Szegény családban nőtt fel, a sport tette halhatatlanná

90 éve született és 30 éve halt meg Csanádi Árpád, aki rövid élete során volt labdarúgó, edző, egyetemi tanár, sportvezető, sportdiplomata, és 27 évesen már labdarúgással foglalkozó könyvet is írt. Ezek mellett a magánéletben is helyt állt, igazi példakép, akinek iskola viseli a nevét.

Csanádi Árpád 1923. február 23-án született Pestszenterzsébeten. Édesapja balesete miatt hamar munkaképtelenné vált, így édesanyja volt a fő kenyérkereső a családban, ahol a nővére nevelte Árpádot és öccsét. Csanádi hamar felismerte, hogy a sport jelenti számára a kitörés lehetőségét. Végül az FTC utánpótlásánál kötött ki labdarúgóként. 1944-ben már bemutatkozhatott volna az NB I-ben, ám a tanulmányai megakadályozták ebben. A zöld-fehérek Debrecenbe utaztak, ahol egy távirat várta őket, hogy Csanádi nem léphet pályára, mert a szabályok értelmében főiskolások nem vehetnek részt az NB I küzdelmeiben. Így esett, hogy Csanádi Árpád - kölcsönjátékosként - végül a Budadfok színeiben mutatkozott be a legjobbak között. Ferencvárosi pályafutását keretbe foglalta azzal, hogy az MTK ellen mutatkozott be zöld-fehérben, és egy örökrangadó jelentette a búcsúmeccsét is.

1946-tól volt az FTC játékosa. Csanádi a középfedezet posztján tudott a leginkább érvényesülni. Tagja volt az 1949-ben bajnokságot nyert Fradinak, amelynek meghatározó tagja volt, és amelyben a társak egyfajta szónokuknak is tekintették az ekkortájt már a Labdarúgás című szakkönyvén dolgozó játékost. Ezt a művét később tizenöt(!) nyelvre fordították le. Egy porcsérülés hátráltatta sportolói karrierjét, 1950 őszéig nem is szerepelt hivatalos meccsen, 1957-től viszont a Ferencváros edzője volt Csanádi (előtte 1953-tól szakmai tanácsadó) - ebből az időszakból készült a Fradi-fiúk Ausztráliában című Csanádi-mű, amivel a Fradi 53 napos ausztrál túrájának állított emléket.

A labdarúgás mellett az olimpiai mozgalom is elkezdte élénken érdekelni a sokra hívatott férfit. Dr. Mező Ferenc, az 1928-as olimpia szellemi bajnoka volt a mentora. Csanádi 1948-ban segítőként utazott az olimpiára, Helsinkiben már technikai vezető volt, további két olimpiai részvétel után így adta magát, hogy a sporthivatal elnökhelyettesévé nevezzék ki.Volt egy-két meleg pillanat is a sportvezető életében. 1954-ben - alkalmi rádió kommentátorként - ő nyugtatta a népet az Aranycsapat elbukott vb-döntője után, az 1966-os budapesti atlétika Eb-nek ő volt a főszervezője, az 1972-es müncheni olimpián történt terrortámadás után pedig ő volt az, aki kamerák elé állt, hogy megnyugtassa az itthoniakat. 

Csanádi Árpád húsz éven át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkájában is részt vett. Az innsbrucki téli olimpia előtt választották be a NOB-ba, majd kétszer, 1975-ben és 1982-ben a végrehajtó bizottságba is beválasztották. 

Lord Killanin1980-ban köszönt le a NOB elnöki posztjáról - egyedül Csanádi Árpád munkáját köszönte meg külön, a Killanint követő Juan Antonio Samaranch pedig Budai Istvánnál kampányolt, hogy a magyar sport engedje át Csanádit a NOB-nak és az olimpiai mozgalomnak. Végül, ahogy már 1978-ban is, Csanádi lett a NOB sportigazgatója. 

"Csanádi Árpád az olimpiai mozgalom legfontosabb ember" - mondta Samaranch. És valóban, fáradhatatlan, az olimpiai mozgalomnak mindent alárendelő sportemberről beszélünk. Csanádi még a halálos ágyán is dolgozott, ahol Samaranch személyesen látogatta meg. 1983. március 7-i halálát követően pedig Charles Cale, a Los angeles-i játékok szervezőbizottságának elnöke mondta, hogy Csanádi nélkül nem végezhettek volna ilyen munkát, mert más embertől nem kaptak ennyi hasznos útmutatást, mint tőle. Csanádi Árpád temetésének napján 24 órán lobogott az olimpiai láng a Los angeles-i Coliseumban. A sors fintora, hogy ezt az olimpiát - Csanádi filozófiájával szembe menve - bojkottálta az akkori magyar sportvezetés. 

1989 óta Csanádi Árpád nevét viseli a zuglói Őrnagy utcai 12 osztályos, sporttagozatos iskola, a Csanádi Baráti Kör is ápolja az emlékét, akárcsak a TF-en és Tatán lévő emléktáblák is.

a www.tempofradi.hu cikke nyomán