HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Találkozás a végső igazsággal


s_kovacs_adam5.jpg

A világon 40-50 millióan, Magyarországon 40-50 ezren űzik valamilyen szinten. A karate a japán Okinava-szigetről származik, születése a középkorra tehető. Idén komoly esély van rá, hogy a karate bekerüljön a 2020-as nyári olimpia programjába, jövő héten pedig Budapesten lesz az Európa-bajnokság. Első világbajnokunk csak egy junior karatéka fair play-díjas lépésnek köszönhetően indulhat a kontinensviadalon.

Magyarországon az 1970-es években terjedt el a karate. A kyokushin magyarul azt jelenti, hogy "találkozás a végső igazsággal". Az első éremmel 1982-ben sikerült találkozni nemzetközi versenyen: 1982-ben Molnár Tamás junior Eb-bronzot nyert. Az első felnőtt érmesünk Marosvölgyi László lett. Ő Budapesten lett gazdagabb egy világkupa-ezüsttel. Ekkor 1984-et írtunk.

május 9. és 12. között a budapesti Eb-n bizonyíthatnak a magyar karatékák

A 2000-es években jött a nagy áttörés. S. Kovács Ádám nyitotta a sort, aki 2001-ben junior vb-t nyert Athénban, Klima Zsuzsanna pedig egy év múlva felnőtt világbajnokságon lett második. Utóbbi, a felnőtt vb-ezüstérem S. Kovácsnak is összejött azóta, ráadásul kétszer.

Tóth Beatrix két Eb-bronzot nyert az évek során, Zágrábban pedig a női csapatversenyben lettünk harmadikok

2009-ben jött ez a csapatbronz, de ez az év újra S. Kovács Ádámról szólt, aki megnyerte a tajvani Világjátékok (nem olimpiai sportágak "olimpiája") karate aranyérmét (65 kg), ráadásul megválasztották az év magyar sportolójának a nem olimpiai sportágak kategóriájában.

A május 9-én rajtoló Eb-n csapatban elinduló Tadissi Martial 2009-ben junior Eb-t, két évvel később pedig U21-es kontinensviadalt nyert, úgyhogy az utánpótlással továbbra sincs gond.

Történt egy kis malőr S. Kovács Ádámmal, ami miatt legnagyobb éremesélyesünk ki sem jutott a budapesti kontinensviadalra. Az MTK versenyzője betegség, illetve egy kvalifikációs verseny törlése miatt maradt le a hazai rendezésű eseményről, Kőhegyi Zoltán, a Tisza Volán 67 kg-os versenyzője ellenben sikeresen kvalifikálta magát.  A szegedi fiú azonban írt egy levelet a szövetségnek: "A hétvégi szlovák Grand Prix-n elért eredményemmel sikeresen kvalifikáltam magam a budapesti Európa-bajnokságra. A válogatott edzésein találkoztam S. Kovács Ádámmal, így tudomásom van arról, hogy ő is készül a versenyre. Úgy gondolom, hogy ez most az ő ideje, érett sportoló, komoly rutinja és nemzetközi hírneve van. Fantasztikus dolog lehet hazai közönség előtt versenyezni, és remélem, hogy erre csapatban nekem is lehetőegem nyílik, de a -67 kg jelenleg legesélyesebb magyar versenyzője S.Kovács Ádám. Ismerve fantasztikus eredményeit, tudva azt, hogy egy igazi világklasszis, Magyarország sikeresebb szereplése érdekében a súlycsoportban való indulás jogát át kívánom adni részére." Kőhegyi fair-play díjat kapott döntéséért, maximális tisztelet jár neki ezért. Ja, és a csapatban helyet kapott, így ő is átélheti a hazai rendezésű Eb hangulatát.

thumbnail.jpgKőhegyi Zoltán és S. Kovács Ádám

Az Eb-n amúgy küzdelem és formagyakorlat is lesz, melyek során 21 magyar karatéka mutathatja meg magát a káposztásmegyeri Jégpalotában, összesen pedig 40-50 ország 600 versenyzője jön Magyarországra. Ez az esemény is kiváló alkalom arra, hogy a sportág demonstrálja erejét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéshozói előtt.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.05.04. 07:13

Címkék: video karate egyéni Európa-bajnokság S. Kovács Ádám

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr985280061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

modena 2013.05.05. 08:46:40

Szia!

Nem kötözködésből - mert a cikk amúgy nagyon jó - szeretném megjegyezni, hogy az első bekezdésben lévő: A kyokushin magyarul azt jelenti, hogy "találkozás a végső igazsággal" idézet teljesen igaz, csak épp a bejegyzés többi részének köze nincs a kyokushinhoz.

Karaténak rengeteg irányzata van ebből egy a kyokushin, S. Kovács Ádám Shito-ryu karatés és WKF versenyeken indul.

Buta példa de ez kb. olyan mint a kajak meg a kenu, vizen van meg eveznek is, mégsem ugyan az.

Amúgy a cikk tényleg nagyon jó és ezt nem kötözködésnek szántam csak egy kis halk megjegyzésnek. :)
süti beállítások módosítása