Középtávfutás felső fokon - a forradalom leverte Iharos Sándor karrierjét
fotó: www.nemzetisport.hu
Tíz olimpiai aranyérmet szerzett Magyarország atlétikában, de egyiket sem futószámban. Pedig volt egy futónk, aki két év alatt tizenkét(!) világcsúcsot is felállított 1500-tól 10000 méterig. Kétszer járt ugyan olimpián, de nem akkor, amikor kellett volna. Iharos Sándor ma lenne 83 éves.
Izrael Sándor néven született Budapesten 1930. március 10-én. A nehéz körülmények között nevelkedett Iharos a II. világháború után kapott kedvet a sportoláshoz, és a Gamma műveknél jelentkezett atlétikára. Alkatánál fogva egyből eldőlt, hogy futó lesz belőle, és 15 évesen már versenyeken indult. 1950-ben került a legendás edző, Iglói Mihály keze alá, és egy évvel később - a Bp. Honvéd versenyzőjeként - második lett az ob-n 1500 méteren. 1952-ben kijutott a Helsinkiben rendezett olimpiára, ahol helyezést nem ért ugyan el, de ebben az évben futotta első országos csúcsát, mégpedig 2000 méteren.
1953. szeptemberében jött az első világcsúcs. a 4x1500 méter váltó tagjaként, majd 1956. júliusáig újabb tíz világrekord következett. Az 1955. május 30-i 2 mérföldes világcsúcs a kakukktojás, ezt Londonban futotta Iharos.
Iharos és a csapat
1956. júliusáig tehát tizenegy világcsúcs a Magyar Atlétikai Szövetség jegyzetei szerint. Az Iharosról elnevezett közalapítvány ráadásul azt írja, hogy Ausztráliában az Iharos, Rózsavölgyi, Tábori, Mikes négyes 1000 métertől 5000 méterig - az egy mérföldet kivéve - minden távon megjavította vagy beállította a világrekordot.
1956-ra minden adott volt egy jó olimpiai szerepléshez. Iharos azonban nem ment. Október 22-én volt az első jel, amikor csapata bevonult a tatai edzőtáborba, és ő nem tartott velük. Október 31-én pedig formahanyatlásra hivatkozva lemondta az ötkarikás szereplést. Éppen akkor, amikor zajlott a forradalom.
1957 tavaszán még visszatért, hasított is egy világcsúcsot a 4x1 mérföld váltó tagjaként, majd elindult az 1960-as római olimpián. ahol 5000 méteren tizedik, 10000 méteren pedig tizenegyedik lett. 1964-ben vonult vissza, úgy, hogy egyetlen érmet sem nyert olimpiákon, vb-n, és Eb-n sem. Nem ezt érdemelte.
A visszavonulást követő időszakról - néhány év edzősködést leszámítva - nem lehet sokat tudni a tizenkétszeres világrekorderről. Ilyen a középtávfutó magánya. Iharos Sándor 1996. január 24-én hunyt el.
KIK VAGYUNK? | HIRDETÉS | KAPCSOLAT