HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Erőss Zsolt és Kiss Péter az égbe mászott


erőss.jpg

2010. január 2-án volt egy balesete Erőss Zsoltnak a Magas-Tátrában, ami után egy héttel gondolkodás nélkül vállalta, hogy amputálják a sérült lábát. Azért tette, hogy mászhasson. A hétköznapi ember ezt nem értheti, de ha belegondolunk, nem került volna ilyen helyzetbe, ha nem ez lenne az élete. A hegymászás lett a veszte, de senki ne higgye, hogy nem boldogan távozott. Kiss Péterrel együtt.

Sokféle extrém megmérettetés van a világon, a deca ironmantől kezdve, a sivatagi futáson át, egy óceán átúszásáig. Szerintem a hegymászás a legkegyetlenebb mind közül. Mi, egyszerű emberek 6-8000 méter magasan egy percig nem tudnánk létezni, ők pedig... Minden expedíciónak úgy vágnak neki, hogy az lehet az utolsó, és erre a családjuk is fel van készülve. Csapatban mászni, és otthagyni a akár a legjobb barátodat is, ha ő lehetetlen helyzetbe kerül. Embertelen, de nekik ez a természetes, ez hajtja őket.

Eross_Zsolt_a_MANASLU_sziklacsucsan.jpgfotó: www.himalajaexpedicio.hu

Erőss Zsolt Csíkszeredában született, ő volt az első magyar állampolgár, aki megmászta a világ legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. 1981-ben kezdte a hegymászást, 11 éve csak ebből él. Első nyolcezer feletti sikeres csúcstámadása a Nanga Parmat volt 1999-ben. Teljesen egyedül, háttércsapat nélkül.

2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyar Himalája expedíciók sorozatot (Magyarok a világ nyolcezresein), amelynek az volt a célja, hogy a világ összes nyolcezres hegyén járjon magyar ember. Az Annapurna és a K2 kivételével az összeset megmászták. Nanga Parmat (8126 m), Csomolungma (8850 m), Gasherbrum (8035 m), Dhaluagiri (8167 m), Gasherbrum I (8068 m), Broad Peak (8047 m), Makalu (8463 m), Manaszlu (8156 m), Lhoce (8516 m), Kancsendzönga (8586 m). Ez Erőss Zsolt termése. Az utolsó kettőt műlábbal mászta meg.

2.jpgfotó: www.nlcafe.hu

A lábprotézist azért vállalta, hogy gyorsítsa az rehabilitációt a 2010-es balesetet követően. Ép ésszel felfoghatatlan, de a történet többi része is. Az élvezeteket tovább fokozták azzal, hogy az utóbbi két expedíción oxigénpalack nélkül támadták a csúcsokat. 

A mostani csapat többi tagja közül Kollár Lajos volt az expedíció főszervezője, Jaroslav Dutka pedig a szlovák nemzeti csapattal több nyolcezres túrán vett már részt. 

Kiss Péter volt a csapat legfiatalabb tagja. Első magyarként ő mászta meg először az Alpok összes négyezres csúcsát, és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét.

A Kancsendzönga-expedíción Erőss Zsolt és Kiss Péter mászta meg a 8586 méter magasan lévő nepáli csúcsot.

1.jpegfotó: www.himalajaexpedicio.hu

A csúcs megmászása előtti napon még Dr. Szabó Leventére emlékeztek, aki a négy évvel ezelőtti Manaslu-expedíción veszítette életét, aztán megmászták a 12. nyolcezrest is. Csakhogy ereszkedés közben Erőss Zsolt gyengének érezte magát. Sokáig kapcsolatban volt Kiss Péterrel, ám egy idő után elvesztették egymást. Kollárék mentőcsapatot küldtek a segítségükre, akik egy koreai csoport segítségére indultak. 8000 méteren, -30 fokban. Csoda, hogy Erőss egy éjszakát átvészelt a fagyban, azonban teljesen nyoma veszett, ahogy Kiss Péternek is. A két magyar hegymászót eltűntnek nyilvánították. 

Ezek után sok elemzést fogunk hallani, de egy dolgot lehet tenni: beletörődni abba, hogy a legnagyobb magyar hegymászó és az egyik legtehetségesebb magyar hegymászó meghalt. Úgy, ahogy talán még meg is álmodták.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.05.23. 14:01

Címkék: műláb Nepál Alpok Himalája Kiss Péter Tátra Magas-Tátra Erőss Zsolt Himalája Expedíció Magyarok a világ nyolcezresein

651 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr75314274

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne halj meg, fordulj vissza...! 2013.05.23. 22:40:31

A legkevésbé sem érdekel a hegymászás, ugyanolyan unalmasnak és öncélúnak találom, mint a sportok többségét. Az sem nagyon szokott meghatni, ha valaki a saját halálának előbbre hozásáért aktívan küzd. És mégis megérintett Erőss Zsolt feltételezett halá...

Trackback: Érdem-e túlélni a halálzónát? 2013.05.23. 18:40:00

Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban eltűnt, írta az index/SportGéza. Ami személyes tragédia mindkét hegymászó számára. Csak teljesen felesleges. A 8000 méter feletti magass...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J.László 2013.05.24. 19:19:39

@ColT:
A fél lábát már elvesztette. Most a gyerekéből vagy gyerekeiből csinált árvát. Hogy lehet ilyen valaki? Nekem ez a véleményem.

Ha Buda visszavételekor löveti le magát, nem szólok egy szót se. De egy hegy megmászása miatt?

J.László 2013.05.24. 19:25:34

@ColT:
És még kifelejtettem, hogy magával "rántott" egy fiatal srácot is, aki nyilván felnézett rá és bízott benne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:27:34

@J.László: Szerintem ezt meghányták-vetették a feleségével. És nem hinném, hogy a gyerekei később emiatt haragudnának rá.
Fent meg ha rosszat tett, megkapta a magáét.

Hogy hogy lehet ilyen valaki - most akkor veszélyes sportot űzőknek nem lehet gyereke?
Sem rendőröknek? Katonáknak? Tűzoltóknak? Berepülőpilótáknak? Akiknek ráadásul a munkájuk veszélyes? Ők is önként vállalják.
Szemellenzősség ez.

Ha meg senki nem vállalná a veszélyt, sehol nem tartana az emberiség.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:29:49

@J.László: A fiatal srác is 30 éves volt ő is dönthetett volna úgy, hogy nem megy. Rossz döntést hozott, de neki sem az első mászása volt, és ő is tisztában volt a veszéllyel.
Én nem törnék pálcát felettük.

J.László 2013.05.24. 19:34:18

@ColT:
A haza védelmének vagy a közrend vigyázásának van értelme. A tűzoltásról ugyebár nem beszélve. A hegymászásnak mi értelme van? Serpákkal egyengetve a terepet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:38:53

@J.László: Hogy szmámodra semmi, az nemjelenti azt, hogy másnak nem lehet. És hadd csinálja. A serpák pedig nagyon régóta segítik a mászókat.
A haza védelmének nagyon sok értelme van, ahogy egyáltalán az egymásra acsarkodó embercsoportoknak (országok) is. Háborúzni nagyon értelmes dolog, tényleg :D Többet költenek rá, mint bármi másra.
De akkor élsport?
Magukat tönkretevő művészek?
Technikai sportok?

Ezeket miért nem ostorozza mindenki?

Szemellenzősség, szűklátókörűség, kispolgári gondolkodás.

Kata78 2013.05.24. 19:40:29

@MikeBoy: Erre mondtam, én nem értek hozzá, a Pilisre se megyek fel, ha nem muszáj.... csak a józan paraszti ész (ne adj isten érzelmek) ezt diktálták volna. Nekem.....

J.László 2013.05.24. 19:43:13

@ColT:
Ezúttal magad törsz pálcát.

Kockáztatni nem árt néha, de nem értelmetlenül. Egy hegy megmászásának mi értelme van?

mitmiért? 2013.05.24. 19:44:35

@genyamagyar:
Ezt megbeszéltük már. Azt mondtad egy emberre aki pár napja halott hogy nem kár érte. Veled nincs miről beszélnem

b3nta 2013.05.24. 19:49:04

@J.László: Kedves J.László, szerintem az égvilágon semmi értelme a butaságaidnak, mégis ezen kérőzöl itt. Talán a gyerekei többet kaptak tőle, mint az olyanok gyerekei, akik itt dagonyáznak a saját kisszerűségükben.

mitmiért? 2013.05.24. 19:49:15

@J.László:
Az a megjegyzés h oxigénes népség nekem sem tetszett, de azt gondolom oka volt. Lehet (nem tudom) h az történhet ilyenkor hogy a serpak egy kis extra pénz miatt olyan kész helyzet elé állítják a hegymaszokat ami nem okés. De lehet hogy más oka van.

b3nta 2013.05.24. 19:51:56

Már csak ennyiért is tiszteletet érdemelnének.
himalajaexpedicio.postr.hu/cimke/Dardzsilin

genyamagyar 2013.05.24. 19:53:20

@mitmiért?: "Azt mondtad egy emberre aki pár napja halott hogy nem kár érte."

Vannak olyan halottak, akikért nem kár. Szerinted kár Hitlerért, Sztálinért, Mengeléért?

Tényleg?

Erőss Zs. miatt meghalt egy 27 éves srác. Előtte volt az élet.

Erőss fanatizálta, ezért nem jár érte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:53:32

@J.László: LOL, miben törtem pálcát?
A egymászó senkinek nem árt, senkit nem tesz tönkre, öl meg.
A háborúkat kirobbantó fejesek csak szenvedést hoznak - meg a mostani uralkodóink is.
Az értelmetlenséget ott kell keresni, nem a hegymászásban.

Az értelmetlen kockázatért me nézz be azokhoz, akik bebaszva vezetnek, meg gyorshajtanak. Lehet azokat is várja gyerek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:54:32

@genyamagyar: Azért az a srác maga ment oda. Valamiért ő sem mondta, hogy nem megy.
Nem hiszem, hogy minden felelősség E.Zs.-é.

2013.05.24. 19:56:24

@Kata78:

Akkor gondold végig a következőt.
Erőss Zsolt vagy.
Célod, hogy megmászd az összes 8000 feletti hegyet.
Már fáradsz 200-zal a vége előtt és visszafordulnál, de ifjú titán társad előtted megy és biztosan meghódítja a csúcsot.
Mindig is nehéz volt összeszedni a pénzt egy expedícióra, de a "Magyarok a világ nyolcezresein" -nel ide már biztosan nem fogsz tudni feljönni többet, mert a csúcs bizony ki lesz pipálva.
És ekkor.........

J.László 2013.05.24. 19:56:51

@ColT:
"Szemellenzősség, szűklátókörűség, kispolgári gondolkodás." Erre bátorkodtam gondolni pálca törésileg.

Tudod, mit mondana erre egy katona, akikre pl. hivatkoztál? Természetesen igazi, pl. a Wehrmacht vagy a (nem iraki) Brit Expediciós Hadtest katonájára gondolok.

Nem hozta haza az emberét, de legalább értelme sem volt az egésznek. Azaz: alkalmatlan.

b3nta 2013.05.24. 20:00:26

@genyamagyar: sajnos ezt a te szinteden nem lehet elmagyarázni. Egyáltalán hallottál Kőrösi Csoma Sándorról?

genyamagyar 2013.05.24. 20:01:13

@ColT: 27 éves volt. Még félig gyerek. Persze, hogy hajtotta a dicsőség utáni vágy. Hogy közösen mászhat a híres Erőssel... Erőssnek azt kellett volna mondani, hogy "öcsi, eddig miket másztál? Négyezreseket? Majd gyere vissza 10 év múlva...!"

genyamagyar 2013.05.24. 20:03:32

@b3nta: Nem, dehogy hallottam róla! Biztos Győzike unokahúga, ugye?

arizmendi 2013.05.24. 20:04:11

mitmiértnek: mégsem tisztelték a hegyet. ha tisztelték volna, akkor beismerik a vereséget, és lekoccolnak.

Kata78 2013.05.24. 20:05:35

@MikeBoy: Hidd el, fel lehet adni... mert nem mindig a pénz számít. Az csak moentáris valami. Adtam fel én is jól (euroban) fizető életet érzések miatt. Nem, ezt nem így kellett volna. De utólag, ugye nagyon könnyű..... De nem tudjuk (hatjuk) mi ment végbe a fejekben az utolsó pillanatokban.....

b3nta 2013.05.24. 20:12:50

@genyamagyar: Azért kellenek ilyen emberek, mint ők, hogy a te gyerekeid is büszkék lehessenek valakire.

mitmiért? 2013.05.24. 20:19:09

@arizmendi:
E.loretan, szintén híres hegymászó mondta: szeretném megköszönni a hegyeknek h negyven éve engedik h megmásszam őket.
Azt gondolom h ezeknek az embereknek egészen különleges kapcsolatuk a hegyekhez egy olyan misztikus valami amit mi fel sem
tudunk fogni - bar amikor síelés kor fent állok 1234 m-en :-) néha megcsap a szele. Ha ezek az emberek valamit nem tiszteltek akkor azok nem a hegyek hanem sajat korlátaik.

genyamagyar 2013.05.24. 20:20:30

@b3nta: Annál okosabbak, hogy Erőssre büszkék legyenek. Kiss Péter - ha valóban visszament segíteni - nos ő akkor tényleg egy példakép.

Aki pedig serpa népséget emlegetett, nos ő egy bunkó f*sz, remélem egyszer ő is ottmarad.

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 20:21:20

@J.László: kedves László. megpróbálok több kommentedre is válaszolni egyben.
az a baj, hogy nem érted azt a gondolkodásmódot, az életfelfogást, a filozófiát amit ezek az emberek képviselnek/tek.
az hogy egy fiatal srácot "magával rántott" hülyeség. Kiss Péter ugyanazt a sportot űzte, önszántából mászott hegyet. sőt bármikor visszafordulhatott volna a felfelé vezető úton is, de nem tette, mert ugyanaz volt az élete mint Erőssnek.
a spanyol úr véleményéről annyit, hogy ilyen szituációkban hajlamosak az emberek másként emlékezni a történtekre. már csak azért is mert esetleg ők sem voltak olyan állapotban, hogy kellő alapossággal elemezzék a helyzetet. lejön a hegyről, elmondja mi történt SZERINTE. ez nem jelenti, hogy valóban az történt.
hogy mi értelme van egy hegy megmászásának? ez a kérdés értelmetlen. mi értelme van bárminek, amit te azért csinálsz, mert örömöt okoz neked?
belegondoltál, hogy a balesete után (amikor merő önzésből valószínűleg a lábába került két ember élete), mi lett volna ha nem mászik többet és otthon marad a két gyerekkel? egy megkeseredett "nyomorék" ember szerinted olyan apa lett volna, amilyen szeretett volna lenni?

ErrorFlynn 2013.05.24. 20:24:54

@Nagyzee: az a serpás mászás, mikor a serpa cipeli a mászó cuccát, felállítja neki a táborokban a sátrát, és teát főz neki, amikor beájul a sátorba.

fix kötelek: minden olyan nyolcezresen, ahol az adott szezonban indulnak mászócsoportok, kirakják a fix köteleket a normál úton. akárhány mászócsoport van, csak egy garnitúra fix kötélre van szükség. (amíg az meg nem sérül, természetesen.) ezért az egyik csoport kiépíti a köteleket, a többi meg fizet neki érte, mivel tökéletesen értelmetlen volna egymás mellé több biztosítást rögzíteni. így tehát az a gyakorlat, hogy mások által kiépített köteleket használnak, teljesen hétköznapi.

b3nta 2013.05.24. 20:27:59

@genyamagyar: Nos, aki "bunkó f*sz" jelzőket ereget, annak nem kell ottmaradnia sehol, mert ott van már maradva.

genyamagyar 2013.05.24. 20:31:31

@Mr. Rocketfinger: "az hogy egy fiatal srácot "magával rántott" hülyeség. Kiss Péter ugyanazt a sportot űzte, önszántából mászott hegyet. sőt bármikor visszafordulhatott volna a felfelé vezető úton is, de nem tette, mert ugyanaz volt az élete mint Erőssnek."

Marhaság!

Hallottál már pszichikai ráhatásról?

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 20:37:16

@ColT: Nincs hát, pont ugyan.olyan f.szság, mint serpával felcipeltetni magam a hegyre.
Vagy, mint kitömött jégmadarat fényképezni...
A.z.i.s.t.en.b.a.ss.za.m.eg.a.ce.zort

Nagyzee 2013.05.24. 20:37:24

@ErrorFlynn: Oké, világos. Köszi. Bár mondjuk az igazán vegytiszta alpinista / serpamentes stílus az lehet, amikor még mások által épített kötélzetet sem használnak, mert erre is van példa.* Szóval amit Erőssék az utóbbi években csináltak, az ilyen félig serpamentes dolog. (Ha jól tudom, mások által fent hagyott cuccokat, sátrakat is használtak időnként.)

*Ha jól értelmezem a dolgokat, Erőss is így ment a Nanga Parbat-ra, amikor szólóban mászta meg új útvonalon.

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 20:38:57

@genyamagyar: ne haragudj ,de ne beszélj zöldségeket. egy 27 éves férfi nem gyerek. vehet alkoholt, vezethet autót, szavazhat.
megmászott 82 4000 m feletti csúcsot, végigment a Tátra főgerincén, nem volt gyenge kezdő. Erőssnek mit kellett volna mondania? nem jöhetsz? ez hatásos duma lett volna... nem tartott pisztolyt Péter fejéhez. Péter pedig tisztában volt a kockázatokkal, tudta mit vállal.

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 20:41:51

@MikeBoy: De ha ő nem is tudta, mert kezdő nyolcezres volt, hogy nem tud segíteni, Zsótinak akkor is TUDNIA KELLETT, hogy a fiatal srác ezzel halálra ítélte magát. bármilyen kegyetlenül is hangzik, el kellett volna zavarnia onnan, hogy nekem már fülyültek, de te menj le.
Már ha tégyleg így volt, ugyanis én 8000 méterrel alacsonyabban voltam és 8000 km-el odébb.

ErrorFlynn 2013.05.24. 20:43:23

@Nagyzee: igen, ezért írtam oda, hogy a normál utakról beszélek. amelyik mászócsoport alternatív, ritkán választott útvonalat választ, az természetesen magára van utalva, és eldöntheti, hogyan megy a hegyre, kirakja magának a köteleket, vagy alpinista stílusban mászik.

b3nta 2013.05.24. 20:48:02

@Egyéves Önkéntes: Ezek szerint csak úgy lenne szabad először 8000 felett mászni, ha már mászott az ember 8000 felett.

arizmendi 2013.05.24. 20:48:04

mitmiértnek: nem érted. a hegyek a korlátai(n)k.

2013.05.24. 20:50:02

@Egyéves Önkéntes:

Én is őszintén várom a részletesebb beszámolót és elemzést Kolláréktól, hogy mi történt Kiss Péterrel aznap éjjel, amikor Erőss feladta a lefelé menetelt.

genyamagyar 2013.05.24. 20:50:04

Van egy srác, aki 4000-reket mászott. Erőss, a nagy tudású mászó pedig szentül hiszi, hogy ilyen tapasztalattal meg lehet hódítani a 3. legnagyobb csúcsot.

Gondolatok:

1. Ezáltal saját teljesítményét degradálja le.
2. Ezt tényleg komolyan gondolta? Ennyire naiv volt?
3. Esetleg arra gondolt, ha baj lesz, legyen aki lehozza...

genyamagyar 2013.05.24. 20:52:24

@Mr. Rocketfinger: "megmászott 82 4000 m feletti csúcsot, végigment a Tátra főgerincén, nem volt gyenge kezdő. Erőssnek mit kellett volna mondania? nem jöhetsz?"

4000 méterre az ember felsétál. De igen, gyenge kezdő volt. Igen, azt kellett volna mondania: "nem jöhetsz!"

b3nta 2013.05.24. 20:54:22

@genyamagyar: csakhogy ő nem genyamagyar volt, hanem székely- éppen mint Kőrösi Csoma Sándor

mitmiért? 2013.05.24. 20:57:32

@arizmendi:
:-)) ez jó!
de akkor a hegy csak egy eszkoz h lekuzdjuk önmagunkat
Tudom semmi értelme. Vagy megis?
Meditáció es drogok! Mindkettő pszichedelikus élmény es megis mennyire más! A hegymaszas melyik? Lehet h mindkettő?
Mit mondott Hillary miert mászta meg a M.E-t? "Mert ott volt"

2013.05.24. 20:58:08

@genyamagyar:

Szerintem nem értékeled jól a helyzetet.
Ha Erőss nem kerül bajba, nagy valószínűséggel Kiss simán lejön hegyről.

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 20:58:21

@ColT: Dehogynem, tönkreteszi, mégpedig pont a hegyet. Nézzél szét a gugliban (mondjuk kezdetnek a 'trash on mount everest'), hogy a ”természettel páratlan harmóniában álló” hegymászók hány tonna szemetet hagynak a hegyen.
Ez kur.vára nem hegymászás, hanem egy ipari méreteket öltött bolondéria (na ezt a szót se írtam még le soha).

ErrorFlynn 2013.05.24. 20:59:51

4000 méterre nem felsétált, hanem nagyfalakat mászott. nem ő volt az első olyan mászó, aki négyezresekről nyolcezresekre ugrott. köztük néhányan már a magashegyi mászás nagy öregjei. a halálzónára nem tudsz gyakorolni a halálzónán kívül, ilyen szempontból tökmindegy, hogy 4000 vagy 6000 méteren vagy-e.

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 21:00:30

@b3nta: Pont ezt mondtam, brilliáns eszed van!

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 21:02:41

@genyamagyar: Két 4000-es hegy együtt már 8000-es tapasztalatot ad, vagy ami ezzel egyenrangú nyolc ezres hegy is. Szóval EZS joggal számíthatott a srácra. :)

b3nta 2013.05.24. 21:06:32

Földes András: "Erőss valóban nem értette, hogyan vonhatják kétségbe a hegymászás értelmét. Számára kétfajta élet létezett: amit az ember teljes valójában megél, fájdalmaival, nehézségeivel, légszomjával, kimerültségével, és a csúcson átélt lebegő élménnyel. És az, amelyikben az ember külső elvárásoknak megfelelő, látszatéletet él, amelyben foglalkozhat divatos dolgokkal, viselhet divatos ruhákat, csak éppen egy nem létező sorsot valósít meg. Mindig is furcsállta, hogy miért vállalják mégis ezt a félszívű életet olyan sokan."

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 21:08:47

@genyamagyar: és Erőssnek miért is állt érdekében pszichikai ráhatással magával vinni Kiss-t? odafent mindenki magáért felel...

ErrorFlynn 2013.05.24. 21:13:14

jesszus, miért gondolja mindenki azt, hogy Kiss Péter egy tökagyú, döntésképtelen bábu volt, aki csak arra képes, hogy azt hajtogassa, igenis, igenis? 26 évesen végigmászta az Alpok hegyeit. ehhez akaraterő kell, basszus. akaraterő, és makacsság. odafönt, ha valamit az ember nem akar, nincs senki és semmi, ami rá tudná venni.

Késes Szent Alia 2013.05.24. 21:19:39

@ErrorFlynn: Azért javítani lehetett volna a feltételeken, például Erőss és Kiss nem is ismerték egymást a mostani túra előtt:

" Erőss elmondása szerint egyelőre csak hírből ismeri társát, de azért tartja jó döntésnek meghívását, mert fiatalítani kell a csapatot. ... Kollár Lajos expedícióvezető elmondta, hogy pénz hiányában nem volt lehetőségük arra, hogy hétezer méteres hegyen is próbára tegyék az új tagot, de véleménye szerint tapasztalatai miatt megfelelt volna a feltételeknek."

sportgeza.hu/extremsport/2013/03/26/a_vilag_3._legmagasabb_csucsara_maszik_eross_zsolt/

Ebből úgy tűnik, Kollár döntése volt bevenni a srácot és rögtön a mélyvízbe dobni (pénzhiány miatt...), egy olyan ember mellé, akivel nem mászott még együtt, de még csak soha nem is beszéltek személyesen.

Minderre még rájön, hogy nem érték el időben a 4. tábort, el voltak csúszva az idővel, meglepetésszerűen nem voltak ott a kötelek a szakasz végén...

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 21:19:58

@genyamagyar: muhaha, köszönöm. te sem láttál még 4000 méter magas hegyet. leszel szíves ráguglizni az "Eiger", "Matterhorn", vagy "Grandes Jorasses" nevekre, és gondold át mekkora baromságot mondtál.
ennyi mászás után bőven megvolt a technikai tudása, ezenkívül akklimatizációra volt szüksége, és kérlek ne találd ki, hogy azt tengerszinten is lehet...

ErrorFlynn 2013.05.24. 21:29:56

@Késes Szent Alia: valóban ideálisabb összeszokott mászópartnerrel menni akárhová, de a magashegyi expedíciók összeállításakor egyáltalán nem ritka, hogy ismeretlenek kerülnek össze. valahol feljebb már írtam, de felhozom megint példának:
25 éves Kurt Diemberger, alpesi mászásokkal a háta mögött. nála idősebb Hermann Buhl, himalájai tapasztalatokkal. első együttes túrájuk során együtt mászták meg a Broad Peaket (nyolcezres), méghozzá ők mászták meg először. mit jelent ez? Diemberger alpesi tapasztalatokkal sikeresen felment egy olyan csúcsra, amelynek a felső régiójáról nem volt leírás, nem volt információ, az utat nem csak végig kellett mászni, de meg is kellett keresni. most akkor ő is szerencsétlen fiatal kölyök?

Késes Szent Alia 2013.05.24. 21:43:44

@ErrorFlynn: Ő egy szerencsés fiatal kölyök. Kiss pedig, mivel 26 évesen meghalt, és a halála nem a sors kivédhetetlen csapása volt, hanem hibák sorozata vezetett hozzá, okkal mondható szerencsétlennek - ebben talán egyetértünk.

Amúgy ha van egy extrém példa valamire, ami történetesen jól sikerült (alpesi mászás után ismeretlen nyolcezres), az még attól nem válik követendő sztandarddá.

ErrorFlynn 2013.05.24. 21:50:57

@Késes Szent Alia: azért írtam le mindezt, mert nem értem, mint följebb is írtam, hogy miért emlegetik tehetetlen gyerekként, miközben kiemelkedő, ismétlem, kiemelkedő mászó volt. a hibák sorozatával egyetértek, de ettől még nem lesz belőle egy bábu, amit mások mozgatnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 23:36:40

@J.László: A Wehrmacht katonái is leginkább túl akarták élni azt a marhaságot, amibe belrángatták őket.

@Egyéves Önkéntes: A kitömött jégmadarat meg be is kéne bizonyítani. Azt is megnézném, ahogy te felmész oda egy serpával, vagy nélküle.

Amúgy igen, a szemét széthagyását én sem nézem jó szemmel, ezt nem ártana kordában tartani. Különben azért nem biztos, hogy a bolygó legnagyobb problémája pont annak a hegységnek a megszórása pár üdítős üveggel, mert a többi részét már teljesen sikerült tönkretennünk.

@ErrorFlynn: +1.

dr. pretender 2013.05.24. 23:45:14

@MikeBoy: hát ez így leírva elég ütős...

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.25. 00:36:44

@Juliusxtreme: A hegyen halálra fagyás állítólag nem olyan rossz halálnem, mivel az oxigénhiány amúgy is leszedálja őket, a fagyott végtagokat már nem is érzik, és csak a folyamatos álmosság az, ami zavarja őket, de az se zavaró, miután lefekszenek aludni. David Sharp (guglizhatsz, még fényképet is találhatsz, ahogy fagyott szoborként évekkel később is ugyanabban az árnyékos barlangban ülve aludta - immár örök - álmát) utolsó mondata az volt, hogy csak aludni szeretne.

Ezzel együtt remélem, hogy se én, se egyetlen hozzátartozóm nem fog a hegyen halálra fagyni 26 évesen. De az biztos, hogy létezik ennél sokkal kevésbé boldog halálnem is.

Egyéves Önkéntes 2013.05.25. 07:27:19

@ColT: Ööö, te véded azt a jégmadaras trógert??? Fotósként?
Mert az ám be van bizonyítva, mégmeg elég profin, hogy szinte minden megmozdulása csalás volt.

@Siri Keeton: Biztos nem rossz dolog halálra fagyni, de nekem lehet hogy eszembe jutna a nagy vígasság közben, hogy Gerdát és Csomát a büdös életben nem látom többé...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.25. 08:57:33

@Egyéves Önkéntes: Egyesek szerint be van bizonyítva - de akkor meg a NG zsűrijét hülyézi le az ember, mert azért csak elfogadták. (Mondjuk egy ideje nem követem a dolgot.)

Annamarias 2013.05.25. 09:26:00

Nagyszerű sportemberek voltak mindketten, páratlan a teljesítményük, ahogyan minden magashegyi mászónak, nagyon sajnálom h fent maradtak. Ahhoz h mi lesz Erőss gyerekeivel vagy hogy ők ketten miért döntöttek úgy ahogyan - a világon senkinek semmi köze nincs. Milyen jo lenne ha mindenki a saját mocskaval foglalkozna.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.25. 12:20:34

@Egyéves Önkéntes: Lehet, hogy eszedbe jutna, de valószínűbbnek tűnik, hogy nem jutna eszedbe, pont ugyanazért, amiért az se jutott pl. David Sharp eszébe, hogy nyolcezer-sokszáz méter magasan mínusz harminc fokban kifogyófélben levő oxigénnel nem lehet aludni a világ legvonzóbbnak tűnő barlangocskájában sem. Az oxigénhiány leszedálna.

AnnaKarenina 2013.05.25. 15:36:45

@MikeBoy: Valóban jó lenne majd megismerni a tényeket, de nem vagyok benne biztos, hogy ez így lesz. Egy fórumon azt is olvastam, hogy Kiss Péter csaknem, vagy éppen egy órát várt a csúcson Erőss Zsoltra. Ilyet sem láttam még az Everest-dokufilmekben, és gondolom, nem csak a forgalom miatt. Az sem világos, hogy Kiss Péternek volt-e saját rádiója, vagy csak E.Zs-nek. Bár ma már azt gondolom, akár számolt Kiss Péter a magasság miatti következményekkel, akár nem, ő semmiképpen nem hagyta volna magára E.Zs.-t.

AnnaKarenina 2013.05.25. 15:48:06

@b3nta: A Földesen keresztül idézett Erőss Zsolt gondolat lehet szép, csak egyet érts meg, és akkor a E.Zs.-t kritizálókat is talán jobban fogod érteni, hogy ez az ő élménye, meg még nem túl sok emberé a világban és ezen kívül még igen sok izgalmas, érdekes élmény, munka, hobbi létezik. E.Zs. rendelkezett az életével (és ezért ez valóban az ő dolga volt).Az oxigénhiány miatt nem az embernek szánt világban próbált teljesíteni, ezért van, aki tiszteli és van, aki értelmetlenségnek tartja. Kiss Péter odaveszése mindenképpen ront a megítélésen. Ld.: tavalyi Mécs László-Erőss Zsolt vita. (Azt sem tudom, más hegymászók mit gondolnak, hiszen egy alacsonyabb, de bonyolult, küzdelmes mászási technikát követelő hegy éppolyan kihívás lehet, mint az Everest, ahol kevesebb a másznivaló, de nincs oxigén.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.25. 15:51:11

Komolyan mondom, gyomorforgató és sajnos valahol jellegzetesen magyar átok, hogy mi megy itt.

@Woland:

Nem, az expedíció itt kifejezetten szakkifejezés, nem pedig ízlés dolga.

Ajánlom:

www.excelsior.hu/index2.php?option=com_docman&task=doc_view&gid=10&Itemid=36

Az utolsó bekezdés külön foglalkozik az expedíciózással.

2013.05.25. 16:03:46

@AnnaKarenina:

"ő semmiképpen nem hagyta volna magára E.Zs.-t.
"

Valójában ennek a fordítottja lett volna a realitás.
Nem hinném, hogy ki lesz mondva valaha is, de
teljesen abszurd, hogy Kiss Péter ott maradt Zsolttal.

Ezt Kollár is elismeri akaratlanul:

"Egy óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem!"

"...Még egy meglepetés..."

Kiss Péter egy hős. De bárcsak ne lett volna az......

AnnaKarenina 2013.05.25. 16:32:21

@MikeBoy: Hát igen. Ezért is lennék kíváncsi arra, hogy Kollárnak volt-e közvetlen rádiókapcsolata Kiss Péterrel, vagy csak Erőss Zsoltnál volt rádió. Ő, vagyis Kollár "leparancsolhatta" volna Kiss Pétert.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.25. 16:42:47

@AnnaKarenina:

Én úgy tudom, hogy csak egy ilyen rádió volt, és az Erőss Zsoltnál volt. Másrészt ilyen magasságban mindenki magáért felelős, azzal együtt, hogy az oxigénhiány miatt teljesen beszűkül ilyenkor a tudat, és nem lehet olyan tiszta fejjel gyors és jó döntést hozni, mint lent. Sajnos Kiss Péter rossz döntést hozott azért, mert azt hitte, tud még segíteni Zsoltnak: visszafordult, és ezzel feláldozta magát. Ez az ő döntése volt, és nagyon sajnálom, hogy így történt.

ErrorFlynn 2013.05.25. 17:26:55

@AnnaKarenina: olyan is előfordult már, hogy valaki felért a csúcsra, várt, de a társa nem jött, így azt hitte, hogy az feladta. elindult lefelé, de beleütközött a felfelé tartó társába, így vele együtt még egyszer felment. (aztán mindketten szép biztonságban le is jöttek.) ilyen is van. mindenféle van. ettől még nem lesz racionálisabb viselkedés, de előfordul.
"leparancsolni", hát azt nem lehet. meg lehet próbálni rábeszélni, lekönyörögni, van, amikor sikerül.

2013.05.25. 18:03:54

@ErrorFlynn:

"ilyen is van. mindenféle van."

Igen.
Biztosan sűrűn fordul elő, hogy valaki élete első igazán magasabb hegyén:
- a legveszélyesebbre mászik fel, de minimum abba, amelyik benne van a top háromban
- nem ideális magasságból támadja a csúcsot
- a csúcsra érése jóval továbbtart, mint kellene
- 8500 felett várnia kell a társára
- 8300-on vissza kell fordulnia vagy bevárnia és OTT ÉJSZAKÁZNIA a társával!!??
- másnap reggel masszírozhatja és támogathatja, hátha még tud neki segíteni
- és végül (és itt csak találgatunk???), mikor már úgy tűnik, hogy nincs remény a társának és rájön, hogy már ő maga is fél napja haldoklik a hegyen, mindenféle segítség nélkül (se előtte, se utána nem volt neki) de már túl későn nekiindul és meghal.....

És ezeket a szűkös információkból tudjuk.
Lehet, ha Péter szemszögéből ismernénk az egészet, még meredekebb lenne.

b3nta 2013.05.25. 18:08:11

@AnnaKarenina: Érthető az, csak az nem érthető, ahogy gátlástalanul szinte átkozzák. Én biztos vagyok benne, hogy ami a gyerekeit illeti, sokkal inkább jelen lesz, még holtában is, mint az itt megforduló sok minden lében kanál a saját nyomorúságos életében.

ErrorFlynn 2013.05.25. 18:25:12

@MikeBoy: nem azt írtam, hogy sűrűn van. azt írtam, hogy van. bár hozzátehetem, hogy a késői csúcsra érés olyan gyakran szokott haláleseteket okozni, hogy személyesen számomra érthetetlen volna, miért követik el újra és újra és újra ugyanazt a hibát, ha nem tudnám, hogy egy csomó esetben visszajönnek élve, csak annak sokkal kisebb a sajtóvisszhangja. ha MINDEN esetben tragédiával végződne a lassú haladás és a kései felérés, akkor a magasságtól megzavart fejjel, a jellegzetes csőlátással is sokkal könnyebb lenne rájönni, hogy vissza kell fordulni. de nem fordul vissza, mert elhiszi, hogy most így is sikerülni fog. nem hagyja ott a társát, mert elhiszi, hogy még segíteni tud neki. és igen, mire rájön, hogy tévedett, addigra késő, mert elfogy az ereje, mert tántorog, mert nem lát, mert hallucinál, mert megáll a szíve.

AnnaKarenina 2013.05.25. 18:48:38

@b3nta: Azzal én sem értek egyet, ha "átkozzák", neki ez volt az útja, a sorsa és a végzete is. A családja is abszolút a magánügye, nyilván mindig számoltak a rosszabb esettel is.
Én mindössze azon vitatkoznék, hogy ez valóban "hősi" teljesítmény. A hegymászók között biztosan, ahogy más-más teljesítményt értékelnek a különböző szakmák.

AnnaKarenina 2013.05.25. 19:23:03

@ErrorFlynn: A munkámban, persze egészen másfajta területen, foglalkozom kockázatelemzéssel is. Ennél az expedíciónál úgy tűnik, hogy bár nyilván eleve is tisztában voltak több tényezővel és kockázattal (a hegy veszélyessége, akklimatizációs szint, távolság, indulási időpontja) és menet közben pedig már világossá vált a lassú haladás kockázata, mégis a legkockázatosabbat választották. A szakértők már a csúcs elérése időpontjában azt gondolták, baj van. Akkor talán mégis több volt a kockázat, mint amit esetleg még meg lehetett volna úszni.
(Ma az olaszok is nyilatkoztak, megerősítették Kiss Péter hosszú várakozásának tényét.)

ErrorFlynn 2013.05.25. 20:12:00

@AnnaKarenina: igen. túl nagy volt a kockázat. mikor még csak a sikeres mászásról jelentek meg a rövidhírek, én is rögtön arra gondoltam, hogy baj lesz belőle, és reménykedtem, hogy nem lesz igazam, merthát nem mindig lesz belőle baj. ott fönt máshogy értékelték a kockázatot. rosszul értékelték. nem fogjuk megtudni, hogy miért.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.26. 12:29:11

@Egyéves Önkéntes: Az a hölgy egyáltalán nem volt tudatánál, önkívületi állapotban volt, mint az a teáltalad beidézett cikkből is nyilvánvaló. Pl. ledobálta a ruháit, mert melege volt. A gyerekéről egy szót se mondott, de ha mondott is volna, az csak félrebeszélés lett volna, ami álmában is megesik néha az emberrel. (Rémálmában is.)

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.26. 12:34:42

@AnnaKarenina: Az olaszok nyilatkozatára van valami linked? Nem találtam, persze lehet, csak nem kerestem eleget.

smartdrive 2013.05.26. 19:33:58

hehehehe, az a szent asszony, első dolga lett, hogy bemenjen a Frizbibe sztárolni magát

csak nem ezt is megmondtam előre? és itt fröcsögtetek rám. kretének

smartdrive 2013.05.26. 19:44:14

@Egyéves Önkéntes: felmenni egy 4000-esre és lejönni onnan, az olyan, mint felmenni egy 8000-esre, és nem jönni le, szóval hozta, amit eddig is tudott

Egyéves Önkéntes 2013.05.26. 20:08:07

@smartdrive: :)
Bár a kölköt sajnálom, nagyon úgy tűnik nekem, hogy beáldozták.
Erőss azt mondta, hogy ott fönn már nincs segítség, a radión ő magának mégis azt kért.
Kíváncsi leszek, hogy mi fog még itt kiderülni.

@Siri Keeton: Korábban ennek az ellenkezőjét is pont ugyanezzel magyaráztad. A cikkből nekem az jön le, hogy nem volt felhőtlenül boldog, hogy ott kell meghalnia.
A hölgy arra volt példa, hogy van aki szedálva elalszik, van aki meg szenved.

AnnaKarenina 2013.05.26. 21:09:36

@Siri Keeton: Kommentelés közben hallottam a TV-ből. Itt találod a videót. (Pontosítás, miután visszahallgattam: az egyik olasz hegymászó nyilatkozott, nem mondtak -hosszú- várakozást, csak, hogy Kiss Péter várt Erőss Zsoltra.)
tv2.hu/musoraink/tenyek/128101_tul_alacsonyrol_indultak_eross_zsoltek.html

AnnaKarenina 2013.05.26. 21:13:39

@smartdrive: Ma láttam a Naplóban Sterczer Hilda szép, szomorú, barna szemét és hallgattam a szavait. Ha valakit így veszítünk el, mindig azt várjuk, hogy egyszer majd mégis belép azon az ajtón.
Az élőket ne bántsuk, én neki sok erőt kívánok.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.26. 21:21:14

@Egyéves Önkéntes: Nem tudom, miért találsz ki szalmabábokat. Soha nem állítottam, hogy "felhőtlenül boldog", aki halálra fagy a hegyen, csak hogy nem ez a legrosszabb halálnem, mivel a hipoxia és a kimerültség hatására elveszítik az öntudatukat. Valami homályos tudata maradhat arról, hogy ő most feltehetőleg meg fog halni (ennek oka lehetett, hogy a nő leesett, ami hirtelen ijedtséggel járhatott, és ez benne maradhatott, ahogy fokozatosan megfagyott), de az biztos, hogy nem volt öntudatánál. Vagy szerinted a hölgy magánál volt, amikor ledobálta a ruháit, mivel érzése szerint melege volt a mínusz harminc fokban?

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.26. 21:46:11

@Egyéves Önkéntes: Csak hogy példát mondjak, nagyapám rákos beteg volt, és két héttel a halála előtt meglátogattuk. Azt mondta az orvos, hogy elviselhetetlen fájdalmai lennének, ezért folyamatosan le volt szedálva, alig beszélt, sőt alig mozgott és a szemét is alig tartotta nyitva. Az orvos mondta, hogy többnyire alszik, csak a látogatás miatt ébresztették fel, de majd ha elmegyünk, a nővérke elaltatja, mert ébren még morfiummal is vannak fájdalmai.

Fájt neki? Igen. Tudta, hogy valószínűleg haldoklik? Szerintem igen. Öntudatánál volt? Nem igazán. Jobb volt ez így, mint ha nem kapott volna morfiumot? Erre csak ő tudna válaszolni. Én lehet, hogy inkább fájdalommal öntudatomnál akarnék maradni, de aztán az is lehet, hogy egy bizonyos szintű fájdalom fölött már inkább bármi, csak ne a fájdalom. Kellemesebb volt, mint ha nem kapott volna morfiumot? Igen, határozottan. A kevés fájdalom és egész nap alvás határozottan kellemesebb haldoklás, mint a borzalmas fájdalommal álmatlanul haldoklás... Az is biztos, hogy sokat nem tudott filozofálni a hátrahagyott nevelt lányáról (egyben unokájáról, unokatesómat ő nevelte, miután nagynéném meghalt, szerencsére akkor már főiskolás volt). Szóval a hegyen 8000 méter fölött megfagyás is valami ilyesmi lehet. Túl sok önsajnálatra (vagy a hátrahagyott családtagok sajnálatára) egyszerűen energiád sincs.

Egyéves Önkéntes 2013.05.27. 07:14:21

@Siri Keeton: Te állítottad azt, hogy szedálva vannak és csendben meghalnak, erre én hoztam a példát, hogy ez nem igaz, a nő nem volt szedálva, mert sírt, hogy mentsék meg.
te pedig továbbra is kötöd az ebet a karóhoz, hogy a nő nem volt magánál, hőhullámokat érezni és levetkőzni nem egyelő magán kívül lenni. Legalábbis szerintem, de én nem vagyok orvos.

Szalmabábokat pedig pont te találsz ki azzal, hogy nekem szalmabáb kitalálást tulajdonítasz.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2013.05.27. 07:22:48

@Siri Keeton: @Egyéves Önkéntes:

Erőss segítséget(!)* kért, úgyhogy volt ideje (durván egy éjszaka) átgondolni, hogy elb.szta.

* holott pont ő mondta, hogy ott fenn már nincs segítség, mert a saját bőrét menti mindenki.

Hát nekünk mindig ilyen hősök jutnak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.05.27. 12:58:07

@Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll:

Ha már fanyalogsz a hősök miatt, Kiss Péter konkrétan az volt, hiszen lejöhetett volna nyugodtan, ahelyett, hogy visszafordul Zsoltért, hogy megpróbáljon segíteni neki.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.27. 13:02:38

@Egyéves Önkéntes: Abban igazad van, hogy valszeg némileg túlbecsültem a szedálás hatását. Viszont sem jó buliról, sem nagy vigasságról nem írtam sehol.

Ps.

Mumble az motyog, nem sír.

Egyéves Önkéntes 2013.05.27. 13:16:58

@Siri Keeton: te nem, de volt aki igen.

PLEASE don’t leave me,” the dying woman cried.

a címben, bár lehet, hogy csak a drámai hatás miatt írták így

Yakutos néni a sucipit 2013.05.27. 17:08:41

A csúcs támadó 11 mászó közül 5 meghalt . Sajnos! És 6 súlyos fagyasi sérüléseket szenvedett. Valami nagyon nem stimmelt ott fenn, nemcsak Erőss hozott rossz döntést v volt peches

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.30. 10:16:23

@Egyéves Önkéntes: A szövegben már mumbling szerepelt, nyilván az alcím volt hatásvadász. Azt továbbra is fenntartom, hogy nem lehetett magánál, hiszen hőhullám ide vagy oda, mínusz harminc fokban (ha magamnál vagyok) nem dobálom le a ruháimat. Gondolom nem csak mi hallottunk a végső kihűlés előtti hőhullámokról, hanem a himalájai hegymászók is (legalábbis erősen csodálkoznék, ha ez a tudás a kommentelők kiváltsága lenne), tehát ha magánál volt, és hőhullámokat érzett, akkor profi mászóként valszeg inkább kibírta volna azt a kis meleget.

Egyébként felhívom a figyelmedet, hogy ha velem vitatkozol, akkor irreleváns, hogy mások mit írtak.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.30. 10:20:43

@Yakutos néni a sucipit: Hát az nem stimmelt, hogy az utolsó három- vagy négyszáz méterre nem volt kötél, ezért egy öreg hegymászó vissza is fordult. Akik megpróbálták, azok között utána ilyen nagy volt a veszteségi ráta. Egyébként Kiss Péter a leírások alapján feltehetőleg a legjobb mászók között volt, tehát simán túlélhette volna.

Egyéves Önkéntes 2013.05.30. 10:30:14

@Siri Keeton: egy helyen crying egy helyen pedig mumbling van, kiszemelhetjük közüle azt az egyet, ami a te verziódat támasztja alá, de ezzel nem megyünk messzire, azonkívül pedig nem vetkőzött le teljesen, csak aláöltözetig. -30 fokban lényeges különbség. de szerintem levetkőzni és rossz döntést hozni továbbra sem egyelő magán kívül ülni és várni csendben a halált.
egyébként pedig a vita arról volt, hogy te azt mondtad, hogy csendben alszanak és megfagynak én meg hoztam egy ellenpéldát, hogy ez nem minden esetben van így.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.30. 10:52:14

@Egyéves Önkéntes: Na jó, az izmai mozogni nem tudtak, hangot alig bírt kiadni, de nyilván sírt... Szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy itt a mumbling a jó.

Csak aláöltözetig... a lényeg, hogy nem igazán volt magánál, kb. mint ha az ember ittasan rosszul van, az nem ugyanaz, mint ha józanon van rosszul, mivel előbbi esetben nem teljesen van magánál.

Azt már kettővel ezelőtt visszavontam, hogy csendben, de azért azt te is beláthatnád, hogy olyan példád nincs, ahol rendesen magánál lenne. Utánaolvastam, a hipoxia hatása azonnal beüt (a többi között ezért is az ítélőképesség az első dolog, ami drasztikusan leromlik a nagy magasságban), a kimerültség és álmosság (minimum 20 óra alvás nélkül), valamint a nagy hideg (halálrafagyás előtti stádium) pedig elvégzik a többit. Valamennyire képben van, de nem teljesen. Ez a rosszabbik eset, mert ugye jobb esetben csendben elalszik és nem ébred fel többé.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.30. 10:59:13

@Egyéves Önkéntes: Már az első hozzászólásomban írtam, hogy remélem, egyetlen hozzátartozóm sem hal ilyen halált, tehát azért jeleztem, van ennél is kedvezőbb halál. Csak annyit bátorkodtam megjegyezni, ami mellett kitartok, hogy van ennél rosszabb halál is. És hogy feltehetőleg nem a gyerekeire gondol az ember, vagy ha mégis, akkor az nem szörnyű érzés. (Ha már meg kell halnom, legalább maradjanak utánam gyerekek.)
süti beállítások módosítása