HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Újra lovon London olimpiai bajnoka, Berki Krisztián - csak semmi Bentley!


berki.jpg

2012. augusztus 5. a Krisztiánok napja volt Londonban. Pars Krisztián, és írásunk főhőse, Berki Krisztián is ezen a napon ért a csúcsra. Riválisa Louis Smith dalba fojtotta bánatát. Berki fél év után indult újra versenyen, ráadásul hazai közönség előtt, a csapatbajnokságon. Áprilisban Európa-bajnokság következik. Addig van min javítani.

Berki Krisztiánnak már Pekingben ott lett volna a helye 2008-ban, de az akkori szabályok szerint nem volt ehhez elég a vb-ezüst lólengésben. Ennek ellenére a magyar tornász úgy készült a 2012-es játékokra, hogy meg fogja nyerni azt. Pedig a hazai pálya előnye a nagy rivális Louis Smith-nél volt. Berki meglepő módon "csak" ötödikként jutott be a lólengés fináléjába, ami szerencsére nem számított a döntőben. Mindketten a maximális 16,066-ot kapták gyakorlatukra, Krisztián a gyakorlat nehézségi fokának köszönhetően nyert aranyérmet.

Úgy hírlett, hogy Berki és Smith baráti viszonyt ápolnak egymással, ám a jó viszony csorbult London után. A brit később úgy nyilatkozott, hogy az ő gyakorlata volt a nehezebb. Szerinte újra kellett volna nézni az eredményeket, de hivatalos lépés végül nem történt az ügyben. Rióban meg lehet próbálni visszavágni. Csak ne énekléssel.

Bánatomat dalban mondom el - Louis Smith énekel

Berki Krisztián ezután megfogadta, hogy 2012-ben többet nem néz le a tornaterembe. Körülbelül két hónapig bírta, fél év után pedig elindult a csapatbajnokságon, igaz, csapaton kívül. Először versenyzett magyar közönség előtt az olimpia óta. Elmondása szerint az olimpián látottnál picivel gyengébb gyakorlatot mutatott be, és azt sem hibátlanul, de aggodalomra semmi ok. Krisztiánnak még van ideje az áprilisi Európa-bajnokságig. Az olimpián nyolcadikként végző Hidvégi Vid is elindult a szerdai versenyen, de ő rontott és leesett. Ettől függetlenül minden okunk megvan arra, hogy az ő segítségével a jövőben már tényleg két magyar szorításában fog versenyezni Smith.

Berkinek amúgy nagy peche, hogy van egy kevésbé népszerű névrokona Magyarországon. A korábbi FTC-vezér, legutóbb a Vác csapatát leamortizáló "másik" Berkit Bentley Kriszként is szokták emlegetni a Fradi-szurkolók. Az ő nyakában még ez az arany is nevetségesen mutat.

berki_1.jpg

fotó: www.hircsarda.blog.hu

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.03.08. 08:00

Címkék: video london egyéni olimpiai bajnok london 2012 FTC Vác Berki Krisztián hidvégi vid FTC Zrt. Bentley Krisz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr735122128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása