HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Az Arabellával vívott meccs után végre megint boksz - Erdei Zsolt szombaton lép ringbe


Eredei-Zsolt.jpg

"Azért tértem vissza, mert szeretem az ökölvívást. Ez az én életem"- ezt Erdei Zsolt nyilatkozta a szombati Denisz Gracsov elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón. Minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója közel két év kihagyás után lép ismét kötelek közé. Nem kicsi a tét.

Monte Carlo Million Dollar Super Four. Ezen a néven fut a kétkörös bokszgála, amelyen Erdei Zsolt mellett -pontosabban ellen - Denisz Gracsov, valamint a másik ágon küzdő Rodriguez és Maderna lép szorítóba. A két meccs két győztese júliusban bokszol újabb tíz menetet, ahol egymillió dollárért küzdenek a felek, A győztesé a pénz hatvan százaléka.

Az 1974. május 31-én született Erdei Zsolt 1995-ben kezdte felnőtt pályafutását. Középsúlyban (akkoriban 71-75 kg) 212 győzelem mellett 20 vereség a mérlege az amatőrök között.

Erdei (kék) - Kathi Attila (piros) meccs az 1995-ös ob-n

Olimpiai bronzérmet szerzett 2000-ben, de bennem a budapesti világbajnokság maradt meg nekem leginkább vele kapcsolatban. Nagyon akarta az aranyat hazai közönség előtt és sikerült is legyőznie a kétszeres olimpiai-, és világbajnok Ariel Hernándezt. 

2000-ben szerezte az olimpiai bronzérmét, és Tamperében még összebokszolt egy második Eb-aranyat is, hogy még ebben az évben, novemberben profinak álljon. Ugyanebben az évben, decemberben két meccsel nyitott a profik táborában. A félnehézsúlyú Erdei T.K.O.-val nyerte mindkét ütközetét. Philip Houthooft egy, Wille McDonald pedig két menetet bírt.

Az Univerzum magyar öklözője sorra nyerte a meccseket. Négy K.O.val tarkított 15-0-s győzelmi mérleggel vágott neki az első címmeccsének, amit a WBO Interkontinentális övéért vívhatott, az olasz Massimiliano Saiani ellen. 2003. július 12-én találkoztak a felek Leverkusenben. Madár a 7. menetben nyert technikai K.O.-val, amit Szegeden meg is védett Juan Nelongo Pérez ellen. Ez volt az első végigbokszolt 12 menete Madárnak, pontozással nyerte a találkozót.

2004. január 17., Karlsruhe volt a következő nagy állomás. Erdei a mexikói Julio César González ellen lépett szorítóba a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övéért. Madár 12 menetben nyert pontozással. Sajnálatos módon González tavaly elhunyt motorbalesetben.

Erdei Zsolt 2004-ben lett profi világbajnok

Erdei tizenegyszer védte meg világbajnoki címét. Utolsó alkalommal az ukrán Jurij Barasan ellen már a meccs előtt biztos volt a védés, mivel az ellenfél nem tudta hozni a súlyhatárt (79,3 kg) a mérlegelésen. A meccset azért lejátszották. Erdei 2009. január 10-én pontozással legyőzte túlsúlyos ellenfelét.

És ha már ilyen jól ment neki egy "cirkálósúlyú" ellen, akkor ő maga is súlycsoportot váltott, és eggyel feljebb lépett. Némiképp kényszerlépés volt ez, mivel az Univerzum sehogy sem tudott neki tető alá hozni egy újabb meccset. Így lett a címvédőből kihívó, ugyanis jött egy lehetőség a cirkálósúly 11-szeres címvédője, az Erdeinél 7,7 kilóval többet nyomó, olasz Giacobbe Fragomeni ellen. 2009. november 21-én volt a nagy ütközet, amit Erdei akkor az élete meccsének nevezett. 12 menet után hirdettek győztes. A háromból két bíró is Erdeit hozta ki jobbnak, így ő lett az első magyar profi ökölvívó, aki két súlycsoportban is világbajnok tudott lenni.

Fragomeni is kipipálva

Az Univerzummal való szakítás után Amerika felé vette az irányt Erdei, aki Samson Onyango és Byron Mitchell ellen is nyert Atlantic Cityben. Erdei 2011. június 5-én bokszolt utoljára. 2011 végén címmeccsen bokszolt volna az IBF bajnok Cloud ellen, de Erdei kézsérülés miatt lemondta a meccset. 2012. szeptember 29-én Isaac Chilemba lett volna a soros ellenfél, de szeptember elején Erdei újra megsérült egy edzésen. Azóta inkább magánéleti problémáival kapcsolatban hallottunk Erdeiről, amelyekkel nem tudok és nem is akarok érdemben foglalkozni. A lényeg, hogy a 34. győzelmére készülő Madár szombaton újra ringben bizonyíthat!

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.03.28. 12:07

Címkék: video olimpia boksz profi egyéni ökölvívás garay wbc Erdei Zsolt Univerzum wbo

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr945177158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sheldon73 2013.03.28. 20:49:49

Szoritunk neked Madár!!!!!

háténimmár 2013.03.28. 22:27:22

Sok sikert neki természetesen, hiszen kinek drukkolnék, ha nem a hazainak.
Valamikor nagyon szimpatikus volt, szívből neki szurkoltam és nem az állampolgársága miatt.
De ezt a szimpátiát sikerült leírnia, és a vicc, hogy még csak fel sem tudok hozni egy momentumot sem, aminek a számlájára írhatom ezt.
A nyilatkozataiból mű-alázat és nagyképűség egyszerre van jelen, nekem az jön le, hogy nagyon elszállt.
Büszke lehet a sikereire, mert nem semmi, amit össze-boxolt már, de a régi kedvessége hiányzik.
Mindenesetre hajrá Madár!

kifordított nagyanyó 2013.03.29. 11:22:33

@háténimmár: Hát szerintem egyáltalán nem lett nagyképű.
Én inkább valamiért attól féltem,hogy elzüllik.
süti beállítások módosítása