Valahol Niksicsben

A horvát-bosnyák-montenegrói nyaralásom lehetővé tette, hogy a magyar foci rajongójaként a helyszínen tekinthessem meg a Budapest Honvéd niksicsi EL-selejtezőjét. Megérte elmenni a Fekete Hegyek országának alföldjére.

A 2006 óta független Montenegró labdarúgó-válogatottja Magyarország ellen játszotta és nyerte meg első hivatalos mérkőzését. Természetesen a jelenkori montenegrói labdarúgás legfényesebb csillaga, Mirko Vucsinics lőtte a délszláv állam első válogatott gólját - a 2-1-es montenegrói győzelemmel végződött meccset Michel Platini, az UEFA elnöke is a helyszínen tekintette meg. 

Annak ellenére, hogy a montenegróiaknak volt Szavicsevicsük (én neki köszönhetően hallottam először erről a helyről), most pedig van Vucsinicsük, elégedetten nyugtázhattuk, hogy a Videoton és a Honvéd is innen kapott ellenfelet az Európa-liga selejtezőinek sorsolásakor. 

A 14026 négyzetkilométer területű ország legszebb része természetesen a tengerpartja, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pont most nyaralok itt. Természetes volt, hogy kimegyek a magyar csapat meccsére, ami mindössze 60 kilométerre volt a Kotori öböltől. Azon sem lepődtem, hogy a családból senki sem tartott velem a mérkőzésre, de jobb is volt ez így. Festői tájakon autóztam végig, de mivel nagyjából kicentiztem az érkezésemet - és amúgy is az ember inkább tengerben fürödjön, ha van rá lehetősége -, így kihagytam Montenegró második legnagyobb községének vizeit, a Krupacs, a Szlano és a Liverovicsi tavakat. Bunkó szurkolóként a Szaborna-templomot sem ejtettem útba - inkább a 75 ezres lélekszámú város stadionja felé vettem az irányt, hogy akklimatizálódjak.

A Cselik Niksics arénájában mindössze 2000-en férnek el, így az UEFA a Gradski stadiont jelölte meg helyszínnek, ami olyan, mintha a BKV Előrének az MTK-pályán kéne fogadnia aktuális ellenfelét. Ez egy 5200 férőhelyes nem ékszerdoboz, ahol már kívülről látszott, hogy nincs világítás, a meccsen pedig kiderült, hogy az eredményt is legfeljebb spirálfüzetbe jegyzik - eredményjelző ugyanis egyelőre nincsen. Nálunk mintha szigorúbbak lennének az UEFA-ellenőrök, vagy ott jobban kenyérre kenik őket.

Két órával a kezdés előtt értem a stadionhoz, ahol 30 kispesti szurkolón és mintegy 20 rendőrön kívül egy teremtett lélek sem volt még. Az egyenruhások barátságosak voltak a magyar vendégekkel, és elkísérték őket (köztük már engem is) a stadion szomszédságában lévő étterem és szupermarkethez. Arra kértek mindenkit, hogy ne széledjen szét a "tömeg", mert a hazaiak már várják őket/minket. Hittem is, meg nem is. Mint Montenegróban mindenhol, ebben az étteremben is 1200 forintnyi összegért lehetett enni pljeszkavicát, vagy egyéb délszláv ínyencséget. Amikor "Nikszics" sört kértem, gyorsan kijavítottak, hogy azt bizony "Niksicsnek" kell mondani, így, s betűvel. 

20-30 perccel a meccs kezdete előtt a többi magyarral együtt kezdtem el megközelíteni a 60 méterre lévő vendégszektor bejáratát. Ekkor érkezett a keménynek nem nevezhető tinédzserek alkotta hazai mag, akik fiatal koruk ellenére meglehetősen udvariatlanok voltak a szemmel láthatóan idősebb magyarokkal. Madarski, madarski vaffanculo kiáltással fogadtak minket, de látszott, hogy a fizikai kontaktust inkább kerülik, és állandó kísérőink, a rendőrök is a helyükre küldték őket gyorsan.

Példát vehettek volna a klubjukról, amelynek vezetése ingyen engedte be a magyar szurkolókat a meccsre, ami nemes gesztus volt a részükről - így a Budapestről 750-800 kilométert utazó honvédosok megspóroltak egy sörre valót. Kár, hogy ezt az összeget nem a stadionban itták le, mert ott nem volt büfé. Igaz, talán jobb is, mert 90-100 magyar szurkolóra - köztük pár lányra - egy toi toi vécé jutott. Ezt a gondolatot továbbfűzve: szünetben tiszteletét tette a magyar szurkolók között George F. Hemingway, aki vett egy rakat üdítőt a kint lévő Üvegtigris büfében. Az őt nem annyira kedvelő fanatikusok felemásan fogadták a közeledést - volt, aki ivott a tulaj által hozott üdítőből, de sokan voltak, aki inkább szomjasak maradtak.

A meccs sem indult jól, mert mire a Kispest kipuhatolta, hogy mit is kell nyújtania a győzelemhez ezen a napon, már vezetett is a Cselik. Ezután még egy montenegrói helyzet, aztán a Honvéd következett. Volt egy Holender nevű középpályás a kispestieknél, akinek ez volt az első nemzetközi kupameccse, és 19 éves létére két gólt vágott - az elsővel volt 2-1 ide a szünetben, nem mellékesen pedig Holender adta a gólpasszt az egyenlítő Délczegnek. A második félidőre teljesen elkészültek az erejükkel a hazaiak, így a Honvéd Diaby és Holender góljainak köszönhetően a 63. percre eldöntötte a továbbjutás sorsát. Természetesen Diaby is Holendertől kapta a gólpasszt.

Az igazsághoz tartozik, hogy a Cseliknek volt egy kapufája 1-3-nál, de azzal sem lennének beljebb a lelkes hazaiak, ha az esetleg bemegy, mert a kispestiek nagyjából kedvük szerint alakították ki a helyzeteiket. Még az is belefért, hogy Rossi mester kipróbálja élesben Roberto Mancini fiát, Andreát, aki picit mintha saját célokra használta volna a 15 perc játéklehetőséget. Amit tudott, ellőtt (volt is egy oldalhálója), ami pedig nem ment - például a cselezés -, azt is erőltette. 

A meccs végét megint a montenegrói gyereksereg tette izgalmassá, akik lefújáskor intéztek még egy erőtlen támadást a vendégszektor felé. A fotósuk egy sunyi kísérletet téve egyszerűen ellopott egy kispesti zászlót, de a rendőrök visszavették azt tőle. Nagyon jó kis futballélmény volt ez a találkozó, aminek tükrében csodálkoztam, amikor megláttam, hogy a Videoton csak 2-1-re nyert a Podgorica ellen. Ennek ellenére kétségem sincs afelől, hogy mindkét magyar csapat továbbjut.

Induláskor tartottam egy kis kőzáportól, de szerencsére ahogy Kemenes kapuja, úgy a magyar gépjárművek is épségben maradtak.