Minden a kotkai ütközettel indult, Kisteleki jól lehúzott minket... Kedden török-magyar
Kisteleki István, korábbi MLSZ elnök nagyon nagyra tartotta a török válogatottat. Ez meg is látszott a jegyárakon az ő idejében. A pénteki meccs után nem sok kedvem van a keddi török-magyarhoz, bár érte már ennél a 2-2-nél nagyobb sokk is a magyar labdarúgást. Meg azért az őszi 3-1-es diadal is eszébe jut az embernek, és amúgy sem olyan rossz a mérlegünk a törökök ellen, hogy félnünk kelljen. A 150 év már messze van.
Az 1952-es helsinki olimpián leckéztették meg először a mieink a török válogatottat. Azok után, hogy a nyolcaddöntőben 3-0-ra lemostuk az olaszokat, a nyolc között a török válogatottat kaptuk jutalmul. 4-0-nál lehettek a legboldogabbak a félholdasok, Güder ugyanis ekkor szépített. Amúgy a mieink szórakoztak és szórakoztattak Kotka városában. Kocsis és Puskás duplájával, valamint Palotás, Lantos és Bozsik góljaival 7-1 lett. Ahhoz képest, hogy Kotkában 204 fő/négyzetkilométer a népsűrűség, elég jónak számít a 20 000 néző.
Másodjára viszont jött az első pofon, egy 1956 februári törökországi túra során. Eredetileg február 5-én játszottunk volna a törökökkel barátságos meccset, ám a rossz időjárási viszonyok miatt elhalasztották a találkozót. Puskásék játszottak addig egy-egy nem hivatalos meccset Isztambul, illetve Izmir legjobbjaival. 8-1 és 11-0 lett a vége. Ezek után nem sok jóra számítottak a vendéglátóink, de kellemeset csalódott a Besiktas stadionjába kilátogató 28 000 török. A Faragó, Buzányszky, Szojka, Lantos, Bozsik, Kotász, Tóth József, Machos, Tichy, Puskás, Czibor összetételű csapat úgy kapott ki 3-1-re, hogy Puskás csak a hajrában tudott egyáltalán szépíteni.
az első magyar vereség a törökök ellen
Az 1962-es chilei vb-re készülő magyar válogatott is barátságos meccsen látta vendégül a törököket, akik majdnem újra borsot törtek Tichy Lajosék orra alá. A 26-szoros válogatottságig jutó Talan Özkarsli pont ellenünk kellett, hogy rúgja egyetlen válogatott gólját, ami után három percig hitték azt a vendégek, hogy nyerhetnek. Solymosi Ernő ennyi idő után egyenlített, Göröcs pedig berúgta a győztes gólt is. 2-1 lett ide.
1962-ben 2-1-re nyertünk
A következő húsz évben elkerülte egymást a két csapat, pedig keddi ellenfeleink 1962-ben UEFA-tagok is lettek. 1982-től aztán jött a magyar-török párharc aranykora számunkra. 1982-ben 5-0 ide Győrben, két évvel később pedig gurítottunk nekik egy hatost Isztambulban.
a legnagyobb különbségű isztambuli diadalunk
1988-ban és 1990-ben is futotta a magyarok erejéből egy 1-0-ra, meg egy 4-1-re. Kár, hogy mire összekerültünk velük tétmeccsen, a törökök már jobbak voltak nálunk. 1994-ben még hitegethettük magunkat az első Eb-selejtező előtt, hogy továbbrais nekünk áll a zászló. A Mészöly Kálmán vezette csapatunk úgy játszott 2-2-t a Népstadionban, hogy félidőben lemostuk őket, de fordulás után egyenlítettek az akkor még névtelennek számító Hakan Sükür vezérletével. 1995-ben Sükür már egyedül végzett ki minket egy félidő alatt. A mieink bezzeg nem álltak fel a padlóról, maradt a 2-0. A törökök történetük során először jutottak ki az Európa-bajnokságra.
2006-ban is kikaptunk 1-0-ra, de sokkal nagyobb szégyen volt, amit az akkor Kisteleki István vezette MLSZ művelt azzal, hogy 6000 forintért árulták a jegyeket. Mindezt azután volt képük megtenni, hogy a csapat 4-1-re zakózott a norvégoktól az első hazai meccsen. Kisteleki azzal magyarázta a döntést, hogy ez egy rangosabb meccs lesz, és magyar szinten ugyan valóban magasak a jegyárak, de Európában ez normálisnak számít. Az biztos. Még 2013-ban is lehet ennyiért jegyet kapni egy Serie A-s, vagy egy Bundesliga-rangadóra. A török-magyar mindenesetre szuper meccs volt, amire sikerült kicsábítani vagy 6000 nézőt a Puskásba.
magyar-török 0-1... 6000 forintért
Budapesten még Bozsik Péter volt a kapitány, egy évvel később Isztambulban viszont már Várhidi Péterrel kaptunk ki 3-0-ra azon a meccsen, amelyiken Gerát - egy 11-es befújása helyett - tévesen kiállította a bíró.
A távoli múlton azonban szerencsére most már nem kell rágódnunk, hiszen nincs olyan messze a legutóbbi török verés. Ha ősszel sikerült, akkor kedden miért ne menne?
Magyarország - Törökország 3-1
KIK VAGYUNK? | HIRDETÉS | KAPCSOLAT