HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Közel háromszáz gól, egy söröző - 78 éves lenne Tichy Lajos


tichy-lajos.jpg

Ő volt a nemzet Bombázója. 20 évesen már kétszeres bajnoknak mondhatta magát, játékosként azonban nem ért többet a csúcsra. Edzőként aztán összejött neki a mesterhármas. Tichy Lajos ma ünnepelné 78. születésnapját.

Angyalföldről indult Tichy Lajos karrierje, de nem a Vasasnál. Itt lakott és rúgta a bőrt (vagy inkább rongylabdát) a grundokon. A MÉMOSZ SE, majd a Budapesti Lokomotív (BVSC) játékosa volt kezdetben. A vasutasoknál Fekete sándor néven lépett pályára az akkor 16 éves center, mert a MÉMOSZ nem adta ki az igazolását. 1953-ban leigazolta a Budapesti Honvéd, ám ebben az évben még nem lépett pályára a csapatban, amelynek tagja volt többi között Puskás, Bozsik, Kocsis, Czibor, Bányai, Lóránt és Grosics is. A csapat 1954-ben és a következő évben is megnyerte a bajnokságot. Tichy ekkor még kiegészítő embernek számított, ennek ellenére már ekkor is szorgosan rugdosta a gólokat. Mindjárt az első, Salgótarján elleni meccsén eredményes volt. Játszott továbbá a kor egyik angol sztárcsapata, a West Bromwich Albion elleni nemzetközi meccsen is. Gólt nem rúgott, de a Honvéd 5-3-ra nyert Brüsszelben. A videó feltöltője az évszázad meccseként aposztrofálja az összecsapást. Végtére is itt csak ötöt kaptak az angolok.

WBA - Bp. Honvéd 3-5

1956-ban is a kispestiek vezették a bajnokságot, ami azonban a forradalom miatt félbeszakadt, az MLSZ pedig nem hirdetett bajnokot. Az 1960-as években a Ferencváros és a Vasas négy-négy bajnoki címet szerzett, Tichy-nek és a Kispestnek négy ezüst és két bronz jutott játékos pályafutása alatt.

A válogatottban 20 évesen mutatkozott be, rögtön góllal, a csapat pedig 5-0-ra nyert Norvégiában. Tichy első világbajnoksága az 1958-as svédországi volt, ami a magyar válogatottnak nem sikerült fényesen, de az ekkor 23 éves csatár a később ezüstérmes svédek (itt a játékvezető érvénytelenítette egy másik találatát) és a walesiek kapuját is bevette, Mexikónak pedig két gólt vágott az egyetlen győztes meccsen.

Magyarország - Mexikó az 1958-as vb-n

A pénteki magyar-román vb-selejtező kapcsán említésre méltó, hogy 1958. október 26-án Tichy betalált keleti szomszédaink kapujába, a magyar válogatott pedig 2-1-re nyert. Az 1962-es chilei világbajnokság már sokkal jobban sikerült Magyarország számára, mint a svédországi viadal. A válogatott az ötödik helyen végzett Dél-Amerikában, Tichy pedig kettőt rúgott a bolgároknak, egyet az angoloknak, Utóbbi találat a vb egyik legszebb gólja volt, amivel Tichy újfent megmutatta, hogy miért ragadt rá a Bombázó becenév.

Tichy-bomba az angolok ellen, 0:47-nél

Tichy-ről, vagyis a Bombázóról sörözőt neveztek el Kispesten, ami a szurkolók kedvelt törzshelye volt, de a közelmúltban lebontották az épületet. A chilei vb-re visszatérve, Tichy rúgott még egy bombagólt a csehszlovákok elleni negyeddöntőben, ám a játékvezető - akárcsak Svédországban - nem adta meg a teljesen szabályos szabadrúgás gólt.

a bírónak nincs videója...

Tichy 31 évesen, 1966-ban is ott volt a mundiálon, ám nem lépett pályára. Előtte, 1964-ben ugyanis tagja volt az Eb-bronzot nyert magyar válogatottnak. Baróti Lajossal megromlott viszonya miatt viszont a spanyolok ellen 2-1-re elvesztett elődöntőben játszott utoljára a válogatottban. Baróti már Chilébe sem akarta magával vinni. "Vagy Tichy utazik Chilébe, vagy én!" - mondta a kapitány. Sándor Károlyék diplomáciai érzéke kellett ahhoz, hogy végül mindketten utazzanak. 

A vesztes Eb-elődöntő után 1971-ben jutott még neki 10 perc a jugoszlávok elleni válogatott búcsúmeccsén.

Tichy Lajos 1971-ben játszotta búcsúmeccsét a Vasas ellen. Hozzá méltó módon, egy bombagóllal búcsúzott Kispesttől. Jellemző az akkori bajnokság színvonalára, hogy ez a Honvéd abban az évben csak a negyedik lett az NB I-ben. 247 góllal (a válogatottban 51) az ötszörös gólkirály Tichy az NB I történetének 13. legeredményesebb játékosa. 

Nem mondhatjuk, hogy edzőként tért vissza Kispestre, mert egyből visszavonulásakor átvette az ifisták és a tartalékok irányítását, 1976-tól pedig hat éven át edzette a Bp. Honvéd első csapatát. Az 1979-80-as bajnokságban beérett a munka gyümölcse: 25 év után ismét a kispestiek nyerték a bajnokságot, ami az első volt a 80-as évek egyeduralma alatt. Története első BEK-sorozatában is jól kezdett a Honvéd. A máltai La Vallettát 11-0-s összesítéssel búcsúztatták Dajkáék, és a Sportingot is két vállra fektették. Pechükre a harmadik ellenfél a Real Madrid volt, akik kettős győzelemmel útját állták a magyar bajnoknak.

A mester Szaúd-Arábiában is dolgozott, majd 1985-től újabb négy évig felelt a kispesti utánpótlásért, 1989-től haláláig pedig a Kispest szakmai tanácsadója volt. 

Természetesen a nők is felfigyeltek Tichy teljesítményére (meg Nyugat-Európa is - kereste a Milan és a Barca is). Nem mondhatjuk, hogy ő volt a 60-as évek Dzsudzsák Balázsa ilyen szempontból, második felesége mindenesetre a Kossuth-díjas színésznő, Lehoczky Zsuzsa volt. A "celeb" jelzővel nem sérteném a művésznőt. Tichy első felesége egy fotós volt, özvegye pedig harmadik felesége, Fischer Marika.

Tichy Lajos 1999. január 6-án hunyt el.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.03.21. 07:11

Címkék: video olimpia világbajnokság csapat válogatott Eb Tichy Lajos

4 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr315157239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyar foci utolsó nagy korszaka III. 2013.03.22. 08:37:24

25 év után ismét bajnok lesz a Honvéd. Kupagyőztes a DVTK. Pelé Budapesten. A szövetségi kapitány az olimpiaiba bukik bele. Mészöly színre lép. Vergődik a Fradi, szárnyal a Vasas és a Videoton. Fazekas a gólkirály. Esterházy, Garaba a válogatottba...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.21. 12:00:16

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.21. 11:52:35

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vladimir964 2013.03.22. 09:36:30

Azért aszért az mindenesetre érdekes, hogy ezek a "srácok" Szusza Feritől, Puskáson át Tichyig, Albertig anno dacumál ötször szarabb körülmények között nőttek fel és edzettek, játszottak, mégis nemzetközileg is fel tudtak valamit mutatni. Meggyőződésem, hogy hozzáállásbeli problémáról van szó. Lásd Gera példáját, aki szerintem minden Dzsudzsák agyonsztárolás ellenére az egyetlen valóban világszínvonalat megütő magyar játékosa.
Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy akkoriban a tehetős ellenfele játékosai nem pumpálták még tele doppingokkal...

kifordított nagyanyó 2013.03.22. 10:13:05

Azért Dzsudzsák is ott van rendesen csak ez most nem jön ki annyira,mint Hollandiában.
A cikkben szerplő úriember is tudott rendesen.

play4ever 2013.03.22. 10:45:29

A Nemzet bombázója Deák Ferenc "Bamba" volt - csak ennyit szerettem volna közölni. Tichy meg szenzációs játékos volt...

vincent1 2013.03.22. 16:43:16

play4ever!

Deák, Tichy, Váradi... Mind a nemzet Bombázói.

Üdv!
süti beállítások módosítása