HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Szuper... Hogy kimaradt!


szuper_jegkorongblog.hu.jpg

2011-ben az akkori szövetségi kapitány, Ted Sator a kispadra ültette a mindent eldöntő vb-meccsen, egy évvel később pedig Kevin Primeau már el sem vitte magával a Szlovéniába az újkori magyar hoki egyik ikonját, Szuper Leventét.

 

Újabb csodára készült 2011-ben a magyar jégkorong válogatott. A 2008-as feljutás után ismét a legjobbak közé vágytak a mieink, ezúttal azonban nem egy másik kontinensen, hanem saját pályán, saját közönség előtt, Budapesten szerették volna kivívni az A-csoportos részvételt. Szuper Levente lehet a siker egyik kulcsa, gondoltuk. Volt azonban egy kivétel, aki nem így vélekedett. Ted Sator, Magyarország akkori szövetségi kapitánya nem első számú kapusként számított az akkor az észak-amerikai CHL-ben szereplő kapusra. Szuper az Arizona Sundogs csapatánál védett abban a szezonban, játékban volt, otthagyta a vb kedvéért a rájátszásba jutott csapatát. Itthon közölték vele a tényt, hogy csere lesz. Percek jutottak neki, a csapat pedig "csak" második lett, így nem sikerült feljutni.

             a közönség a budapesti vb-n is A-csoportos szinten szurkolt, sajnos az olaszok ellen elbuktunk

2012-ben -Kevin Primeau kapitánykodása idején- annyiban bonyolódott a helyzet, hogy Szuper kazah klubja, az Arisztan nem volt olyan készséges, mint a Sundogs vezetése. Az ázsiai klub elöljárói jelezték, hogy nekik fontos lenne a rájátszás, Szuper viszont azt mondta, mindent elkövet azért, hogy játszhasson a vébén. Primeau végül kénytelen volt nélkülözni a kapust, akárcsak Hetényi Zoltánt.

            Szuper Levente a német Bundesliga I-ben is megállta a helyét

Idén már nem kérdés, hogy ott lesz-e az április 14-én kezdődő -újfent hazai- divízó I-es világbajnokságon, ugyanis közel egy éve nem védett tétmeccsen. A vb-n Olaszország, Kazahsztán, Japán, Nagy-Britannia, valamint Dél-Korea lesz a mieink ellenfele.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.02.13. 16:52

Címkék: jégkorong csapat válogatott hoki Szuper Szuper Levente

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr515077919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.