HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

A levegő magyar ura - Dávid a Góliátok között


davidkornel.jpg

A ma esti NBA All Star-gála kapcsán jutott eszembe Dávid Kornél, aki több mint száz NBA-meccsen játszott pályafutása során. Ő az NBA eddigi történetének egyetlen magyarja.

Minden kezdet nehéz

Majdnem focista lett, de elvették a kedvét tőle. Nem a körülmények tántorították el a focitól, csupán beállították a kapuba. Ezután keresett más sportágban boldogulást, s kezdett kosárlabdázni. Dávid Kornél ekkor már 16 éves volt. Nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy a Honvéd serdülőcsapatához igazolt. Az első szezonja után, 1988-ban a Malév SC NB II-es csapatánál kötött ki. Elmondása szerint itt sokat tanult az NB I-ből kiöregedett játékosoktól. Így lehetett, mert 1990-ben újra a Honvéd csapatában találta magát, ahol négy év alatt két bajnoki aranyat szerzett. Az 1994-es csapatnak már egyértelmű húzóembere volt. 

davidkornel2-nemzetisport.hu.jpgDávid Kornél megszenvedett a sikerekért,                                 fotó: www.nemzetisport.hu

NBA

Kell-e mondani ezek után, hogy az NBA-karrier indulása is elég egyedire sikeredett? Nem mintha alanyi jogon járt volna. Az első két amerikai lehetőséget -rajta kívül álló okok miatt- elszalasztotta Kornél. Első alkalommal a Honvéddal járt Amerikában, ahol a New Orleans-i egyetem edzője ajánlott neki ösztöndíjat, ám ez a lehetőség a meglévő profi szerződése miatt kútba esett. 1995-ben -ekkor már az Albacomp játékosa volt Dávid Kornél- egy nyári tornára érkezett egy amerikai játékosmegfigyelő, aki nyári táborba hívta a magyar játékost. Itt olyan játékosok játszanak, akik szeretnének az NBA-be kerülni. Összejött a túra. Öt meccsen kellett bizonyítania a magyar válogatott játékosának, ami sikerült is neki, mert a Chicago Bulls felfigyelt rá, és egy őszi tábor erejéig edzett is a bikákkal. Csakhogy két olyan év következett az NBA-ben, amikor lock out (az NBA történetének első két lockoutja) miatt meghiúsult a normál szezonkezdet. 

1998-ban aztán teljesült az álom. Szabadon igazolható játékosként október 1-én aláírt a hatszoros NBA-bajnok Chicago Bulls-hoz (nem garantált szerződés), és ötven meccsen pályára is lépett. Jordan ekkor már nem volt a csapat tagja, a lockout hatására visszavonult ideiglenesen. Dávid az első meccsén Karl Melone és a Utah Jazz ellen játszott. 14 perc alatt 11 pontot dobott. Összesen 109 NBA-meccs jutott Dávid Kornélnak, aki a Cleveland, a Detroit, és a Toronto csapatában is megfordult 2001-ig. 

Dávid Kornél itt már a spanyol TAU Cerámica játékosa 

Ki lesz a következő?

Hanga Ádám lehet a következő magyar NBA-játékos. Az irányítót a San Antonio Spurs draftolta 2011 júniusában, ami azt jelenti, hogy a jelenleg a spanyol Manrésában játszó kosaras kizárólag a Spurs csapatához szerződhet az Észak-amerikai profi kosárlabdaligán belül.

Somogyi Gergellyel tavaly a Los Angeles Lakers kötött egyéves, nem garantált szerződést, ám a center végül nem került be a Lakers keretébe.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.02.17. 08:51

Címkék: csapat válogatott kosárlabda nba chicago bulls dávid kornél

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr335084486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wirth6 2013.02.17. 19:53:49

Nem lenne rossz, ha összejönne a Spurs ügylet, és lehetne egy magyarnak szurkolni az NBA-ben.
süti beállítások módosítása