HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

A hollandiai Nijmegen magyar ikonja


babos.jpgHa egy labdarúgóval olyan edzők foglalkoznak felnőtt korában, mint Csernai Pál, Garami József, vagy a holland Henk Ten Cate, akkor biztos ragad rá emberség. Még akkor is igaz ez, ha kapus az illető, és az övék azért egy picit más világ. Babos Gábor, a soproni születésű - most már veterán - hálóőr a tehetsége mellett (27 válogatottságot nem adnak ajándékba)  emberi tulajdonságainak is köszönheti, hogy idegenből hős lett Hollandiában.

Babos Gábor szülővárosa, Sopron NB I-es csapatánál kezdte élvonalbeli karrierjét. Nem tudni, mekkora öröm, de biztos, hogy hasznos, ha egy kapus egy kiesés ellen küzdő csapatnál edződhet. Első szezonjában, 1993-94-ben kilenc meccsen védett, és az SLC a Hatvan elleni osztályozón 11-es párbajjal vívta ki az NB I-ben maradást. A következő bajnokságban már bő fél szezon, azaz 17 meccs jutott az ifjú kapusnak, de hiába érkezett a Bayern edzőlegendája, Csernai Pál a hűség városába, a Sopron az utolsó helyről kipottyant az NB II-be.

Babos_Gabor_650.jpg

Az MTK viszont pont akkor jutott vissza, Bicskei Bertalan vezetőedző pedig - volt kapusként - felfigyelt arra, hogy kár lenne veszni hagyni egy ekkora, amúgy 197 centiméter magas tehetséget, és a fővárosba vitte a kapust. Persze, a Várszegi Gábor tulajdonos jóvoltából meggazdagodott kék-fehérek nem az újoncok klasszikus szerepét töltötték be 1995-ben. Illés Bélával és a többiekkel már az első szezonban a dobogó volt a cél, de végül ötödik lett a csapat. 

A következő szezonban viszont - ekkor már Babos volt az első számú kapus - bajnok lett a Garami József által vezetett csapat, amely csak egy meccsen kapott, és mindössze 25 gólt kapott. A BL selejtezőjében kisebb bravúrral 1-0-ra legyőzte itthon az MTK a Croatia (Dinamo) csapatát, de kint a horvátok nyertek 2-0-ra.

Babosnak szerencse is kellett a válogatotthoz vezető úton. Például az, hogy akkoriban egy másik volt kapus, Csank János volt a válogatott szövetségi kapitánya, aki Bicskeihez hasonlóan bizalmat szavazott az akkoriban még csak 22 éves portásnak. A belgrádi 0-5 és Király Gábor örömtelibb berobbanása miatt azonban három évre jégre került hősünk, és a 2000 és 2004 közötti időszakban is "csak" barátságos meccsek jutottak neki.

Az MTK-hoz visszakanyarodva, Garami után Egervári Sándor, majd a holland Henk Ten Cate érkezett a Hungária körútra, akivel még a BL-csoportkörbe való jutás is meglehetett volna (a bajnokságot Egervárival nyerte a csapat), ami végül megint nem sikerült a Croatia ellen. Az UEFA-kupába kiesve azonban Babosék kiverték a török Fenerbahcét.

Babos abszolút favoritnak számított a holland sztáredzőnél (még gólt is szerzett ebben a szezonban), senki nem lepődött meg, amikor a NAC Breda csapatához távozó Henk Ten Cate magával vitte őt Hollandiába. Ten Cate az évek során megjárta pályaedzőként a Barcelonát és a Chelsea-t, és vezette az Ajaxot, valamint Panathinaikoszt. Babos viszont letelepedett Hollandiában, és dolgozott becsülettel. Az első évben újonc létére a nyolcadik helyen végzett a Breda, Babos pedig Hollandia legjobb kapusa lett. A következő szezonban is ugrott egy nagyot, akkor az egész holland bajnokság második legjobb játékosának választották, amit ő pályafutása egyik legnagyobb sikerének tartja azóta is. 

126 meccset húzott le a Breda kapujában, majd a Feyenoordhoz távozott, de onnan egy év után, 2005-ben továbbállt, és a NEC Nijmegennél kötött ki. Az első szezonjában egy 693 perces rekorddal tette le a névjegyét - ennyi ideig nem kapott gólt új csapatánál. 2008-ban az UEFA-kupába jutott a csapattal, ahol a Dinamo Bukarest kiverése után a csoportjából is továbbment a Nijmegen, a legjobb 16 közé jutásért azonban a később elődöntős Hamburg már túl nagy falatnak bizonyult.

Ebben az időszakban nem egy ex-kapus, hanem egy holland szakember, Erwin Koeman irányította a magyar válogatottat, aki rehabilitálta a Hollandiában ekkor már elismert Babost. Előbb a Montengró elleni barátságos meccsen védette őt, majd hét vb-selejtezőn is neki szavazott bizalmat. Babos ha nem is a csúcson (az az Eb lett volna), de a dánok elleni 1-0-s idegenbeli zárómeccs után vonult vissza a válogatottól. Önként mondott le a címeres mezről. Ekkor talán még nem sejtette, hogy van még pár jó éve. Azóta már túl van a 350. holland bajnokiján, ami a NEC-nél a 200. meccse volt. Idén kiderült, hogy Babos családi okok miatt visszatér a lakhelyéhez közelebb eső Bredába, a szurkolók ezután a legnagyobbaknak járó módon búcsúztatták őt el a Waalwijk elleni utolsó hazai meccsen. 

A jelenleg 38 éves Babos második tartalékként tér vissza első holland csapatához (Király Gábortól is hallottunk ilyet, amikor az 1860 Münchenhez ment), ahol a fogadtatás miatt biztosan nem kell aggódnia: a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel várják Bredában.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.05.15. 09:47

Címkék: video sopron feyenoord henk ten cate válogatott mtk erwin koeman nac breda nec nijmegen csank jános babos gábor csernai pál

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr775301020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása