Szánalmas Szentes, SZLAMB, spártai katonák - best of NB I-es nyilatkozatcsokor
Nem tudom, Szentes Lázár mivel adta el magát Diósgyőrben, de biztos, hogy nem a jó kommunikációs készségével. Persze, tudom, hogy az edzőnek a szakmájához kell értenie, de azért a XXI. században nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is ki kell(ene) szolgálni a közönséget.
Szentesnek kedden egyik sem sikerült. A DVTK 3-0-ra leégett Siófokon, az edző pedig motyogott, mint egy ötéves kisgyerek. De még az óvodás korúaktól is elvárható, hogy az ember szemébe nézzenek.
Pedig vannak emberek a magyar labdarúgásban, akiktől tanulhatna a játékosként nagyobbat alkotó "mester". Ott van a kecskemétiek trénere, Horváth Ferenc, akinek edzői karrierje ígéretesen ível felfelé. De a fiatal edző nem csak a játék, hanem a saját mondandója tartalmára is nagy gondot fordít. A korábbi válogatott labdarúgó még Szigetszentmiklóson tette le a névjegyét nem mindennapi nyilatkozataival. "A mérkőzés előtt tizenketten voltunk, de ez tizenkettő spártai katona volt. Jelentem, Trója elesett, ez Szigetszentmiklós!" - ezt a veszprémi diadal után nyilatkozta a szakember, ahol sérülésektől tizedelt csapata szó szerint kiharcolta a győzelmet. "Nem volt szép győzelem, viszont a Jedi visszatért, magyar hangja Márkus Tibor volt" - Budaörs - SZTK 0-1. "Olyan volt, mint az első randim. Végig terv szerint haladt, de az utolsó percig izgultam, hogy végigviszem-e." - mondta az MTK II elleni 2-1-es győzelem után, de a becsúszó vereségeket követően is úr maradt Horváth: "Olyanok vagyunk, mint a hóember, sokkot kaptunk a melegtől...". Horváth Ferenc azt szeretné ezzel elérni, hogy ne egy jelentéktelen közhelyes mondatot ragadjanak ki az újságírók a nyilatkozataiból. A korábbi csatár számára amúgy is a hitelesség a legfontosabb. Az olaszok elleni góljait bármelyik játékosának büszkén mutogathatja.
Horváth Ferenc első gólja az olaszok elleni vb-selejtezőn
a második egy igazi "horváthferis" gól volt
A Ferencváros 4-1-re győzött a Pápa elleni őszi bajnokin. Akkor még Détári Lajos volt a csapat szakmai igazgatója, akit igencsak sok kritika ért, főleg a csapat nem túl leleményes támadójátéka miatt. A Sport Tv riportere volt a Dömében dolgozó düh és dac egyvelegének áldozata a Lombard elleni diadal után. Hozzátenném, látszott, hogy nem neki szólt az amúgy frappáns nyilatkozat és a riporter is belement a játékba. Úgyhogy a végén a tévés és a nézők is jól jártak, no meg persze Détári is.
Détári amúgy elég sokat foglalkozott a játékvezetőkkel is. Amikor távozott az FTC kispadjáról, a viccesebb kedvű szurkolók ebből is összeraktak egy csokrot.
Lipcsei Péter 1990-ben robbant be a magyar futball elitjébe, amikor a Ferencvároshoz igazolt. Öt év alatt két bajnokságot és négy Magyar Kupát nyert a zöld-fehérekkel a Kazincbarcikáról érkezett középpályás. Gyorsasága, kreativitása és gólérzékenysége mellett később a klubhűsége emelte az FTC ikonjai közé. 1995-ben - a Fradi - Porto KEK-visszavágón mutatott produkciója miatt - felfigyelt rá a korábbi BEK-, későbbi BL-győztes portugál sztárcsapat, a Porto. Lipcsei alá is írt a kék-fehérekhez. A Duna Televízió riportere erről faggatta őt. Az látszott, hogy Lipcsei nem kommunikációs suliban végzett.
Gyárfás Tamás legendásan nagy provokátor volt a Nap-kelte című napindító műsorban, de valahogy mindenkit be tudott csábítani a stúdióba. Többször is. Mészöly Kálmán kiváló beszélgető társ volt, pedig a Szőke Szikla harmadik kapitánysága idején nem volt a csúcson a nemzeti csapat. Az egyik jól sikerült naptévés látogatása az 1995-ös magyar-svéd Eb-selejtező előtt történt, amikor a kapitány még Gyárfást is fanatizálta. Sőt, az is kiderült, hogy Kálmán bácsi nem egy nagy kávés. Nem mintha kérdezte volna bárki is.
Rósa Dénes nyilatkozata feltétlenül a legviccesebb mind közül. A meccsek előtt keresztek tucatjait vető, imák sokaságát elmormoló, mélyen vallásos Rósa nehezen viselte, hogy beszóltak neki.
KIK VAGYUNK? | HIRDETÉS | KAPCSOLAT