03.25. 07:32

Címkék: video london olimpia boksz ali helsinki papp lászló egyéni melbourne muhammad ali mohamed ali profi ökölvívás amatőr ökölvívás

2 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr665165602

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.25. 12:13:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyallampolgar 2013.03.25. 09:04:14

Muhammad Alihoz hasonlítani elég jó marketing fogás a posztban de blődség. Minden idők legnagyobbja a kontinenseken kultúrákon átívelő emberjogi tevékenységgel párosította boxzsenijét.

Papp László "csak" egy igazi magyar sors az átkosból. Egy csodálatos tehetség és egy ellehetetlenített karrier.

Egyébként köszönöm az írást.
süti beállítások módosítása