HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

50 éves a világ egykori legdrágább játékosa, Détári Lajos


détári.jpgAz utolsó karmester, szokták róla mondani. Két nap híján 21 évesen már bemutatkozott a magyar válogatottban, egy év múlva pedig már sorsdöntő vb-selejtezőkön szerzett gólokat. Világszerte ismert labdarúgó vált belőle és egy ideig ő volt a világ legdrágább játékosa. Détári Lajos félévszázados lett.

Détári Lajos az Aszfaltútépítőben ismerkedett meg a labdarúgással, de valójában a Budapesti Honvédban nevelkedett és alig múlt 18, amikor a Pécs ellen bemutatkozott az NB I-ben, azután pedig szép lassan alapember lett a piros-fehéreknél. 1984-től zsinórban három bajnoki címet nyert a Honvéddal és mindhárom alkalommal Döme lett a gólkirály. Sokak szerint ő az utolsó magyar "karmester", a 10-es mez méltó viselője.

Két Détári-gól a Ferencváros ellen

Détári a Honvédot és az őt edző Komora Imre veje volt, miután elvette lányát, Andreát. Komora elmondása szerint Lajosnak ebből csak hátránya származott a pályán, bár, akit ilyen tehetséggel áldott meg a sors, azt nem érhette sok baj.

A szőke középpályás 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban. A Hollandia és Ausztria elleni vb-selejtezőkön már fontos gólokat szerzett és betalált a brazilok elleni 3-0-s meccsen is. Mezey György az 1986-os mexikói világbajnokságra is kivitte, ahol ő lőtte Magyarország máig utolsó vb-gólját. A vb utáni évben igazolt el külföldre, ahonnan a német Eintracht Frankfurt csapatához igazolt. Détári egy évet játszott a Bundesligában, legnagyobb sikerét azonban a kupában érte el. A piros-feketék az ő góljával hódították el a serleget a Bochum elleni 1988-as döntőben.

détári_1.jpgKarl-Heinz Körbel, Détári és a kupa 

Nem csoda, hogy fél Európa - állítólag az olasz Juventus is - kivetette rá a hálóját, ám Détári - némi meglepetésre - a görög Olympiakoszhoz szerződött, akkori rekordot jelentő 18 millió német márkáért. Ebből a pénzből jutott a Frankfurtnak, a Honvédnak és még a magyar államnak is (konkrétan az OTSH-nak). Rossz nyelvek szerint ráadásul apósa, Komora is részesült némi juttatásban.

Görögországban egy kupát nyert az ott töltött két év alatt. Egyszer jártam Korfu szigetén, szerintem ott hallottam legtöbbször egy hét alatt a Détári nevet. Ez mindent elárul, hogy milyen tisztelet és szeretet övezi arra felé Dömét. Görögország után Olaszország, de nem a Juve felé vette az irányt. Játszott két évet Bolognában és egyet Anconában. Előbbi csapattal UEFA-kupa-negyeddöntőbe jutott, az Anconában pedig 9 gólt szerzett egy szezon alatt.

1993-ban a nyári átigazolási szezon szenzációjaként fél szezonra visszajött Magyarországra, a Ferencváros csapatához. A BVSC ellen 3 gólpasszt adott és nem akármilyen gólt lőtt a Vasasnak.

Détári Vasas elleni gólja 1:10-nél

Tavasszal ismét Olaszországban, a Genoa csapatánál játszott. Ezután egy év következett Svájcban, ahol Döme ismét villantott: a Neuchatel Xamax tagjaként az év labdarúgója lett az alpesi országban. Ezt követően az osztrák másodosztályú St. Pöltent ajándékozta meg azzal, hogy oda igazolt, majd 1998 őszén a BVSC-hez szerződött, ahol a régi önmagát idézte játékával és termékenységével. 17 meccsen 8 góllal járult hozzá a BVSC szerepléséhez, ám mivel Détári nem amatőrként játszott St. Pöltenben, ezért az MLSZ döntése értelmében az őszi szezon egy részében nem játszhatott. Döme 2001-ben vonult vissza a szlovák negyedosztályú Felsőpatony játékosaként. Sok gólja közül számomra a lengyelek elleni szabadrúgás-találata a legemlékezetesebb 1987-ből.

Détári kevésbé sikeres edzői karrierje is rejteget egy különös rekordot. 12 év alatt 19 csapatnál fordult meg, de eddig még sehol sem töltötte ki a szerződését. Pályája elején sikernek számított, hogy egy nagyon rossz Kispesttel bennmaradt az NB I-ben, 2004-ben pedig a Haladással feljutott az élvonalba. Ezután viszont semmi. Szombathelyről például a Videoton 3-0-s legyőzése után távozott, mert összeveszett Bíró Péter tulajdonossal. Egy évvel később a DVTK 1910 edzője lett, de mivel a csapat a Balaton FC jogán indult el végül az NB I-ben, ezért onnan is eljött. 2006-ban Bozsik Péter lett a szövetségi kapitány, mellé pedig Détárit nevezték ki, hogy irányítsák ketten a nemzeti csapatot. Szerintem életképes ötlet volt, de a Málta elleni vereség miatt pár hónap alatt belebuktak a küldetésbe.

detari1.jpgDétári, mint szövetségi edző

Külföldön Romániában, Vietnamban, Szlovákiában és Görögországban is megfordult. Az ázsiai országba magával vitte Lázár Mátyást, Kovács Bélát és Kenesei Zoltánt is. Az ő nevük egytől-egyig felmerült az itthoni fogadási botrány kapcsán.2011-től Détári egy évig volt a Ferencváros szakmai igazgatója, ám az Újpest elleni vereséget követően távozott a kispadról.

Döme ma 50 éves, Isten éltesse sokáig a második legnagyobb 10-est!

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.04.24. 07:18

Címkék: video videó mexikó válogatott mezey györgy döme détári döme Ferencváros détári lajos Bp. Honvéd mexikó 1986

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr845242385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Sanyi 2013.04.24. 10:41:32

Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!!!
süti beállítások módosítása