HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Rablóból lesz a legjobb pandúr?


vidi12.JPG

Nem feltétlenül igaz, hogy aki jól focizik, az automatikusan jó edző is lesz. Ott van például Diego Maradona, aki trénerként egyelőre csak a helyét keresi. Meg talán sok pénzt. A magyarok azonban ebben is kiemelkednek. Előre jelzem, hogy csak példák következnek, nem mindenki.

Kezdjük a sort Mészáros Józseffel, aki az 1940-es években Kispesten ontotta a gólokat - több, mint 200 meccset húzott le piros-feketében, majd 1948-tól kezdve a Ferencváros szurkolóit boldogította éveken keresztül. Összesen 339 meccsen 142 gólt lőtt pályafutása során, és egy ilyen csatár "csak" egyszer lehetett válogatott.Jellemző, hogy az egyetlen, románok elleni meccsen egyrészt Dodó két gólt lőtt, másrészt pedig 9-0-ra nyertek a mieink. Egy bajnoki cím koronázta játékos-pályafutását az FTC-vel, emellett pedig egy-egy ezüstöt nyert a mindkét klubjával. 

Edzőként az Üllői úton kezdett 1961-ben, négy év alatt két bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, és  az ő nevéhez fűződik a VVK-győztes csapat irányítása is, amivel ő az egyetlen magyar edző, aki megnyert a három nagy nemzetközi klubtrófea valamelyikét. Csekélységnek tűnik, hogy az FTC örökös bajnoka, aki 1997 óta nincs köztünk, kupadöntőbe vezette a Salgótarjánt, a Kispesttel pedig a bajnokságban szerzett ezüstérmet.

Juventus - FTC 0-1

Szintén a IX. kerületiek (és persze az ország) büszkesége Lakat Károly Tanár Úr, aki 228 meccset játszott a Fradi mezében és 13-szor válogatott is volt. Ő két bajnokságot nyert edzőként az FTC-vel és a VVK-döntőjéig repítette a csapatot 1968-ban, amikor a Leeds United győzte le 1-0-ra a magyarokat. Lakat emellett két olimpián irányította a magyar válogatottat - 1964-ben és 1968-ban is aranyérmesként tért haza a csapat. Tatabánya két Közép-európai Kupát köszönhet a mesternek, aki nem csak szaktudásával, de életfilozófiájával is bekerült a magyar labdarúgás halhatatlanjai közé. 

Akárcsak Dalnoki Jenő, aki futballistaként tagja volt a Helsinkiben olimpiát nyert csapatnak, edzőként pedig 3 bajnoki címet nyert az FTC-vel, emellett pedig 1976-ban KEK-döntőbe vezette Nyilasiékat. 

dalnoki.jpg

Dalnoki Jenő

Puskás Ferencnek esélye sem volt, hogy akkora edzői karriert fusson be, mint amekkora játékos volt, de nem rossz a termése. 1966-os visszavonulása után rögtön edzősködésbe kezdett a Száguldó Őrnagy, aki a magyar és a szaúdi válogatottal együtt összesen 14 csapatot edzett 26 év alatt. 1970-től 1974-ig a görög Panathinaikoszt irányította. A zöld-fehérek 1971-ben úgy jutottak be a BEK döntőjébe, ahogy senki sem várta. Az elődöntő első meccse Belgrádban volt a Crvena zvezda ellen. A vörös csillagosok 4-1-re nyertek Puskásék ellen, a Panánál azonban volt egy titkos fegyver a visszavágóra. A régi stadionjuk göröngyös, már-már fű nélküli játéktere. A noname görögök Antoniadisz mesterhármasával nyertek 3-0-ra a Filipoviccsal, Acsimoviccsal és Bogicseviccsel felálló zvezda ellen.

meggyűlt a zvezda baja a Puskás-féle Panával és a görög gyeppel

Az Ajax elleni finálét a Wembley gyepén rendezték. A görögök itt már csak magukban bízhattak. Igaz, hogy a Cruyff-féle Ajax végül 2-0-ra nyert, de Puskás Ferenc így is legenda lett Athénban. Öcsi bácsi amúgy kétszer lett görög bajnok, egyszer pedig Ausztráliában is a csúcsra ért a South Melbourne-nel.

Egy másik kispesti legenda, Tichy Lajos kétszer lett bajnok a Honvéddal, játékosként. 1955 után azonban sokat kellett várnia szeretett klubja újabb aranyérmére, de igazából nem várt, hanem tett érte. 1979-80-ban ő volt a piros-fehérek edzője, amikor a Kispest 25 év után ismét bajnokságot nyert.

tichy.jpgTichy Lajos

Aki az FTC-nél Dalnoki, vagy Lakat, a Honvédnál Puskás, ő a Vasasnál Illovszky Rudolf. Rudi bácsi három válogatottság mellett 270 meccset játszott piros-kékben, 1955-ös visszavonulása után pedig edzősködésbe kezdett - szintén Angyalföldön. Négy bajnoki címet nyert a Vasassal, amelynek kispadjára többször is visszatért az angyalföldi stadion névadója. Utoljára 1995-ben vállalta el a csapat irányítását, és sikerült az élvonalban tartania a már-már reménytelen helyzetben lévő csapatot. Élete végéig kijárt a csapat meccseire, még a Vasast nem annyira szerető ellenfelek is szerették és tisztelték.

illovszky.jpgIllovszky Rudolf

A Vasas másik legendája, Mészöly Kálmán már megosztóbb személyiség - szinte mindenki utálja. De nem lehet tőle elvenni, hogy zseni volt a pályán, aki később háromszor is irányította a magyar válogatottat, amellyel 1982-ben kijutott a spanyolországi világbajnokságra. 

Várhidi Pál az Újpesti Dózsa legendás középhátvédje. A jelenleg 81 éves mesteredző 16 évig játszott a liláknál, ez idő alatt nyert egy bajnoki címet, ráadásul 10-szer a magyar válogatottban is pályára lépett - tagja volt az 1954-ben vb-ezüstöt nyert csapat keretének is, a római olimpián pedig bronzérmet nyert. 1966-tól lett edző, négy év után a Dózsa tartalékjait irányította, 1974-ben pedig átvette a nagyok irányítását, akikkel négy bajnoki cím megnyerésével vált legendává. Fia, Várhidi Péter 1998-ban szintén bajnokságot nyert az Újpesttel.

várhidi pál.jpgVárhidi Pál

Az olimpiai bajnok, háromszoros magyar gólkirály Dunai II Antal 7 újpesti bajnoki címnek volt a részese a támadósor tagjaként. Az ő nevéhez köthető az újkori magyar labdarúgás utolsó sikere: 1996-ban irányításával jutott ki a magyar csapat az atlantai olimpiára. 

Kovács Ferenc sem akármilyen labdarúgó volt. 1955-ben egyszer volt válogatott, és tagja volt a római bronzérmes olimpiai csapatnak is. Egy nagyon jó MTK-ban játszott 11 évet (plusz 6-ot gyerekként), amellyel bajnoki címet szerzett, 1964-ben pedig a KEK döntőjébe jutott. Edzőként a Videotonnal alkotott nagyot, amellyel előbb 1976-ban majdnem elhappolta az aranyat a Ferencvárostól, 1985-ben pedig majdnem UEFA-kupát nyert, egészen pontosan a döntőig menetelt. Többek között a PSG, a Partizan és a Manchester United is fejet hajtott a fehérváriak előtt, akiket a döntőben ugyan megállított a Real Madrid, de a 0-3 utáni madridi visszavágón 1-0-ra nyertek a Bernabéuban, ami után nekik is járt a taps a madridi közönség részéről. 

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.06.13. 12:39

Címkék: video puskás csapat mészáros ftc honvéd varga zoltán illovszky panathinaikosz dalnoki jenő várhidi pál dunai antal

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr215358683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása