Tiszteletteljes összecsapások Szentendrén
Skanzen, Kovács Margit Múzeum, HÉV, Dunakanyar. Nagyjából ezek jutnak az ember eszébe Szentendréről, a még mindig a nyugalom és a béke egyik szigetének számító városról. Ezen kívül számos összecsapás helyszíne Szentendre, a honi keleti küzdősportok egyik fellegvára. Múlt héten a muaythai-osok mutatták meg magukat.
Nyolc fegyver, a kezek, a két könyék, a lábak és a térdek - ezek a muaythai alapfegyverei. Már a szorítóba lépés is egy szertartással ér fel ebben a több mint ezeréves múltra visszatekintő küzdősportban, ami a tahi-ok egyik kedvelt harcformája volt. a harcosok a szorítóba lépésnél tradicionális díszeket (amuletteket) viselnek a fejükön (mongkon) nyakukban (Pong Malai) és a karjukon (Parachiat).
A harcos mindig úgy lép a ringbe, mintha rohamra indulna. Sosem a kötelek között lépnek a szorítóba, vagy hagyják el azt. Ez egy jelképes gesztus mely szorosan összefügg a thai kultúrával.
Március 30-án Szentendrén rendeztek egy rangos nemzetközi versenyt. A meccseket klasszikus muaythai szerint rendezték, 3x2 perces menetekben. Védőfelszerelés nem volt, könyököt és térdet ért használni.
Az első meccset 71 kilogrammosok között rendezték, amelyen Dobos Mátyás (Thong Thai Gym) mérkőzött Puskás Dáviddal (Perfect Fight Club). Remek meccs volt, egyhangú pontozással Puskásé lett a győzelem.
A második felvonás a 81 kilogrammosoké volt, egy még szorosabb párharccal. Horváth István (Rokko Gym) kontra Kiss Balázs (Salgó Fight Klub). Végletekig kiélezett csata volt, amelyet 2:1-es pontozással Horváth nyert.
Ha valaki azt hiszi, hogy a hölgyek bámészkodni mentek, az téved, de nem hajtépkedés volt. A hazai pályán fellépő János Zsófia a Szentendrei VSE színeiben csapott össze a pozsonyi Kristina Lindtnerovával (Spartan Gym Bratislava). Az 56 kilogrammosak csatáját a szlovák lány nyerte egyhangú pontozással. Zsófi így is vastapsot kapott.
A 63.5 kilogrammos férfiaknál is magyar-szlovák párharc volt. Birics Tamás (Re-Gym) Marcel Porumb (Pro Gym Zilah) ellen lépett ringbe. Ezzel a meccsel megszakadt a pontozásos sikerek sorozata. A többszörös magyar bajnok Birics térde végzetesnek bizonyult Porumb számára. A bíró véget vetett a találkozónak, TKO-val a magyar versenyző nyert.
Birics vs. Porumb
Ezután újra egy szentendrei, Rozor Gergő következett 75 kg-ban. Az ellenfél a pozsonyi Jakub Benko volt. A jóval magasabb szlovák térddel és könyökkel próbálkozott, de Rozor nem tört meg, ráadásul egy sérülés következtében megnyerte a meccset. Ez volt az est egyik legmeglepőbb győzelme.
Az utolsó előtti meccsen két messziről jött hölgyek volt főszerepben. Éltető Daniella a Borsodban található Bőcsről érkezett. A junior világ- és Európa-bajnok ellen a romániai Szatmárnémetiből elutazó Alice Ardelean vállalta a küzdelmet. A magyar lány egyhangú pontozással nyert, de Ardeleant is dicséreti illeti, hogy egyáltalán kiállt.
A végére maradtak az igazi nehézfiúk. A 91 kg-os párosatásban a Bosster Z harcosa, Dicku Péter nézett farkasszemet a Kyo Gym-es Marius Montenauval. Dicku türelemesen gyűrte ellenfelét és a térde is jól szuperált, aminek TKO győzelem lett az eredménye.
Első osztályú verseny volt, kiváló szervezés mellett. Ez a muaythai, ahol a tisztelet a legfontosabb.
Forrás: www.fight.hu
KIK VAGYUNK? | HIRDETÉS | KAPCSOLAT