Együtt pisilt Michael Schumacherrel, legyőzte Barichellót
Baumgartner Zsolt a Forma-1 történetének egyetlen magyar versenyzője. A bizarr cím nem cinikus. Zsolt élete első Forma-1-es versenye után élményei közt sorolta fel, hogy találkozott a mosdóban Michael Schumacherrel. Kinek ne lett volna ez életre szóló élmény? Hát még az, hogy Baumgartner pontot is szerzett a száguldó cirkuszban.
Az 1981-ben született Baumgartner Zsolt kezdetben a német Formula-Ford, és a brit Formula Renault Winter, majd az európai Formula-Renault futamain versenyzett. Az Eurpa-bajnokságot a harmadik helyen fejezte be. A 2000-es évek elején jött a Formula-3-as és a Formula-3000-es bajnokság, különösebb sikerek nélkül.
Váratlanul jött a Forma-1-es lehetőség. 2003-ban, a Magyar Nagydíj szabadedzésén Ralph Firman, a Jordan versenyzője balesetet szenvedett, és nem indulhatott el a másnapi futamon. Baumgartner ekkoriban a Jordan tesztpilótája volt, így beugróként épp hazai közönség előtt mutatkozott be. Utolsó előtti helyről indulva vágott neki a versenynek, amit motorhiba miatt nem tudott befejezni. Rubens Barichellot viszont így is megelőzte, mert a brazil korábban elszállt, mint ő. Monzában már sikerrel járt: a magyar versenyző tizennegyediként célba ért. Firman ezután visszatért.
Baumgartner először ért célba - Monza 2003
Eljött 2004, és Baumgartner Zsolt tárgyalt ugyan a Jordan csapatával, ám a dolog anyagi kockázatát nem tudta vállalni a szponzora. A Minardi viszont a teljes szezonra szerződtette őt, így Baumgartner volt az első kelet-európai versenyző, aki egész éves szerződést kapott Forma-1-es csapatnál. Csapattársa Gianmarina Bruni lett.
Baumgartner Zsolt a Minardi szerelésében
Itthon persze ennek a sikernek sem mindenki örült őszintén. Sokan cinikusan kezelték az amúgy szenzációs hírt, meg azt mondták ,hogy a pénznek köszönhető a siker. Én azért nem valószínű, hogy elértem volna ezt, még a megfelelő anyagi háttérrel sem. A két népszerű humorista, Bagi Iván és Nacsa Olivér szerencsére nem Zsolton élcelődtek.
A többség azért örült, és Baumgartner igyekezett. A monacói futamon, ahol a mezőny fele kiesett, kilencedikként ért célba, az indianapolisi futamon pedig Zsolt megszerezte Magyarország első Forma-1-es vb-pontját.
Baumgartner pontot szerez a Forma-1-ben
Baumgartner a következő szezonra már nem kapott szerződést, de így is történelmet írt. Összesen 20 Forma-1-es nagydíjon állt rajthoz. A Hungaroringen debütált, Brazíliában búcsúzott.
KIK VAGYUNK? | HIRDETÉS | KAPCSOLAT