HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Kenő


kenesei_hali.jpg

Már-már megdöbbentő hír volt olvasható több helyen is: Kenesei Krisztián távozik Szombathelyről. Aztán szerencsére lentebb odabiggyesztették, hogy ez nem egyenlő a karrierje végével. Kész szerencse, mert ő jelenleg A csatár megtestesítője az NB I-ben.

Kenesei, Kenesei gól - talán ez a nóta szólt utoljára úgy igazán hangosan a Hungária korúton. Mindig azt szerettem volna, hogy az én csapatomhoz igazoljon, és ezzel most le is buktattam magam hogy nem MTK-drukker vagyok. De őt kedveltem az ellenfél játékosai közül. Pedig különösebben nem volt szimpatikus a képe. Már fiatal korában is kiemelkedett a magyar mezőnyből, olyan könnyedén talált be mindig a kapuba, legyen szó szabadrúgásról, 11-esről, vagy akcióról. Persze, volt olyan szezon - már a Haladásnál - amikor zsinórban hagyta ki a büntetőket, de ez csak kisiklás volt, ami amúgy nem sok volt neki (eddigi) karrierje során. Ha a gólok számát tekintjük, akkor biztos nem.

Több mint 200 gól ékeskedik a neve mellett, ami 20 év alatt - az MTK 1993-94-es kiesése óta játszik felnőtt szinten -  10-es gólátlagot jelent. Hét évet húzott le az MTK-nál, és ezalatt nyert két bajnokságot, meg két kupát, aztán 2000-ben távozott a Hungária körútról. Győrbe. Ez picit meglepő volt, még úgy is, hogy korábbi MTK-s mestere, Garami József vitte őt a Rába partjára. Alakulóban volt valami akkor is a zöld-fehéreknél, de egy 23 éves, csúcson lévő Kenőnek előrelépést biztos nem jelentett ez a transzfer. Az MTK-tól képtelenség volt akkoriban korrekt módon elválni, és külföldre menni, pedig Kenesei 1999 őszén két gólt rúgott a Fenerbahce elleni UEFA-kupa-meccsen, és egyből be is jelentkezett érte a Trabznospor, meg egy-két holland és spanyol klub is.

Az MTK vezetőinek kapzsisága miatt azonban nem került külföldre. Kár, hogy nem mutathatta meg magát, mert igazából Győrben is jól teljesített. 31 meccsen 18 gól több, mint jó. Ez nem volt elég a gólkirályi címhez, mert azt egy másik örökifjú, Tököli Attila szerezte meg abban az évben.

Kenesei Krisztián egy másik korábbi edzőjénél, Bicskei Bertalannál mutatkozott be a válogatottban egy lengyelek elleni 0-0-s meccsen, majd a harmadik egykori mesternél, Gellei Imrénél lett stabil tagja a nemzeti csapatnak, amelyben összesen 29-szer lépett pályára. Gellei idejében már egy újabb magyar bajnoki címmel büszkélkedhetett, miután 2001-ben Zalaegerszegre igazolt. A Szamosit, Urbánt, Waltnert és Keneseit is soraiban tudó ZTE 76 rúgott góllal nyerte meg a 38 meccses szezont, a gólkirály pedig Kenesei Krisztián lett. Nem feltétlenül érdem, de a Manchester United elleni hazai meccsen Kenesei helyére állt be a győztesgólt szerző Koplárovics Béla.

Kenesei-gól Stockholmban - sajnos nem láthattuk élőben

2003-ban jött az első külföldi kaland egy kínai csapatnál, Pekingben. Kenesei itt is megállta a helyét, másfél év alatt harmadik lett csapatával a bajnokságban és a Szuperkupát is megnyerte, ráadásként pedig a magyar támadót választották a bajnokság legjobb idegenlégiósának. Aztán kölcsönbe visszajött Győrbe, ahol megint nem lehetett rá panasz, majd egy rövid angyalföldi kitérő után a Seri B-s Avellinóhoz került Kenő, ahol igaz, hogy csak két gólt szerzett, de sok más magyarral ellentétben alapember tudott lenni egy olasz csapatnál.

kenesei avellino.jpg

2008-ban, 31 évesen hazatért Kenesei. A Haladás - ez nagy szó egy ennyi idős játékosnál - 3 évre szerződtette a csatárt, aki meghálálta a bizalmat. A Hali harmadik lett a bajnokságban, és 21 év után újra megmutathatta magát Európában. Pontosabban előbb Ázsiában. A kazah Irtisz elleni első meccsen pont Kenő rúgta a vasiak győztesgólját. 2011-ben szerződést hosszabbított a Hali az akkor már 34 éves játékossal, akinek az elmúlt szezonja nem sikerült fényesre. Sérülés is hátráltatta, testvére pedig komolyan érintett a fogadási botrány kapcsán. Ráadásul az Újpest elleni, tavaly őszi gólja után saját csapata kispadjához rohant, majd leült oda, ezzel jelezve elégedetlenségét. Kenesei utólag azt mondta, hogy egy rosszul sikerült vicc volt az egész. Ezt alátámasztva Artner Tamás vezetőedző az NB II-es keretbe küldte Keneseit.

kenesei-aufmacher-2122496-15-bcdd89f73e1337282a4d6b4c3ea807e0.jpg

Artner elmondása szerint később tisztázták a helyzetet, így vélhetően nem emiatt, de Kenesei és a Haladás idén már nem tudott megegyezni egymással a közös jövőről.

Pár órával ezután pedig jött a hír, hogy Keneseit leigazolhatja az MTK. Kenő 36 évesen hazatér. Szerencsére esze ágában sincs visszavonulni.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.06.21. 10:19

Címkék: video videó csapat MTK Haladás Zalaegerszeg Fenerbahce Kenesei Krisztián Artner Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr955371686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása