HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Hűség


lipi.jpg

Paolo Maldini, Raúl, Giggs, Totti, Puyol, Del Piero, ők a klubhűség mintaképei a modern fociban. Vagy pályafutásuk végéig kitartottak csapatuk mellett, vagy klubjuk volt hálátlan velük. A magyar hősök is megvannak ezen a téren, akik vagy egy klubban húztak le másfél-két évtizedet, vagy külföldön terjesztették annak jó hírét.  

Lipcsei Péter Kazincbarcikáról érkezett Budapestre szerencsét próbálni. Nyilasi Tibor, az FTC akkori edzője fedezte őt fel a borsodi csapat Kispest elleni osztályozóján. 1990 nyarán már az Üllői úton volt a Bundesliga-sérós srác. Lipcsei 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben, és a Megyeri úti 0-5 (Lipcseiék szempontjából 5-0) alkalmával letette a névjegyét. Szólói - melyeket általában góllal zárt le - a védjegyévé váltak, a középpályás már az első évben bejátszotta magát a csapatba. Tehetsége mellett az elszántsága emelte ki a Ferencvárosból, amelyben persze ott volt Simon, Keller és Telek is, hogy csak a hátsó alakzatot említsem. 1995-től jött a hároméves portugál kaland, ebből két szezon a Porto csapatánál. Lipcseit az FTC-Porto KEK-meccsen nyújtott produkciójától kezdve figyelték. Egy igazi legenda, Sir Bobby Robson vitte a kék-fehérekhez, és az angol mester nagyon megkedvelte felfedezettjét. Állítólag még arról is szó volt, hogy a Barcelonához is magával viszi, amire végül nem került sor. Visszakanyarodva a Fradihoz: Lipcsei Portugálián kívül két évet játszott még az osztrák Salzburgnál is. Ezeken kívül 16 szezon alatt 647 meccset játszott le a Ferencváros mezében. 1992-ben ő lett a KEK-gólkirálya, Albert Flórián után ő a zöld-fehérek második legeredményesebb játékosa, továbbá ő játszotta a legtöbb UEFA-kupa-meccset a IX. kerületieknél. Mellesleg négyszeres magyar bajnok és hatszoros kupagyőztes. 

Az 58-szoros válogatott Lipcsei Péter jelenleg az FTC II vezetőedzője, bátyja, Gábor pedig a csapat masszőre.  

"Fogalmam sincs, nem tudom, mit hoz az élet. Egy biztos, hogy itthon csak a Honvédban tudnám elképzelni magam, onnan jöttem." - ezt Vadócz Krisztián nyilatkozta 25 évesen, amikor élete egyik legjobb formájában volt a spanyol élvonalbeli Osasunánál. A középpályás 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben. Három évet húzott le a Kispest felnőttcsapatánál, ezalatt a másodosztályt is megjárta a piros-feketékkel. Volt kitől örökölni a klubszeretetet, mivel Vadócz 2010-ben elhunyt édesapja hatalmas szurkolója volt a klubnak. A válogatott játékos 2005-ben igazolt el külföldre, kispesti visszatérése még várat magára.

Ez Kispest: Puskás a Realban, Vadócz pedig a Realnak rúgta a gólokat

Volt kitől tanulnia Vadócznak. Az ifjúsági Európa-bajnok Kovács Kálmán szép karriert futott be külföldön. Játszott Franciaországban, Belgiumban, Cipruson és Svájcban is, de mindig hazatért Kispestre. 1997-98-ban a Honvédtól vonult vissza, ám ez nem egy szép történet. A szezont rosszul kezdő Kispest a BVSC-től is kikapott, ami után Kovács Kálmánt találta meg magának néhány hangadó a lelátóról. Olyan szintre süllyedt a vita, hogy a 185 bajnokin 69 gólt szerző ikon a visszavonulás mellett döntött. Ez az ötödik forduló után történt. A testnevelő tanárként dolgozó Kovács Kálmánnak ezután is a szíve csücske maradt a klub. 

Kovács Kálmán 1987-ben négy gólt rúgott a Panathinaikosz elleni BEK-meccsen

Dombi Tibor kereken 20 éve mutatkozott be a DVSC csapatában. Az egykoron villámgyors szélső karrierje a Debrecenével együtt ívelt egyre feljebb. A Loki pont Dombi "felnőtté válása" évében jutott vissza az NB I-be, az ezután következő sikersztori pedig mindenki számára ismert. Az atlantai olimpiát is megjárt, a szabadesés művésze címre is pályázó Dombi (műeséseivel gyakran becsapta a játékvezetőket) egy évet játszott Frankfurtban, kettőt pedig a holland Utrechtnél, amúgy pedig trófeákat halmozott a a hajdúsági megyeszékhelyen. Részese volt a hat bajnoki címnek, a négy kupagyőzelemnek és a hat Szuperkupa-diadalnak (kettőt duplázással ért el a csapat). Akkor is ott volt, amikor a csapat a BL főtáblájáig menetelt. Dombi visszavonulásáról egyelőre nincs hír, közel a 40-hez még aktív, szerződése idén nyáron jár le.

mindig öröm, ha Dombi pályára lép a Debrecen színeiben

Szürke a mackója, szürkék a nyilatkozatai is, a szíve viszont zöld-fehér. Király Gábor tizenöt éve külföldön állja meg a helyét. Játszott a Bajnokok Ligájában a Herthával, és a világ legkeményebb bajnokságában, az angol élvonalban is megmutathatta magát. A külföldi karrier előtt a Haladásban védett, ahol hatéves korában kezdett el focizni. Király Ferenc is a Haliban focizott, ő Király Gábor édesapja.

Király lélekben nem távolodott el Szombathelytől. Kapusiskolát indított a városban, azt megelőzően pedig 2003-ban a családjával létrehozta a Király Sportlétesítményt, ahol a szombathelyi emberek kedvükre sportolhatnak. "...ezzel teljesült azaz álmom, amit eddig a sporttól kaptam ezáltal vissza is adtam. Tudom, hogy az életben és az egészségben milyen fontos szerepet játszik a sport" - áll a kapus honlapján.

Király Gáborról film is készült

Király gyerekkori barátja, Halmosi Péter már hazatért Szombathelyre. Ő ugyan játszott pár évet Debrecenben, de sohasem felejtette el, hogy honnan indult. Angliai évei során többször elmondta, hogy egyszer még szeretne a Haladásban focizni. Be is váltotta az ígéretét: 2011 óta újra a zöld-fehérek játékosa. Hogy nem levezetni érkezett, azt jól mutatja, hogy 2011 nyara óta újra tagja a magyar válogatottnak. Édesapja, Zoltán szintén a Haladás labdarúgója volt, nem csoda, hogy ennyire kötődik a csapathoz. 

0906halmosi.jpg

Ha Zalaegerszeg, akkor Kocsárdi Gergely. A hátvéd 1987-ben kezdett a ZTE-ben focizni. Részese volt a csapat NB I-be jutásának, a bajnoki címnek és a Manchester United elleni győzelemnek is. Tavaly annyira el volt keseredve a csapat kiesése miatt, hogy a visszavonulás is megfordult a fejében. Ehhez képest Kocsárdi részese volt csapata Sopron elleni győzelmének az NB II 25. fordulójában.

Kézilabdában is találunk hűséges példaképeket. 2009-ben (is) lehetetlen anyagi helyzetbe került a Dunaferr női kézilabdacsapata. Ekkor a klub BL-győztes játékosai újra edzésbe álltak. Az ekkor már ügyvezetőként tevékenykedő Sáriné Kocsis Erzsébet, Obilisz Anita, Gáspár Gabriella és a Gáspárhoz hasonlóan szülési szabadságon lévő Ferling Bernadett is kitartott a csapat mellett.

20090313dunaferr.jpg

A csapatnál egy játszóházat is ki kellett építeni, hogy az örökifjú hölgyek gyermekei el tudják foglalni magukat. Kocsis Böbe csak azért nem kellett, hogy beadja ide a lányát, mert Barbara már elég idős volt ahhoz, hogy a pályán is hasznát tudják venni. Így anya és lánya egy csapatban játszhatott. Gáspár Gabinak két hete volt a búcsúmeccse, amelyen két góllal járult hozzá a Kiskunhalas legyőzéséhez. Vajon visszatér még?

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.05.05. 14:49

Címkék: video válogatott Király Gábor Lipcsei Vadócz Kocsárdi

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr595281803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reterro 2013.05.06. 14:18:28

Nálunk legfeljebb a bloggerekben van hűség, de a focitákban!
Erről mesélhetne

mediagerilla.com/hegedus-henrik-avagy-foci-blog-satobbi-interju/

336 2013.05.06. 19:29:28

No és Kanta Józsi az MTK-ban?

YZ 2013.05.06. 20:19:43

Ha már befért egy kis kézilabda is, szerintem érdemes megemlíteni Görbicz Anitát, aki 1998-ban kezdte a pályafutását az ETO-nál, és jelenleg is 2017-ig érvényes szerződése van. 34 éves lesz, amikor lejár a szerződése, tehát gyaníthatóan nem fog már más klubban játszani...
süti beállítások módosítása