HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Sportolók és szurkolók a gátakon


2977.jpg

A sportolók életének szerves része az úszás, de annyira ők sem szeretik a vizet, hogy ne tegyenek a Duna áradása ellen. Azért a víz az úr, de példátlan az összefogás itthon. Több mint 15 ezren vannak a gátakon, köztük sportolók és szurkolók is.

Az egész ország megmozdult, így a sportolók is, akiknek a jelenléte talán plusz motivációt adott a többi embernek. A Világligára és a barcelonai világbajnokságra készülő férfi vízilabda-válogatott tagjai kiszorultak a Margitszigetről, és ha már így adódott, kimentek a Római-partra. Jó kapitányhoz méltó módon Benedek Tibor itt is jól forgatta a csapat tagjait. A fiúk a lapátolásból, a zsákolásból és a gátépítésből is kivették a részüket.

vizilabda-valogatott-arviz(1)(650x433).jpg

Mivel a Margitsziget már betelt az önkéntesekkel, a MAC jégkorongozói is a Római felé vették az irányt, a kajak-kenusok és az evezősök pedig a saját váraikat védték az egyesületeiknél.

Nemes-Benjámin.jpgNemes Benjámin a MAC-ból szerződött Fehérvárra, de segített a régi barátoknak 

A bajnok Győri ETO futballistái sem ültek a babérjaikon. Dudás Ádámék is tevékenyen részt vettek a homokzsákok töltésében, emellett pedig a klub élelmiszereket és egyéb szükséges dolgokat szállítottak Győrújfaluba. 

A Videoton szurkolói is lapátokat ragadtak, kezdeményezésükhöz pedig maga a klub is csatlakozott. A Vidi vezetése autóbuszokat biztosított az önkéntesek szállítására, és így tett a felcsúti Puskás Akadémia is. A Ferencváros is jelezte segítési szándékát, de az összes foci- és kosárlabdaklub szurkolói, valamint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai is bekapcsolódtak az aktív munkába.

illes-akademia.jpga szombathelyi Illés Akadémia növendékei

A WBO interkontinentális övét nem olyan rég megszerző Kelemen Balázs önkéntes toborzásba kezdett. Társaival  Dunaszentpálon járt, és ott töltötte a homokzsákokat.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Úszó Szövetség kezdeményezte, hogy edzők, sportolók és szurkolók is menjenek a gátakra, különösen a Margitszigetre. Összesen több mint ezer sportoló érezte úgy, hogy szükség van rá, de a tervezettnél jobban haladtak az árvízvédelmi előkészületek, így az önkéntes akció végül elmaradt.

4354860_cff52723f6c4a18104b4d8a7ba8bf20a_wm.jpg

A németországi Drezdában rendezték az inline-világbajnokságot, amit nevezhetünk görhoki-világbajnokságnak is. Mivel az Elba is árad, ezért ott is szükség van a segítségre. Az Elba Firenzéjének nevezett városban a bronzérmet szerzett magyar válogatott tagjai is ott voltak a gátakon. 

A Roland Garros idei bajnoknője, Serena Williams is segít a magyaroknak. Az amerikai teniszező dedikált cipőjét árverezi el, amelyből az árvíz károsultjait szeretné majd támogatni. Williams mellett más teniszezők is ezt tervezik.

Mindenki hős, aki tevékeny részese volt az árvíz elleni védelemnek, így is lehet magyarnak lenni!

 

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.06.09. 17:25

Címkék: budapest videó csapat árvíz egyéni

1 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr595352211

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sok itt a víz, de még több a fidesz! 2013.06.10. 18:24:43

A politikusnak ugye az a dolga, hogy minden a saját és a pártja javára fordítson.A legtöbbnek még gondolkodnia sem kell, hiszen a pártirodán elmondják neki, miről mi a véleménye, de ő is ismeri már a receptet: bármi jó történik, azt az ő oldala harcolt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 17:12:41

"Az amerikai teniszező dedikált cipőjét árverezi el"

Homokkal kellett volna megtöltenie és odatámasztania a gáthoz!
süti beállítások módosítása