HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Hosszú és háton nagyobb az Egérnél


hosszu-katinka-S.jpg

Hosszú Katinka 1:00,24-es országos csúcsot döntött 100 méteres hátúszásban az ír bajnokság első napján. Nem akárki, hanem Egerszegi Krisztina 22 éves csúcsát (1:00,30) adta át a múltnak a bajai úszólány. Katka egyéves volt akkor és ha a cikk címe erős túlzás is, nem semmi, amit elért eddig.

Bajáról nem feltétlenül úszókarriert fut be az ember, de a pécsi születésű Hosszú Katinka kivételt jelent. 2004-ben - 15 évesen - megszerezte első felnőtt érmét a bécsi rövidpályás Európa-bajnokságon, 400 vegyesen lett bronzérmes. 2008-ban Eindhovenben ezüstre csiszolta az érmet, ugyanebben a számban, ezután pedig jött a nagy áttörés, 50 méteres medencében.

2009-ben Rómában rendezték az úszó világbajnokságot. Az ekkor már az Egyesült Államokban készülő (és tanuló) Katka pedig 20 évesen jelezte, hogy megérkezett. 200 méter vegyesen egy bronz formájában megszerezte a magyar csapat első érmét, ami mellé 200 pillangón letett még egyet az asztalra, majd a vb utolsó napján dobbantott. 400 méteres vegyesen 4:30,31-es idővel világbajnoki- és Európa-csúcsot úszva megszerezte élete első világbajnoki címét. 

Azóta, 2010-ben Budapestenés 2012-ben Debrecenben nyert összesen hat Európa-bajnoki aranyat. Az olimpia nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna. 400 vegyesen elért negyedik helyével azért pontszerző lett. Tavaly év végén két rövidpályás világbajnoki címet is nyert Isztambulban, ami előtt megnyert egy 8 állomásos, pénzdíjas Világkupa-sorozatot. Katka négy kontinensen úszott, saját bevallása szerint ezalatt másfélszer körbeutazta a földet.

Az írországi országos csúcs után Kiss László szövetségi kapitány egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett. "Örülök Katinka remeklésének, még ha kicsit persze fáj is, hogy az Egérkével közös munkával elért 1991-es magyar csúcs lett a múlté. Úgy vagyok vele azonban, hogy ha már megdönti valaki, akkor az olyan kiválóság legyen, mint amilyen például Hosszú Katinka" - mondta Egér korábbi edzője.

A szakemberek szerint ez az eredmény első sorban a nyári barcelonai világbajnokság fő száma, a 400 méteres vegyesúszás szempontjából biztató. Hátha Katka varázsol nekünk oda egy kis Rómát. 

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.04.27. 10:30

Címkék: video úszás világbajnokság világbajnok egyéni Barcelona Pécs Baja Róma London 2012 London2012 Egerszegi Krisztina Hosszú Katinka

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr965249271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása