HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Erőss Zsolt és Kiss Péter az égbe mászott


erőss.jpg

2010. január 2-án volt egy balesete Erőss Zsoltnak a Magas-Tátrában, ami után egy héttel gondolkodás nélkül vállalta, hogy amputálják a sérült lábát. Azért tette, hogy mászhasson. A hétköznapi ember ezt nem értheti, de ha belegondolunk, nem került volna ilyen helyzetbe, ha nem ez lenne az élete. A hegymászás lett a veszte, de senki ne higgye, hogy nem boldogan távozott. Kiss Péterrel együtt.

Sokféle extrém megmérettetés van a világon, a deca ironmantől kezdve, a sivatagi futáson át, egy óceán átúszásáig. Szerintem a hegymászás a legkegyetlenebb mind közül. Mi, egyszerű emberek 6-8000 méter magasan egy percig nem tudnánk létezni, ők pedig... Minden expedíciónak úgy vágnak neki, hogy az lehet az utolsó, és erre a családjuk is fel van készülve. Csapatban mászni, és otthagyni a akár a legjobb barátodat is, ha ő lehetetlen helyzetbe kerül. Embertelen, de nekik ez a természetes, ez hajtja őket.

Eross_Zsolt_a_MANASLU_sziklacsucsan.jpgfotó: www.himalajaexpedicio.hu

Erőss Zsolt Csíkszeredában született, ő volt az első magyar állampolgár, aki megmászta a világ legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. 1981-ben kezdte a hegymászást, 11 éve csak ebből él. Első nyolcezer feletti sikeres csúcstámadása a Nanga Parmat volt 1999-ben. Teljesen egyedül, háttércsapat nélkül.

2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyar Himalája expedíciók sorozatot (Magyarok a világ nyolcezresein), amelynek az volt a célja, hogy a világ összes nyolcezres hegyén járjon magyar ember. Az Annapurna és a K2 kivételével az összeset megmászták. Nanga Parmat (8126 m), Csomolungma (8850 m), Gasherbrum (8035 m), Dhaluagiri (8167 m), Gasherbrum I (8068 m), Broad Peak (8047 m), Makalu (8463 m), Manaszlu (8156 m), Lhoce (8516 m), Kancsendzönga (8586 m). Ez Erőss Zsolt termése. Az utolsó kettőt műlábbal mászta meg.

2.jpgfotó: www.nlcafe.hu

A lábprotézist azért vállalta, hogy gyorsítsa az rehabilitációt a 2010-es balesetet követően. Ép ésszel felfoghatatlan, de a történet többi része is. Az élvezeteket tovább fokozták azzal, hogy az utóbbi két expedíción oxigénpalack nélkül támadták a csúcsokat. 

A mostani csapat többi tagja közül Kollár Lajos volt az expedíció főszervezője, Jaroslav Dutka pedig a szlovák nemzeti csapattal több nyolcezres túrán vett már részt. 

Kiss Péter volt a csapat legfiatalabb tagja. Első magyarként ő mászta meg először az Alpok összes négyezres csúcsát, és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét.

A Kancsendzönga-expedíción Erőss Zsolt és Kiss Péter mászta meg a 8586 méter magasan lévő nepáli csúcsot.

1.jpegfotó: www.himalajaexpedicio.hu

A csúcs megmászása előtti napon még Dr. Szabó Leventére emlékeztek, aki a négy évvel ezelőtti Manaslu-expedíción veszítette életét, aztán megmászták a 12. nyolcezrest is. Csakhogy ereszkedés közben Erőss Zsolt gyengének érezte magát. Sokáig kapcsolatban volt Kiss Péterrel, ám egy idő után elvesztették egymást. Kollárék mentőcsapatot küldtek a segítségükre, akik egy koreai csoport segítségére indultak. 8000 méteren, -30 fokban. Csoda, hogy Erőss egy éjszakát átvészelt a fagyban, azonban teljesen nyoma veszett, ahogy Kiss Péternek is. A két magyar hegymászót eltűntnek nyilvánították. 

Ezek után sok elemzést fogunk hallani, de egy dolgot lehet tenni: beletörődni abba, hogy a legnagyobb magyar hegymászó és az egyik legtehetségesebb magyar hegymászó meghalt. Úgy, ahogy talán még meg is álmodták.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.05.23. 14:01

Címkék: műláb Nepál Alpok Himalája Kiss Péter Tátra Magas-Tátra Erőss Zsolt Himalája Expedíció Magyarok a világ nyolcezresein

651 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr95314274

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ne halj meg, fordulj vissza...! 2013.05.23. 22:40:31

A legkevésbé sem érdekel a hegymászás, ugyanolyan unalmasnak és öncélúnak találom, mint a sportok többségét. Az sem nagyon szokott meghatni, ha valaki a saját halálának előbbre hozásáért aktívan küzd. És mégis megérintett Erőss Zsolt feltételezett halá...

Trackback: Érdem-e túlélni a halálzónát? 2013.05.23. 18:40:00

Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban eltűnt, írta az index/SportGéza. Ami személyes tragédia mindkét hegymászó számára. Csak teljesen felesleges. A 8000 méter feletti magass...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adj gázt! 2013.05.23. 14:42:55

Sajnálom meg minden, de azért nem esek hasra attól, hogy valaki 10 méterrel tovább mászik a csomagokat cipelő serpáknál, és széles mosollyal készít magáról egy szép fotót, és ez akkor is így van, ha 10 méternél többet talán életemben nem másztam. Jellemző, hogy most is a névtelen serpákat küldték a keresésükre, nem a sztárhegymászókat.

Juliusxtreme 2013.05.23. 14:46:48

"A hegymászás lett a veszte, de senki ne higgye, hogy nem boldogan távozott. Kiss Péterrel együtt."

Már ne is haragudj kedves cikkíró, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy 26 éves srác olyan boldogan fagyott volna meg a hegyen. Majd valaki aki ért hozzá, leírhatná hogyan kerülhetett be a csapatba.

AskmeLater30 2013.05.23. 14:48:29

A gyerekeknek vajon mi a jobb? Egy híres, de halott apa vagy egy "noname" élő?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 14:49:02

@Adj gázt!: Erőss pont arról volt ismert, hogy a serpák és oxigénpalack nélkül mászott, ahol lehetett.
Ettől függetlenül nem tudom megérteni, hogyan okozhat ennyire erős szenvedélybetegséget a mászás.

belekotty 2013.05.23. 14:49:06

Nem akarok én sem kegyeletsértő lenni. De nézzük az objektív tényeket! Egy művégtaggal járó hegymászó elindult egy 8000 ezres csúcsra egy olyan fiatal társaságában aki még sosem volt 4800 méter felett. Ehhez nem kell több kommentár.

altimus 2013.05.23. 14:53:23

@Adj gázt!: A serpak csak a IV-es taborig mentek fel, ott korulneztek, senkit nem talaltak. Ha jol emlekszem az olyan 7600m lehet. a csucs innen meg igen messze van, foleg oxigen nelkul maszva.

Mar a sikeres csucstamadas bejelentesekor nyilvanvalo volt, hogy igen nagy a baj es, hogy nem lesz setagalopp a lefele valo ut. Este 6-ra ertek fel egy 24 oras maszas utan. Ez igen nagy hiba volt, nem lett volna szabad 8200-300 fole menniuk, egyszeruen kifutottak az idobol.

ob.szerver 2013.05.23. 14:56:11

Közöm nincs a hegymászáshoz. De feltételezem, hogy 10% esélye van annak, hogy aki egy 8000-es csúcsra mászik, ne jön vissza. Erőssnek ez volt a 10. nyolcezrese, ha jól tudom. Most dobta ezt az élet. Kiss Péternek hamarabb.

Ha nem idén halt volna meg, meghalt volna jövőre vagy 2 év múlva. Ez az ő választása volt. R.I.P.

Adj gázt! 2013.05.23. 15:00:30

@Távmunka blog:

Azt hogy csinálta, 6500-ig ő tolta a talicskát, aztán hívott egy csapat serpát, hogy onnantól ők toltak? Vagy 6500-nál hazaküldte őket?

Adj gázt! 2013.05.23. 15:02:56

@belekotty:

Ő hegymászó lett, amikor nem állt meg 8847 méternél, hanem lépett még egyet, addig csak serpa volt.

Adj gázt! 2013.05.23. 15:04:52

@altimus:

Ez sajnos egy ilyen bicikli.

Dzsoki Júing 2013.05.23. 15:04:52

Erőss Zsolt sportolói nagysága előtt le a kalappal, a világviszonylatban is jelentősnek mondható teljesítménye előtt le a kalappal. Pont.
Ami történt, az viszont szerintem egy súlyos pszichés defekttel küzdő ember öngyilkossága. Mint minden ilyen, tragikus és szomorú, de ennél nem több és nem kevesebb. Ha nem most ölte volna meg magát, akkor legközelebb, vagy az után. Öngyilkosból pedig sajnos rengeteg van, ezért szerintem kicsit túl lett reagálva a dolognak ez a része. Egy újabb mániákus, megszállott hegymászó maradt ott a hegyen, mert nem tudta túlélni a túlélhetetlent, pedig soha, semmi, senki, sehogyan nem kényszerítette arra, hogy kitegye magát ennek. Ennél jóval szomorúbb, amikor pl bányászok halnak meg bányaomlás miatt, vagy amikor a vétlen sofőr a közlekedési balesetben.
Ami szerintem igazán tragikus ebben a történetben az az, hogy két kisgyerek az édesapját, egy feleség pedig a férjét veszítette el Erőss Zsolt önmagáért való, önző hóbortja miatt.

flort 2013.05.23. 15:05:50

@Juliusxtreme: Nem értek hozzá, de az Alpok végigmászása (8x csúcs!) azért nem mindennapi teljesítmény. Mi például akármilyen korunkban sem lennénk képesek erre.
Amúgy ez az okosok szerint egyszerű függőség, van aki ezért él és emiatt hal meg. Nyugodjanak békében!

is 2013.05.23. 15:05:59

Erőssnek ez tényleg a választása volt, de ha jól olvastam Kiss Péter eddig az Alpokig jutott, még 6000 méter felett sem járt. Azt is olvastam, hogy lefele menet Péter már jött le, aztán meg megint ott volt Erőss mellett. Vagyis lehet, hogy Péter Erőss miatt maradt ott, mert nem mondták neki, hogy a magashegyen a saját életeddel tudsz csak törődni.

És tényleg azt a kérdést jó lett volna feltenni, hogy miért mentek 24 órát felfelé, este hatig? Melyikük hajszolta bele a másikat is, hogy felérjenek? Melyikük nem tudott visszafordulni? Valami hibát itt elkövetett valaki, és lehet, hogy hiba nélkül legalább Péter, de akár mindketten életben lennének.

R.I.P.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:07:20

Lehet "szentségtörés", de napok óta ezen gondolkozom, hogy lehet megélni a hegymászásból???

Kitől jön a pénz? Fizetés vagy hogy??

is 2013.05.23. 15:08:09

@flort: tényleg nem értesz hozzá. minden ezer méter egy újabb szint. az Alpok egyik csúcsa sincs 5000 méter. onnan még az 5000-escsúcsok, aztán a 6000-esek, aztán a 7000-esek, és csak aztán a 8000-esek. 4 kategóriával odébb.

Adj gázt! 2013.05.23. 15:08:13

@belekotty:

Ez is elgondolkodtató:

"Bár Tendzing és Hillary egyszerre érték el a csúcsot, az újságírók mindenáron meg akarták tudni, hogy melyikőjük lépett először a legmagasabb pontra, és ki volt a második. Tendzing a mászócsapatok egységét és a közös erőfeszítéseket hangsúlyozta, amivel a sikereket elérték, visszautasította a feltételezést, hogy bárkinek is valaha húznia kellett volna őt, de elismerte, hogy Hillary lépett először a Mount Everest csúcsára. Hozzátette: „Ha szégyen, hogy én voltam a második ember a Mount Everest tetején, akkor együtt fogok élni ezzel a szégyennel.”[1]"

Heteken át dacolnak együtt hóval, faggyal, hideggel, éhséggel, szomjjal, ott állnak 1 lépésre a csúcstól, és akkor az egyik azt mondja a másiknak, hogy bocs haver, egyszerre csak egyikünknek van hely ott, és fellép?

Adj gázt! 2013.05.23. 15:10:53

@doggfather:

Állandó témák a médiában, nyilván onnan, meg szponzoroktól van a pénz. Abból tudnak adni a serpáknak is egy-egy százdollárost, amiért vitték a cuccost.

Állítsuk meg a ......... 2013.05.23. 15:11:40

Sajnálom!

Kiss Pétert külön, mert ő fiatalabb volt!

Van itt azonban egy fura dolog Dr. Szabó Leventét anno pont Erőss Zsolték hagyták ott betemetve hóval, s hazudtak a kinti hatóságnak eltűnést, amikor hazajöttek, akkor meg beismerték, hogy látták amikor lezuhant és másnap betemették hóval a testét.Akkor nem ment velük hivatalos nepáli kísérő, tehát nem volt halotti anyakönyvi kivonat sem.

Akkor a család beperelte őket, mert hazudoztak.

Halotti anyakönyvi nélkül ugyanis nem tudták megindítani a hagyatéki eljárást sem.

Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt) 2013.05.23. 15:14:26

@Adj gázt!:

Egyrészt veled mehetne egy regiment serpa, akkor is ott köpnéd ki a tüdődet. Másrészt:

"1999-ben jutott fel első nyolcezres csúcsára, a gyilkos hegyként is emlegetett Nanga Parbatra. A kis expedíciónak még csúcsengedélyre sem volt pénze, Erőss egyedül, serpák és segítség nélkül vágott neki a hegynek, és nemzetközi szinten is egyedülálló sikert ért el. Új úton jutott fel a a 8125 méteres csúcsra. Eredményét azonban évekig titokban kellett tartania, mert tartott attól, hogy kitilthatják őt Pakisztánból, és így nem lesz módja a Karakoram többi jelentős csúcsát megmászni."

sportgeza.hu/extremsport/2013/05/23/a_legjobb_magyar_hegymaszo_volt/

Ha már fikázni támad kedved, legalább olvass utána, hogy ne írogass hülyeségeket...

Pál utcai fiú 2013.05.23. 15:14:55

@doggfather: Vállalnak túrákat pénzes túristákkal Alpokban, Tártában ilyesmi, plusz szponzorpénzek gondolom

flort 2013.05.23. 15:16:41

@is: én szóltam. De Te hány négyezresen voltál?

SillyKohn 2013.05.23. 15:17:08

@doggfather:
Szponzorok, média, könyvek + túrák szervezése. Sok magashegyi mászó szervez olyan hegyi túrákat (jó pénzért), ami neki nem igazán megerőltető, viszont az "ügyfélnek" komoly dobás. Mont Blac, Kilimandzsáró, Dél-amerikai csúcsok, stb.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 15:17:30

Akár tetszik, akár nem: ez egy "szimpla" öngyilkosság volt.

Nem tetszik? Na, akkor számoljunk. Azt mondják, 8000 méter feletti mászáson minden 7. hegymászó ott marad, 14% az esélye annak, hogy valaki nem jön le. Másképp fogalmazva 8 ilyen mászásra vállalkozni gyakorlatilag a biztos halált jelenti. Erőssnek ez volt a tizedik. Papírforma.

Most akkor mi is a sztori tanulsága? Hogy aki családos apaként a biztos halált választja, az hős? Ahkkk...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:17:35

@Adj gázt!: @Pál utcai fiú: a túravezetés okés, de a szponzorok?

Ki fizet azért, hogy bemondják a tvben majd a hegymászó nevét?
Nem focisták, hogy látni mi van a hátukon, vagy f1 vagy motogp amiben a sportolók maguk lehetnek reklámtáblák, a hegymászókat nem mutogatják úton útfélen, nem?!

2013.05.23. 15:18:37

Én sajnálom őket nagyon :(

2013.05.23. 15:19:25

Legyen nekik könnyű a föld

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:19:47

@SillyKohn: média meg könyvek csak azután van, hogy sikeres a mászó.
kezdetben a kutya se kíváncsi rá.
(mondjuk akkor meg lehet még nem ebből élnek.)

De köszi a válaszokat. A túravezetést simán megvettem, nem is értem magamtól, hogy nem jutott eszembe. :)

Adj gázt! 2013.05.23. 15:19:57

@Guybrush Threepwood, mighty pirate:

Világos, amíg csóró volt, nem bérelt serpákat, talán ő maga is az volt addig, vitte a sztárok bőröndjét. Nem akarom lekicsinyelni a teljesítményét, pláne hogy az ezrede is nagy kihívásokat okozna nekem valószínűleg, nem is értek hozzá.

A serpákról is most hallottam először.

Hogy őket küldték Erősséket keresni.

Pál utcai fiú 2013.05.23. 15:22:33

@doggfather: mondjuk mászófelszerlés/sátor/kabát/kesztyű gyártók, meg MOL, OTP leírhatják az adóból

SillyKohn 2013.05.23. 15:22:38

@flort: Nem kell ahhoz kipróbálnia, hogy igaza legyen. Én 3x voltam 4000 m felett, de szembe sem jutott volna mondjuk egy 7000-essel próbálkozni. 4000 m-nél gyakorlatilag semmilyen légzési gondod nincs, felmászol, lemászol, annyi. Sokan mondták már, hogy 7000-en a pihenés megerőltetőbb, mint 4000-en a mászás.

Adj gázt! 2013.05.23. 15:22:55

@doggfather:

Gondolom, vannak szaküzletek, és ott lehet velük eladni a jó cuccokat. Nem hegymásznak annyian, hogy úgy kelljen árulni a serpák kezébe való bőröndöt, mint a mosóport. Viszont aki vásárol, az gondolom nem kér vissza az ötezresből, nem lehet olcsó egy garnitúra felszerelés, vagy több.

Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt) 2013.05.23. 15:22:56

@Adj gázt!:

Azért küldték a serpákat, mert ők ott élnek és természetesen jobban bírják, mint mások.
De Erőss nem ilyen hobbista hegymászó volt, hanem egy fanatikus őrült. Éppúgy, mint mondjuk Ayrton Senna, aki szintén belehalt a fanatizmusba.

Bizonyos szemszögből hülyeség, más szemszögből meg azokból lesznek a világbajnokok, akik ilyen közelítéssel csinálják azt, amit csinálnak.

2013.05.23. 15:25:28

Kíváncsi lennék, hogy az utolsó perceiben, - mikor tapasztalt hegymászó lévén biztos tudta már, hogy itt a vége - mire gondolt. Hogy hegyen meghalni jó dolog, és rendben van ez így, vagy esetleg arra, hogy otthon vár a feleségem meg a két gyerekem, akiket sose látok már, és hülye ötlet volt ez a hegyre mászás. Gyanítom az első. Ez tök oké, csak azt nem értem, hogy az ilyen ember, akinek a hóbortjába kódolva van, hogy valami hóbuckán leheli ki a lekét, mi a francnak feleség meg két gyerek. Elég nagy kibaszás ez a kölkökkel, akiknek nyilván nem nagy vigasz, hogy apu egy nagy "hős" volt, aki valami jégdarabban konzerválódott örökre, gondolom inkább egy hétköznapi hős apukát kívánnának, aki focizik velük, meg mesét olvas. Ezt a hősözést sem értem teljesen, hős a tűzoltó, aki kicipel két ájult embert a lángoló házból, hős az orvos, aki szívet ültet át, de még az is sokkal inkább hős, aki felnevel három gyereket tisztességben, szeretetben. Aki a saját dicsőségére sziklákra mászkál fel, és hullanak körülötte az emberek, az nem hős, hanem önző hobbista. Ez az egész értelmetlen hobbi az én szememben egy nagy marhaság, megértem, hogy neki ez volt a drogja, csak ilyen életvitelre hatalmas farokság volt családot alapítani. A fiatal srác esetében meg főleg felelős Erőss, minek cipelt magával a hegyre egy tapasztalatlan rajongót. Miután Kiss meghalt, az volt a minimum, hogy ő is ott marad örökre.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 15:26:20

Ráadásul ilyen f***ságokat támogat az állam is? 4 millió forint állami pénzt valakinek a személyes, rizikós, értelmetlen hobortjára? Egy olyan országban, ahol emberek ÉHEZNEK?!

Javaslom elindítani a "Magyarok a világ legnagyobb kaszinóiban" projektet, aminek célja, hogy állami támogatással végigjárjuk a világ tíz legnagyobb kaszinóját.

flort 2013.05.23. 15:26:45

@SillyKohn: az eredeti kérdés az volt, hogy hogy került a csapatba. Péter nyolcvaniksz négyezres után úgy érezte, felkészült. Fizikailag és mentálisan. Hát így.

A második kérdés arra irányult, hogy át tudja-e érezni a döntés súlyát? Eszerint te máshogy döntenél.

SillyKohn 2013.05.23. 15:27:47

@doggfather:
"média meg könyvek csak azután van, hogy sikeres a mászó.
kezdetben a kutya se kíváncsi rá."

Jó, én eleve Erőssre gondoltam. A kezdők közül sokan hegyimentők, turistavezetők vagy "serpák" mondjuk a Tátrában (akik a nehéz csomagokat - tüzelő, víz, ellátmány - hordják fel a menedékházakba). Ők már általában bérelhetők, mint hegyivezetők és bizonyos összegért felballagnak veled mondjuk a Lomnici csúcsra. Sokan szerveznek túrákat falmászóknak vagy extrém bringásoknak. Aztán ahogy egyre ismertebb leszel, egyre jobbak lesznek a lehetőségeid is.
Olyanról is tudok, aki céges bulikat (csapatépítés, kalandtúra, stb.) szervez a hegyekben. Neki pl. nagyon jól megy.

Adj gázt! 2013.05.23. 15:32:37

@SillyKohn:

Akit annyian ismernek, mint Erősst, az nyithat vízibicikli-kölcsönzőt is, valószínűleg megtalálja a számítását.

Physim31419 2013.05.23. 15:35:11

Erőss Zsolt kezdettől fogva megosztotta az embereket, nem a hegymászás miatt, hanem mert látszott rajta, hogy mindenen, mindenkin áttaposva - a saját családján is - irgalom nélkül él a hobbijának. Csak nekem tűnt így, vagy másoknak is?
Egyébként egyéb interjúkból pontosan egy ilyen ember képe rajzolódik ki.

Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt) 2013.05.23. 15:36:14

@shitgun: "A fiatal srác esetében meg főleg felelős Erőss, minek cipelt magával a hegyre egy tapasztalatlan rajongót. Miután Kiss meghalt, az volt a minimum, hogy ő is ott marad örökre. "

Gondolom nem tett pisztolyt a halántékához, hogy most pedig velem jössz 8.000 fölé....

belekotty 2013.05.23. 15:36:21

"A mai Mokkában Erőss felesége, Sterczel Hilda arról beszélt, hogy ő is járt már 8000 méter felett, és reálisan nem lát esélyt arra, hogy férje életben legyen. Szerinte pont a remény öli meg az itthon maradókat. Sterczel azt is elmondta, hogy két gyermekük közül a nagyobbnak (4 éves) megmondta, hogy édesapja meghalt, a kicsi még nem értené meg."

- Így már másképp fest a család vállalása, ha a feleség is hegymászó.

Rózservóterz 2013.05.23. 15:36:43

Nem. Nem másztak az égbe. Meghaltak.

Pál utcai fiú 2013.05.23. 15:37:48

remélem volt kockázati életbiztosítása, és ha volt akkor nem fog a biztosító gecizni, hogy nem fizet amíg nem találják meg...

genyamagyar 2013.05.23. 15:38:05

Kiss Péterért kár, Erőss Zsoltért nem kár.

Ahogy 2002-ben, úgy most is a politika hajszolta bele őket a végkimerülésig történő (24 óra) mászásba.

Erőss,a testvérét is a hegyen hagyta, ott is maradt. :(
És vajon miért vitte magával Kisst? Csak nem azért, hogy legyen egy fiatal aki támaszkodhat? Remélem nincs köze a halálához...

SillyKohn 2013.05.23. 15:38:27

@Adj gázt!:
Ez így van, csak el kell jutni valahogy arra a szintre. Erőss mindig jól kezelte a médiát, jól tudott imaget építeni. Nem mondom, hogy alaptalanul, de azt mondjuk soha nem hallottam, hogy bármilyen riportban is cáfolta volna, hogy ő volt az első magyar az Everesten, pedig hát nem.

genyamagyar 2013.05.23. 15:38:55

@belekotty: Ja és azt is mondta, hogy lehet hogy majd gyászolni fogja...

odamondó 2013.05.23. 15:41:21

@ob.szerver: Tévedsz. Ezen a csúcson a halálozási ráta 22.6% (wikipedia)

Ez a leghalálosabb csúcs minden 8000es közül.

Ami pedig azt illeti hogy boldogan halt meg. Ekkora ótvaros f4szságot. Nem kell ilyen romantikusan beállítani. Valószínűleg amikor meghalt arra gondolt, hogy a felesége és 2 gyerek várta volna haza akik soha többé nem látják őket. Szenvedve és szomorúan halt meg.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 15:41:22

@Adj gázt!: Olvasgass az életéről mondjuk itt: sportgeza.hu/extremsport/2013/05/23/a_legjobb_magyar_hegymaszo_volt/

"1999-ben jutott fel első nyolcezres csúcsára, a gyilkos hegyként is emlegetett Nanga Parbatra. A kis expedíciónak még csúcsengedélyre sem volt pénze, Erőss egyedül, serpák és segítség nélkül vágott neki a hegynek, és nemzetközi szinten is egyedülálló sikert ért el. Új úton jutott fel a a 8125 méteres csúcsra."

" A normál utakon akart minél több nyolcezres csúcsot megmászni, de továbbra is oxigénpalackok és serpák segítsége nélkül."

SillyKohn 2013.05.23. 15:41:37

@flort:
Nyilván az ő döntése volt. A kérdés az, hogy mennyire volt ez a döntés megalapozott - ha valaki 26 éves, akkor még bőven működik az ide nekem az oroszlánt effektus, ill. az, hogy Erőssnek, aki tényleg nagyon tapasztalt és tudja mit jelent 8000 felett lenni, nem kellett-e volna megpróbálni lebeszélni. Persze lehet, hogy megpróbálta, soha nem fogjuk megtudni.

2013.05.23. 15:43:43

@Guybrush Threepwood, mighty pirate: amennyire tudom, Erőss nemzetközi mezőnyben is magasan jegyzett, tapasztalt mászó volt. Ez esetben pedig nyilván tudnia kellett, hogy egy olyan srácot, aki ugyan megmászott több tucatnyi hegyet, de 4000 méter fölött még nemigen volt, nem feltétlen jó ötlet 8000 méterre vinni. Nem értek sokat a hegymászáshoz, de az laikusként is nyilvánvaló, hogy egy nyolcezressel nem ér fel két négyezres, sőt tíz se. A kissrác kalandvágyó, erős, éhes volt, persze, hogy ment a NAGY magyar mászóval. Van itt felelősség bőven.

aktatáskarádió 2013.05.23. 15:44:07

Egyvalamit elfelejtetek: Ők nem meghalni mentek oda, mászni, egyiknek sem volt szuicid hajlama, minden egyes résztvevő (a családtól kezdve, barátok, résztvevőkön át) tudta mit csinálnak. Erőss Zsolt gyerekei pedig összehasonlíthatatlanul többet kaptak sok gyereknél a világon (ugye nem kell példálózni az alkoholista, agresszív stb szülőket előkotorva, mindannyian tudjuk miről van szó), az apjuk szellemi hagyatéka többet ér sokmindennél, a felesége pedig példaértékűen helyt fog állni, hasonlóan erős(s), mint a férje. Szóval sokmindent el lehet mondani, de a lényeg nem változik, tiszteletreméltó emberek, emberfeletti teljesítnyek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 15:44:51

@Dzsoki Júing: A felesége is többször volt vele mászni, de egy idő után megijedt és otthon maradt inkább gyereket nevelni.

Pál utcai fiú 2013.05.23. 15:45:15

@odamondó: a K2 a ledurvább :
www.nemzetisport.hu/migralt_cikkek/20070611/a_k2_rovid_tortenete__2007-ig_csak_250_ember_jutott_fel_a_csucsra

"Míg a K2-t 2006 végéig mindössze 250 alpinista mászta meg, addig a Mount Everestet több mint 2500, azaz tízszer annyi. A K2-nél 2006 végéig 64 ember vesztette életét, ami több mint a negyede csúcsot elérők számának."

Kelly és a szexi dög 2013.05.23. 15:45:31

Szomorú, hogy így végződött, de tisztelet a teljesítményért és az elszántságért!

mitmiért? 2013.05.23. 15:47:47

Nyugodjanak békében, fogadja be szellemuket a hegy, jo ujramegtestesülést - ki hogyan gondolja. Büszke vagyok rájuk :-) Peace. Ámen. Let it be.

СubE 2013.05.23. 15:48:45

Biztos én vagyok a hülye meg nem is másztam még meg 87984 méteres hegyeket, de ott fent nem működnek a nyomkövető eszközök?

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.23. 15:48:56

nyugodjanak békében.

amúgy iszonyatosan irritáló ez a kategorizálás, hogy a "legnagyobb magyar hegymászó" meg hasonlók. Így jobban sajnáljuk?? Ráadásul, ha hinni lehet a híreknek, abszolút saját butaság, felelőtlen döntések sora miatt halt(ak) meg, valóban ilyen lenne a legjobb, legnagyobb magyar hegymászó?

2013.05.23. 15:49:44

Van aki semmiből sem tanul. A lába elvesztése intő jel kellett volna legyen. Ehelyett inkább félárvát csinált a gyerekeiből. Tudnám minek csinálta őket, ha a hegymászás jobban érdekelte, mint a sorsuk...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.23. 15:50:25

Sajnos az én értékrendemtől minden tekintetben távol állt Erőss. Egy gyermekes, családos ember nem tehet ilyet. A hobbinak is vannak határai és egy apa nélkül felnövő gyermek nem szívhat az apa hülyesége miatt. Pedig pár éve már kaptt egy figyelmeztetést a sorstól. Nagyon sajnálom, de nem miatta. Ezt a sorsot ő kereste, de a családjáért felelősnek kellett volna lennie.

SillyKohn 2013.05.23. 15:50:33

@g-dúrban zúgó kabóca:
A halál sok mindent megszépít. Most olvasom, hogy az Index hirtelen Erőss feleségét a legjobb magyar hegymászónőnek nyilvánította. :)

vittore 2013.05.23. 15:52:32

@Dzsoki Júing: Maximálisan egyet értek, a hozzászólásoddal. Végtelenül önző ember az ilyen aki a saját hobbija érdekében szinte szándékosan megöli magát. Tegye, ha akarja, senkit nem érdekel, de hátrahagyott egy családot. A legkevésbé őt sajnálom.

2013.05.23. 15:52:34

@aktatáskarádió: "apjuk szellemi hagyatéka többet ér sokmindennél"

Annál is, hogy ölbe vegye őket? minden részvétem a családé, de ez felelőtlenség volt, borítékolva volt a baj.

SillyKohn 2013.05.23. 15:52:49

@СubE:
Ha működnének is, mit változtatna a dolgon? Lehozni úgy sem lehet, általában még eltemetni sem. Egy csomó holttest van fent minden hegyen, rengeteg közülük ismert "tereptárgy", a többi mászó tájékozódási pontnak használja őket. Keress rá pl. green boots-ra. Morbid, de ez van.

exilis 2013.05.23. 15:53:07

@ob.szerver: Rosszul tudod. A Mount Everesten az összesített halálozási arány 1922-2006 között 2,6%!
A mai felszereltséggel 2% alatt van. Ez nagyjából igaz a többi nyolcezres csúcsra is. Bármikor kikaphatsz egy extrém rossz időt, agyödéma fenyeget, vagy baleset érhet. Itt viszont remek időben mentek a csúcsra, jó egészségi állapotban, csak éppen esztelenül túlvállalták magukat, ahogy már nem egyszer.

mitmiért? 2013.05.23. 15:53:47

@genyamagyar:
Ezt a kommentet visszatarthattad volna legalább pár napig, amíg a családja, rokonai megnyugszanak valamelyest. Minden lommentnek van helye, de az ilyennek nincs most. Gondolj bele, apád meghalna, és a világháló azzal lenne tele, hogy milyen rossz dolgokat tett (mert mindenki tesz), nem pedig, hogy családja es barátai szamara mit jelentett ő. Neked jól esne?

is 2013.05.23. 15:53:55

@flort: igen? keresed, hogy hol próbálj fölébem kerekedni? mi köze van ahhoz, hogy mi tudsz egy témáról annak, hogy hányszor jártál ott? Verne Gyula egy párizsi karoszékben megírta az összes Föld körüli regényét, és Eistein sem ült fel egy fotonra sem soha, hogy leírja a fénysebesség körüli relativitást. én természetesen nem mérem ezekhez a példákhoz magam, de jelzem, hogy ezzel a visszakérdezéssel nagyon belementél az erdőbe.

@СubE: nem, mert a működési hőmérsékletük -20C fok, ott meg hidegebb van, nem bírják az elemek.

Balt 2013.05.23. 15:55:55

@altimus: "Mar a sikeres csucstamadas bejelentesekor nyilvanvalo volt, hogy igen nagy a baj es, hogy nem lesz setagalopp a lefele valo ut. Este 6-ra ertek fel egy 24 oras maszas utan."

De az utolsó szakaszon nem egyedül másztak, hanem 4 koreai és 3 olasz társaságában - ha jól olvasom. Tehát valszeg visszafelé is kb. velük indultak. Ettől persze még ugyanúgy veszélyes (a 11 csúcsmászó közül öten odavesztek), de nyilván nem erre készültek. Viszont a korábbi sikertelen kísérlet után - amiben ők nem vettek részt - ez volt az egyedüli lehetséges, egyeztetett időpont, amire minden helyszínen lévő (profi!) csapat készült.

SillyKohn 2013.05.23. 15:56:38

@is: Ahogy írtam, teljesen mindegy, hogy működnek, vagy nem. 8000 felett nem lehet mentőexpedíciót csinálni, aki nem jön le a saját lábán, meghal. Ez szerintem 7000 felett is érvényes. Erősst a balesete után a Tátrából 25 ember hozta le, pedig 2000m-en sem volt.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.23. 15:56:40

Hétfő reggel az özvegy megkapja szíjártótól a munka érdemrend ezüstfokozatát havi ötszázezer apanázzsal.

СubE 2013.05.23. 15:57:33

@SillyKohn: Csak annyit változtatna hogy amikor gondok adódtak a keresőcsapat rögtön oda mehetett volna hozzájuk és nem kóboroltak meg nézelődtek volna mindenfelé... A másik, mi az hogy senki nem elérhető meg ilyenek? Nekem teljesen úgy tűnik, hogy itt tényleg mindenki csak magával foglalkozott és arra senki nem gondolt, hogy mi van ha ott maradnak 1-2 napot. Ilyenkor mit visznek magukkal? Nincs valami komoly ruha amiben kibírható az éjszaka? egy egyszemélyes sátor ami legalább a széltől védene? Bármilyen szer ami segítene a szervezetnek legalább azt az egy-két éjszakát átvészelni?

genyamagyar 2013.05.23. 15:58:22

@mitmiért?: Ha ilyen apám lett volna, gyűlöltem volna.

mitmiért? 2013.05.23. 15:58:51

@doggfather:
Szponzora volt a brokernet. Érthető ha valaki feljut a vilag tetejére es kitesz / megmutat ott egy céges logót az elég jol néz ki, nagy a reklámértéke. Cégek szívesen kötik image-üket kiemelkedő teljesítményekhez.

Balt 2013.05.23. 15:58:52

@ob.szerver: "De feltételezem, hogy 10% esélye van annak, hogy aki egy 8000-es csúcsra mászik, ne jön vissza."

A Kancsendzöngán 22% még 1990 után is.
en.wikipedia.org/wiki/Eight-thousander

exilis 2013.05.23. 15:59:40

@totorohun: Ja és még rosszul is néztem: az összesített halálozási arány 2,05%, tehát a maiaknál már bőben 2% alatt lehet. Nem halálos küldetés a nyolcezres csúcsok megmászása, ha az alapvető szabályokat betartják. Mondjuk nem délután 6-kor indulunk neki a hegynek mint Erőssék, és nem 300m-el lejjebbről mint kellene....

Pál utcai fiú 2013.05.23. 16:00:19

az első hírekben arról is szó volt, hogy nem volt kiépítve a csúcsra vezető úton a biztosítókötél rendszer (ez a sherpák dolga lenne, benne van az árban), ami Erőssék csináltak meg, ezért tartott egy napig a csúcstámadás. Ha ez igaz, miért vállalták ezt be? Pénzért? Dacból?

IDKFA 2013.05.23. 16:00:35

@aktatáskarádió:

Milyen szellemi hagyaték? Viccelsz ugye?

genyamagyar 2013.05.23. 16:02:07

@Távmunka blog: "" A normál utakon akart minél több nyolcezres csúcsot megmászni, de továbbra is oxigénpalackok és serpák segítsége nélkül."

Ja, én meg Angelina Jolie-val akartam kefélni.
Nem jött össze, igaz nem is haltam bele.

belekotty 2013.05.23. 16:02:43

@Pál utcai fiú: "az első hírekben arról is szó volt, hogy nem volt kiépítve a csúcsra vezető úton a biztosítókötél rendszer (ez a sherpák dolga lenne, benne van az árban),"

- Liftet nem lehetne építtetni a serpákkal? Mert akkor én is mennék!

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.23. 16:02:48

@SillyKohn: biztos Magyarország Legjobb Hegymászója feleségének automatikusan jár a Magyarország Legjobb Hegymászónője titulus.

Pál utcai fiú 2013.05.23. 16:03:17

@СubE: az oxigénpalack segítene csak, de több napos adagot egyedül nem lehet vinni, az ilyen szintű mászók meg presztizsből sem visznek...

mitmiért? 2013.05.23. 16:03:18

@genyamagyar:
Lehet de az övéi szeretik! Ez a lényeg most. Olyat kevés emberről mondunk h nem kár érte, szerintem ő nem az, s főleg ne most. Ha már őt nem tisztelet, akkor a családját tisztelt - ezért irtam. Kösz.

2013.05.23. 16:03:41

@СubE: én azt nem értem, miért nincs náluk gps-jeladó. Biciklihez 40 rongyért lehet venni jeladót, ami méterre pontosan belövi a pozíciót. Hegymászóknál miért nincs ilyen? Vagy lehet hogy valami technikai akadálya van?

exilis 2013.05.23. 16:04:12

@g-dúrban zúgó kabóca: Ami valószínűleg igaz is, mert ha jól tudom három nyolcezres csúcsot mászott meg...

Balt 2013.05.23. 16:05:36

@Deloris Hunter: Ezt bízzuk a családjára. Jobb lett volna, ha nincsenek gyerekei? Ők legalább büszkék lehetnek az apjukra... és most türtőztetem magam és nem hozok ellenpéldát...

Nprobe 2013.05.23. 16:06:03

@Távmunka blog:
Serpa nélkül nem lehet hegyet mászni.
Cirka 4 tonna felszerelés kell fejenként egy 8000 m feletti csúcs megmászásához (alaptáborok felépítése, fenntartása, stb.). Azt nem ő vitte fel.
A serpákról meg még csak annyit, hogy felmentek, körülnéztek, visszajöttek töredék idő alatt, mint amennyi idő alatt Zsolték csak az odautat tették meg...
Ki a jobb hegymászó?

Balt 2013.05.23. 16:06:48

@doggfather: Nézz meg egy képet: ott virít a főszponzor. Meglehet, a cég marketingese maga is hegymászó.

Pál utcai fiú 2013.05.23. 16:07:37

@belekotty: az Everestre már helikopterrel is leszálltak

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.23. 16:07:54

@totorohun: és van olyan magyar nő, aki négyet. Akkor? valóban szükség van ilyen marhaságra, hogy ki a Legjobb Hegymászó? ezen szintű teljesítmények aligha összehasonlíthatóak. Ráadásul Erőss Zsolt maga nyilatkozta, hogy a jó hegymászó öreg, mert megéri... na most akkor?

СubE 2013.05.23. 16:08:27

@is: Mondjuk a kabát belső zsebébe a 3. réteg ruha alatt biztos nincs -20 fok. A rádiók amiken beszélnek milyen akkuval üzemelnek?

Balt 2013.05.23. 16:09:51

@Guybrush Threepwood, mighty pirate: "Azért küldték a serpákat, mert ők ott élnek és természetesen jobban bírják, mint mások."

Másrészt meg még ott voltak fönt a koreai hegymászókkal - akik közül 2 elég rossz bőrben van. Egyikük(?) meg már meghalt.

dreia 2013.05.23. 16:10:25

Nem értem, miért mentek 24 órán át a csúcsra, valószínűleg a magashegyi agyödéma miatt nem tudtak tisztán gondolkodni. Kollár, akinek tiszta volta a feje, miért nem mondta nekik kb. 12 óra után, hogy muszáj feladni a csúcstámadást? Egy serpa tartja a rekordot 8000 méteren felül 21 órai kintléttel oxigénpalack nélkül. Ezt tudnia kellett.
A feleség is mondja, hogy egyszer 27 óráig mentek, de abban az oda-visszaút benne volt, és arra is azt mondta már a férje, hogy necces volt.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 16:10:48

es mit ersz egy jeladoval? de komolyan? akkor legalabb pontosan tudjuk hol halt meg? a serpak a sajat erdekukben fordultak vissza es nem mentek feljebb...

eau sauvage 2013.05.23. 16:12:42

Picit off
Néhány éve egy hosszú tengerentúli repülőúton láttam egy dokumentumfilmet George Mallory és társa holttestének 1999-es megtalálásáról (75 évvel eltűnésük után), és az 1924-es expedícióról
Azóta egy kicsit másképp nézek ezekre az emberekre, azt hiszem hasonlóan őrültek, mint az ejtőernyősök, bázisugrók, és hasonló, közönséges földi halandó számára felfoghatatlan hobbikat űzők.
Biztosan létezik az a tudatállapot, amiért nekik megéri, ilyen áron is...

en.wikipedia.org/wiki/George_Mallory

Balt 2013.05.23. 16:16:01

@shitgun: Nem így látom, ezekben a napokban meg egyenesen kegyeletsértő ez a vélemény. Egy korrektebb, itt-ott ellentmondva a fentinek:

index.hu/velemeny/2013/05/23/eross_zsolt_tovabb_emelkedett_a_szokasosnal

ob.szerver 2013.05.23. 16:17:19

@totorohun:

" Rosszul tudod. A Mount Everesten az összesített halálozási arány 1922-2006 között 2,6%!"

Nem tudok semmit, nem néztem utána, csak becsültem. Tehát minden 40. hal csak meg azok közül, aki megmászik egy 8 ezrest? Meglep, de lehet, hogy így van. Különösen annak tükrében, hogy az elmúlt 3 (?) évben 4 felkészült magyar hegymászó is ott maradt, és ahogy olvasom, tömegesen járják a Himaláját pénzes, de felkészületlen amatőrök.

Balt 2013.05.23. 16:18:10

@Physim31419: Reméljük, csak neked...

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 16:18:15

@Balt: mire kellene büszkének lenni? De most komolyan. Egy veszélyes hobbiba belepusztulni nem hőstett. Lehet vele hencegni meg majmoskodni a médiában, de mivel lett jobb a világ, hogy oda felmásztak? Szórakoztak. Rosszul ítélték meg a képességeiket. Ott maradtak. Ennyi. A gyerekeket meg majd eltartja az anyjuk.

Orosz rulettet játszó hülyegyerek tipikus esete ez a forgótáras pisztollyal. Az ötödik próba után még egyszer meghúzza... ha már egyszer nyerésben van.

Balt 2013.05.23. 16:19:32

@genyamagyar: Hülye vagy, vitán felüli.

Balt 2013.05.23. 16:22:58

@odamondó: A felesége mondja, hogy valszeg agyödémát kaphatott, de azt hiszem hasonló helyzetben erősen beszűkült tudattal nemigen képes az ember a fagyhalál küszöbén magasztos gondolatokra. Egyébként is, maga Erőss mondta, hogy a hegy lábánál el kell felejteni az otthont.

APN_VPN 2013.05.23. 16:23:35

Egoista marharépa volt ez az ember, aki jobban szerette önmagát, mint a családját, a két pici gyerekét!!

СubE 2013.05.23. 16:24:07

@Kicsivagyokszekreallok: Mi az hogy mit érsz egy jeladóval? Mondjuk azt, hogy az első alkalommal amikor elindultak keresni őket (amikor az egyik még biztos élt, meg egy éjszakát kint is töltött), akkor nem kolbászoltak volna ott fent feleslegesen a serpák, hanem tudták volna hova kell menni.

Balt 2013.05.23. 16:24:24

@SillyKohn: Kiss Péter valszeg a legjobb volt a kortársai közül, ezért kerülhetett a csapatba. RIP

Adj gázt! 2013.05.23. 16:25:07

@Kicsivagyokszekreallok:

Mondjuk hogy lehet tudni, hol vannak, hogy mozognak-e stb.

Itt egy műholdas telefon nyomkövetővel, 100%-os lefedettséggel: www.iridium.com/products/Iridium9555SatellitePhone.aspx

Balt 2013.05.23. 16:25:37

@aktatáskarádió: +1 Tökéletesen egyetértek.

kvadrillio 2013.05.23. 16:26:15

...HÁT MIT LÉHET ERRE MONDANI ?
EZ MAGA A BOLDOGSÁG !!!!!!!!!!!!!!!

...nemtom...én valahogy nemtom magam beleképzelni abba, hogy iszonyú kínkeservesen megmászok 1 8500 méteres csúcsot, aztán végelgyengülten, oxigénhiányosan, baromi nagy boldogságban végleg lehunyom a szemeimet...

Balt 2013.05.23. 16:28:48

@Távmunka blog: Ill. a gyerekek születése miatt maradt el, de tervezték, hogy még másznak együtt is 8000-est. Amint a gyerekeket hetekre-hónapokra másra lehet bízni. Úgy tűnik, ez már nem lehetséges, de gondolom, már csak Zsolt emléke okán is példamutató nevelést kapnak még félárván is.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 16:29:20

@Adj gázt!: Ertem en. Hogy toltod akar csak 6500-on?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 16:29:57

@Nprobe: Te mit gondolsz a serpákról? Komolyan azt hiszed, hogy 4 tonna cuccot felvisznek a hátukon fejenként? :)

A serpák felmentek és körülnéztek 7600 méteren. Erőssék ennél kissé magasabbra másztak és a hegyeknek van egy olyan érdekes tulajdonsága, hogy a tetjét nehezebb megmászni, mint az alját...

A serpák persze nagyon jó hegymászók, ők ott élnek és ha lenne pénzük felszerelésre a szponzoroktól vagy milliomos nagybácsitól, akkor ők lennének a híres hegymászók.

Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt) 2013.05.23. 16:30:54

@Nprobe: A serpák 7600 méterig mentek fel töredék idő alatt. Ők meg majd 8600-ra mentek.

Gondolom az utolsó 1.000 méter nagyságrendekkel nehezebb. A serpák meg persze, hogy jobbak, mikor ott születtek. Nem mondta senki, hogy Erőss jobb volt náluk.

mitmiért? 2013.05.23. 16:31:05

@APN_VPN:
Ezt nem tudhatod. Felesége mondta h ket szenvedélye volt: a hegyek és a családja. Ő tudta kihez ment hozzá, egy család voltak, egy extrém sportolónak is lehet gyereke, a felesége vállalta ezt. Ez az ő dolguk. És simán lehet hogy csodás apa is volt, jobb, mint te vagy én.

Balt 2013.05.23. 16:32:55

@СubE: Klein Dávid mondta - akinek a hozzáállása a legrokonszenvesebb volt még ma reggel is -, hogy a rádió általában elégséges kapcsolattartásra, a gond meg nem a segítségre szoruló mászó nem ismeret helyzete, hanem a segítség "célba juttatása", a mozgásképtelenség, az időfaktor. Ezzel együtt megfontolnám a dolgot (akár a nepáli hatóságok részéről), nem lehet egy drága cucc manapság.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 16:33:32

@СubE: na megegyszer... a serpak nem mentek tovabb a 4es tabornal (7600m) a sajat erdekukben!
Zsoltekat 8100-on lattak utoljara.. (viszonyitaskepp Zsoltek 1300m szintkulonbsget 24 ora alatt masztak meg)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 16:33:35

@genyamagyar: Erőss megszállott volt. Ő a te helyedben bemászott volna Angelina ablakán még akkor is, ha lelövik a testőrök. Mindezt persze 10 újságíró előtt és fél éves médiafelhajtás után :)

tobeor 2013.05.23. 16:35:20

Magashegyi hegymászás = orosz rulett.

Örülök, hogy az én szüleim nem hegymászók, és nem nyírták ki magukat.

marand22 2013.05.23. 16:36:32

@СubE:
Senki nem tud 1 napnál többet 8000 méter felett kibírni (így is csoda már az is, hogy egy éjszakát átvészelt ilyen magasságban). A magukkal vitt felszerelést a minimálisra csökkentik, hogy ne terhelje az oxigénhiányban, pontosan ezért építik az utolsó tábort (ahonnan a csúcstámadást indítják) a lehető legmagasabbra (de 8000 méter alá), hogy oda 24 órán belül visszaérhessenek.
"A magashegyi hegymászók körében bekövetkezett halálesetek nagy részét a halálzónában fellépő tünetek okozzák, vagy közvetlenül (a szervezet nem képes tovább működni) vagy közvetve (a stressz miatt rossz döntéseket hoznak vagy a fizikai gyengeség, rosszullét miatt baleseteket szenvednek)."

Balt 2013.05.23. 16:36:52

@g-dúrban zúgó kabóca: Márpedig ez ténykérdés:
index.hu/velemeny/2013/05/23/eross_zsolt_tovabb_emelkedett_a_szokasosnal

Nyilván fel lehet vetni, hogy "van-e értelme a hegymászásnak" (gombászásnak, vízbe ugrásnak, autóba ülésnek, hogy Kiss Tibi "hobbiját" ne is hozzam...), de ettől még tény: Zsolt világviszonylatban is elismert, pláne az amputációja után, ezt pedig már nem veheti el tőle senki. Sajnálatos, hogy nem tudja öregbíteni a hírnevét.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.23. 16:37:06

@Adj gázt!: Jó ez a telefon, meg ott a reklám, hogy 100 napig volt a sarkvidéken és csak ez volt a kapcsolata a külvilággal. Csak az a bökkenő, hogy a készenléti ideje maximum 30 óra, a beszélgetési ideje 3,1 óra.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.23. 16:38:38

@mitmiért?: Olvasom itt a népnevelésedet. Kötsz bele mindenkibe, aki nem ajnároz, meg szentimentálsikodik. Jó, tudom, ilyenek vagyunk nyilván jönnek majd létre a gyertyagyujtogatós oldalak és hasonlók, de ez akkor is gáz.

Az nem lehet jó apa, aki szándékosan kockáztatja, hogy a gyermekeit csak 4, és 2 éves koráig tudja nevelni. Főleg egy hobbi miatt, hahhh. Érted? Az élet áldozatokról szól. Nekem is hasonló korú gyermekeim vannak. Hoztam áldozatot, mondtam le hobbiról. Ez kellett ahhoz, hogy felelősséggel gyermeket vállaljak. A feleség pedig nem döntheti el a két édesapa nélkül maradt gyerek helyett, hogy apuci fog-e hiányozni, vagy nem.

Balt 2013.05.23. 16:38:51

@SillyKohn: Mivel 8000-esek megmászásában voltaképpen egyedülálló Mo.-n...

СubE 2013.05.23. 16:38:59

@Balt: "a gond meg nem a segítségre szoruló mászó nem ismeret helyzete"

Mégse találták őket, tehát a helyzetüket nem ismerték. Egy rohadt rádióra meg biztos nem bíznám rá az életem. Azt látom hogy senki nem gondolt arra mi van ha bármi közbejön. Tök mindegy mi miatt, de fent kell maradni 1-2 napot. Ez a fagyásveszély.. lehet hülyeség, de nem létezik olyan ruha amiben fűtőszálak futnak? :D legalább a végtagok környékén, csak éppen annyira melegítene, hogy ne kelljen amputált ujjakkal hazajönni.. akár akkuval a ruhába varrva, napelemmel működtetve nem tudom.

genyamagyar 2013.05.23. 16:39:02

@Balt: Kiss Péter haláláért Erőss a felelős. Nem vitás.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.23. 16:39:07

@Balt: nehéz elképzelni, hogy a segítség célba juttatását nem nehezíti meg meglehetősen, ha nem tudni, hová is kell azt a segítséget célba juttatni. remélem, lehet majd többet olvasni/hallani erről, engem is nagyon érdekel, hogy miért nincs rajtuk bármi, amivel pontosan lehet tudni a helyzetüket. Az is fontos infó, ha a jeladó X ideje nem mozdul és már nincs értelme semmi erőfeszítésnek... már elnézést a példáért, de akkor is.

tobeor 2013.05.23. 16:39:58

@odamondó:
"Ezen a csúcson a halálozási ráta 22.6% (wikipedia)"

Ezek szerint még rosszabb mint az orosz rulett.

Az orosz rulettnél 1:6-hoz az esélyed a túlélésre, ezen a hegyen még az 1:5-nél is kevesebb.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.23. 16:42:44

@Balt: mi az, hogy voltaképp egyedülálló? ugyanis nem egyedülálló ebben, de még csak nem is ő mászott a legmagasabbra, a leghamarabb, stb. Nem hiszem, hogy a rangsoroláson múlik az értéke, de azért a többiek teljesítményét ne vitassuk már el, csak mert nem történt velük ilyen szörnyű tragédia.

Balt 2013.05.23. 16:44:23

@én már a fény gyermeke vagyok: Te is ritka nagy sz.rházi vagy, de oda se neki, sokaknak nem most derült ki.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 16:45:00

@genyamagyar: igy van. fejehez tartotta a fegyvert es magahoz lancolta kotellel

Balt 2013.05.23. 16:47:41

@СubE: "a keresőcsapat rögtön oda mehetett volna hozzájuk és nem kóboroltak meg nézelődtek volna mindenfelé..."

Valami azt sejteti, hogy az a mentés azért nem volt mindenre kiterjedő (még az adott körülményekhez képest sem), de valszeg amúgy is késő lett volna.

Sátor: Zsolt egy bivakponyvát szokott magával vinni, de ugye úgy készültek, hogy a 4-es táborból fel és vissza nem kell a "szabadban" éjszakázniuk. (Mondjuk viszonylag kevés vízszintes platz is lehet odafent.)

Balt 2013.05.23. 16:48:26

@genyamagyar: Nyugi, ha gyereked lesz, téged viszont joggal fognak, már csak ezekért a kommentekért is.

Adj gázt! 2013.05.23. 16:49:35

@Távmunka blog:

Vigyél kettőt, vagy pótakksikat.

AnnaKarenina 2013.05.23. 16:49:47

Talán várható is volt, hogy a legutóbbi, csúcs előtti visszafordulás után most mindenképpen megcsinálja. Talán az is elképzelhető, hogy Kiss Péter - másokkal és Erőss Zsolttal is ellentétben - visszament érte, hozzá. Erőss Zsolt akarhatta így, mármint hogy egy hegyen haljon meg, de egy 27 éves hegymászót szerintem is inkább le kellett volna beszélni erről az útról.
Egyébként meg azok után, hogy már annyian megmászták ezeket a hegyeket, ahol az oxigénhiány miatt nem lehet embernek létezni, vajon mi hajthatja még az embert? Tudja előre, hogy kegyetlenül nehéz lesz, elhomályosulhat a tudata, lefagyhatnak a kezei, lábai, nem fogja senki maga után húzva megmenteni az életét.
Ahogy az óceán fenekére sem ereszkedik szabadon az ember, mert nem arra lett kitalálva.

Késes Szent Alia 2013.05.23. 16:50:45

@tobeor: Ez a ráta nem azt jelenti, hogy ha ötször felmegy, egyszer biztosan meghal... Az összes mászó 22,6%-áról van szó, nem az egyéni esélyekről.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 16:51:06

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: így van. Nem kell túlkomplikálni. Azt hogy jó apa volt-e nagyon könnyű megválaszolni az alapján, hogy egy HOBBI kedvéért SOROZATOSAN és NAGY VALÓSZÍNŰSÉG mellett az életét kockáztatta. Nem sok ész kell hozzá, hogy ha valamibe 1/5 valószínűséggel belepusztulok, akkor abból nem fogok hatot lenyomni.
Ha f*szagyereknek érzem magam, akkor se. Ha most nem hal meg, akkor meghal a következő alkalommal. Az asszony meg a biztosító meg majd intézi a többit. Első a hobbi, nem?

Adj gázt! 2013.05.23. 16:51:08

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik:

Ez nem a hobbija, hanem a munkája volt. Ugyanolyan munka, mint a focistáé, vagy a tűzoltóé. Akkor is, ha szerette csinálni.

Balt 2013.05.23. 16:51:20

@totorohun: Az Everest manapság egy turistalátványosság. (Én is Lhoce expedíciót olvasva látom.) Jelen hegy nem az, ide csak profi mászók keverednek. Most legalábbis így volt, együtt másztak, együtt indultak este 6-kor, pont azért, hogy lehetőleg megtegyék a visszautat még másnap.

mitmiért? 2013.05.23. 16:51:45

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik:
Ha szerinted az népnevelés-azaz erkölcsi minimum, hogy azt gondolom, h a halála "másnapján" nem mondjuk valakiről hogy "nem kár érte", meg hogy "marharépa", akkor te olyan alacsony erkölcsi szinten állsz, hogy nem is értem milyen "erkölcsi" aggályaid lehetnek, hogy apa nélkül maradt egy gyerek. Egy, az Erőss könyvet ismertető blog levette tegnap a kommentelési lehetőségeket az ilyen parasztok miatt és Erőss sajat fbook lapján is kérték az okostonikat, hogy pár napig kussoljanak. Mondom még egyszer, mert látom nem ment át: lehet arról vitázni, hogy egy szenvedély mit ér meg, mi lesz így a családjával, de ezek csak szimplán suttyó paraszt kommentek voltak egy egyber halála után rögvest : nem kár érte, stb. Te se, ők se örülnének ha a papa temetésén valaki megjelenne egy táblával: "verte a farkát"! Pedig biztos verte. De kegyeletből ilyet nem teszünk. Igy már átmegy?

Balt 2013.05.23. 16:52:27

@totorohun: Együtt az olaszokkal, koreaiakkal. Vagyis beérték őket a csúcson.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 16:52:39

@Adj gázt!: Aha.... sok fogalmad azert nem nagyon van amirol beszelsz. sulyok, cipeles, tudod....

2013.05.23. 16:53:06

Egy másik fórumban ajánlották a témával kapcsolatban ezt a félig játék-, félig dokumentumfilmet, akinek van bő másfél órája nézze meg, mert nagyon jó: www.youtube.com/watch?v=_8fRkCu26rU

Adj gázt! 2013.05.23. 16:54:05

@Késes Szent Alia:

Pontosan. Teljesen felesleges matematikázni ezügyben. Pláne olyan szinten, hogy ha 10% meghal egy úton, akkor ha 10-szer végigmész rajta, akkor 100%, hogy meghalsz.

Adj gázt! 2013.05.23. 16:55:53

@Kicsivagyokszekreallok:

Sok fogalmam valóban nincs, de neked van? 4 ilyen telefon egy kiló.

Balt 2013.05.23. 16:56:21

@Pál utcai fiú: Egy spanyol veterán hegymászó - aki amúgy visszafordult a kötelek végétől, 8300-ról - azt írja (nem nevesítve), hogy volt, aki nem fizetett (eleget) a sherpáknak (ha Erőssékre gondol, akkor viszont ők cserébe taposták az utat két napon át, a 3. táborig), arra való hivatkozással, hogy csak az oxigén és sherpák nélküli mászásnak van csak sportértéke. Szó se róla, előbbit másképpen jegyzik.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2013.05.23. 16:57:14

Lehet rózsaszín habos ideológiát gyártani arról,hogy miként, milyen gondolatok között halt meg, de a helyzet az,hogy ezt csak ő tudhatná és ez már az ő titka is marad.
Mindenkinek meglesz egyszer a maga gondolata, ami csak az övé marad.
Filozofálni másén kár és felesleges.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 16:58:28

nekem annyi van, amennyit utana olvastam, megneztem, elolvastam a korabbi blogjaikat stb. Ilyen helyre nem cipelnek hatizsakban ilyen dolgokat, hogy a potakksi potakksija. 8000 felett, oxigen nelkul meg a letezes is faj(hat), hidd el, hogy meg a legszuksegesebbnel is kevesebbet visznek. Hogy ez jo e? az mas kerdes. De ok nem fizetnek serpanak, stb. Maguk csinaljak.

Balt 2013.05.23. 16:58:56

@Nprobe: Tévedés, a sherpák ott voltak fent, aztán hogy mennyire lelkesen, az eléggé véleményes.

Adj gázt! 2013.05.23. 16:59:04

@Balt:

Itt a szakirodalom: himalajaexpedicio.postr.hu/

Ezerrel egymásnak estek. Ki mennyit fizetett, ki mennyi kötelet húzott, ki mennyit taposott, ki miért fogad serpákat, ki miért nem fogad serpákat, miért használják a köteleket stb.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 17:00:26

@Adj gázt!: hát ez a francos kockázatelemzés pedig sajnos így működik és elég jól működik. Ebből élnek a biztosítók.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:01:38

@Kicsivagyokszekreallok:

Egyébként volt telefon a két magyar hegymászónál. Megszakadt a kapcsolat velük.

tobeor 2013.05.23. 17:02:36

@Késes Szent Alia:
Az orosz rulett sem azt jelenti, hogy 5-ből egyszer biztosan meghalsz. Ha mázlid van 10-szer is túléled és csak aztán nyírod ki magad.

De a lényeg nem is a pontos százalékon van... Az orosz rulettel érzékeltetni akartam valamit... Bár továbbra is úgy tűnik, az orosz rulett tényleg kevésbé kockázatos mint az öngyilkosság ezen sportosabb formája.

Balt 2013.05.23. 17:02:41

@g-dúrban zúgó kabóca: "és van olyan magyar nő, aki négyet."

Nem gondoltam volna, de igazad van:
hu.wikipedia.org/wiki/Ugyan_Anita
(4 db 8000-es.)

Csokonai Vitéz Műhely 2013.05.23. 17:03:08

Erőss egy lenyűgöző, elképesztő nagy sportember volt. Egészen addig, amíg a gyerekei meg nem születtek. Akkor átváltozott egy felelőtlen, önző emberré, aki a hobbiját a családja elé helyezte. Azok a szponzorok, akik pénzzel (közvetve) támogatták a két gyerek árvává válását, remélem éreznek magukban annyi felelősséget, hogy a családot továbbra is támogatják.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 17:03:45

@Adj gázt!: Radio volt igy van. De en a hirek alapjan tovabbra is ugy latom, hogy ezen nem sok mulik, mivel, hogy egy jo darabig meg szemmel is kovettek oket a leereszkedeskor. Egyszeruen nem tlalatak azonnal mento serpat akit el tudtak volna inditani, es amikor talaltak azok se mentek fel addig a magassagig. Hiaba radio... :(

ErrorFlynn 2013.05.23. 17:05:12

@СubE: fogalmad sincs, hogy néz ki egy magashegy közelről, ugye? nem elég tudni, hogy pontosan hol vannak. ha valóban kiestek az útvonalból, akkor nagyon kicsi rá az esély, hogy egyáltalán megközelíthető helyen legyenek. túl meredek. túl jeges. lavinaveszélyes. nem lehet beharántolni, nem lehet odaereszkedni. lehetnek akár egy spaltni fenekén.
és nem elég ismerni a koordinátákat, mert a meredek oldalakon pár méteres eltérés száz méternyi eltéréseket jelenthet szintben.

Késes Szent Alia 2013.05.23. 17:05:20

@Deloris Hunter: Ha egy biztosító úgy számolna, hogy orosz rulettezni kevésbé kockázatos, mint erre a hegyre felmászni, az nem sokáig lenne jelen a piacon.

@tobeor: Nem. Az orosz rulettezők 100%-a meghal, a mászóknak a 22,6%-a.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:05:34

@Deloris Hunter:

A biztosítók lehet, de a hegymászók nem. És ha egy úton 90% a túlélési esély, akkor 10 út után - tegyük félre a rutint - nem 0, hanem 35% a túlélési esély.

De nem akarok lóval sakkozni, irreleváns az egész számítgatás.

Statisztikailag kínai nő vagyok, de valójában meg magyar férfi.

Stabilo 2013.05.23. 17:05:44

Van gyerekem és mégis mászok én is. Igaz nem ekkora magasságokba, de tegyük hozzá, nem is a magasság a legfontosabb tényező.
Télen a Tátrában is lehet végzetes egy mászás, hisz csak ezen a télen csak a Tátrában volt 20 felett a halálos balesetek száma.
Ez egy ilyen sport, szenvedély. Nem tudom elítélni Zsoltot, mert valamennyire értem a rajongását, értem az érzéseit. Természetesen lehet írni, hogy felelőtlen volt Pétert elvinni - kellő tapasztalat hiányában - de tegyük hozzá, hogy messze nem példa nélküli, hogy hozzá hasonló képességűeknek sikerül feljutnia majd lejönnie.
Ami pedig a családot illeti, a feleség is mászott, nem is keveset. Tudták, hogy ilyen forgatókönyv is lehet egyszer és lett.
Valahogy annyira kavarog bennem az az érzés, hogy nem is Zsoltot és Pétert sajnálom - hisz ebben a műfajban bőven benne van a halál, elég csak az európai hegyek egy-egy éves baleseti statisztikáit megnézni - inkább azt, hogy vége van egy időre a magyar hegymászásnak, nem tudni ki lép Zsolt helyére. Ki az aki ennyit tud adni ennek a sportnak, ki az aki ennyi szponzort meg tud szerezni, aki a jó értelemben tud ennyire "celeb" is lenni. Ilyen értelemben mindenképpen űrt hagy maga után Zsolt.

Balt 2013.05.23. 17:06:08

@Deloris Hunter: Erőss Zsolt már csak a lábprotézissel élők számára is példaértékű, mert persze lehetne naponta sörpincékbe mászó rokkantnyugdíjas is, de valahogy azt kevésbé jegyzik...

Adj gázt! 2013.05.23. 17:06:21

@Csokonai Vitéz Műhely:

Nincs jogunk a családja helyett ítélkezni.

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 17:06:37

Mas ertelmet kap ott minden, el sem tudjuk mi ezt innen kepzelni... ezert is kene inkabb nehany embernek csendben maradni..

tobeor 2013.05.23. 17:07:55

@Késes Szent Alia:
Dehogy. Aki pl. csak egyszer próbálja ki, egyszer süti el, azoknak a bő 80%-a túléli.

Balt 2013.05.23. 17:10:31

@Kicsivagyokszekreallok: Ja, a koreaiak sherpái 3-as táborból indultak (ha nem a 4-esből...), ami 6500-on van.

Pál utcai fiú 2013.05.23. 17:11:28

@Adj gázt!:

himalajaexpedicio.postr.hu/a-megallapodas

hát akkor ez ennyiről szólt, a kevesebb pénzért bevállalták a kötélpálya kiépítését, nekem ennyi jön le ebből

Késes Szent Alia 2013.05.23. 17:11:31

@tobeor: Persze, ezért nem használható a hegyre felmászók halálozási aránya az egyéni esetekre nézve. A megadott százalék hosszabb időn keresztül az összes felmászóra vonatkozik, nem Erőss Zsolt egyéni mászásaira.

Mondok egy másik példát, hátha úgy érthetőbb, aztán itt befejezem ezt a témát: a fogamzásgátló tabletták hatékonysága 98%. Ez nem azt jelenti, hogy ha százszor megdugsz egy nőt, aki tablettát szed, akkor kétszeres apuka leszel.

mojoking77 2013.05.23. 17:13:17

Erdekes emberek elnek. Marmint otthon, szep magyar hazankban, a gepek mogott. A kegyelet, mint fogalom, valoszinuleg hianyzott a neveltetesukbol. Meghalt ket ember, erre az altalanos reakcio sok kreten reszerol, hogy mekkora idiotak voltak, meg is erdemeltek, sot az egyik a felelos a masik halalaert. Remelem a ti gyaszjelenteseket is hasonlo kommentek fogjak majd kiserni a haveri tarsasagotokbol....

Ismeretlen Ismerős 2013.05.23. 17:13:57

Visszaolvasva pár kommentet ledöbbentem. Azt mondja valaki, hogy önző volt. Badarság, minden ember az, mindenki azt keresi, ami saját magának jó. MINDENKI. Másrészt mindenki a saját életéért felelős. Nem felelhetsz másért, csak magadért. A családalapítás pedig két emberen múlik. Nyilván megbeszélték, ha rosszul alakulna a helyzet, mi lesz. A kicsiknek van anyukájuk, nem maradnak árván, biztonságban vannak. (Hányan válnak el, te jó ég! És hallgatják apu-anyu veszekedését, jópofiznak a mostohákkal, blala. Inkább akkor ezt választom.) Mivel az egész élete erről szólt Zsoltnak, én biztos vagyok benne, hogy "boldogan" halt meg. Inkább. mint egy kórházban veseelégtelenség miatt, vagy szívrohamban. Otthon halt meg, a hegyek között. Csendben, nyugalomban. Mindannyiunkból föld lesz, de nem mindegy, hogyan. Ebben is különleges, nem köztemetőben lesz, hanem 7000valahány magason. Én cserélnék vele. Szép élete volt és tökéletes a befejezés. Így kellett lennie. Részvétem Hildának és a gyerekeknek. Büszkék lehetnek rá.

odamondó 2013.05.23. 17:15:32

@Pál utcai fiú: az az 1%os különbség már biztosan sokat oszt vagy szoroz hogy 22% vagy 23%

@Balt: ha a felesége mondja akkor az úgy van! Amúgy nem magasztos gondolatokra gondoltam, csak épp arra akartam rámutatni, hogy "boldogan" semmiképp sem halt meg.

Balt 2013.05.23. 17:15:34

@Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik: Egy ujpéteres oldalról való megjegyzés:

"Alig néhány órája érkeztek meg az első tragikus hírek a Kancsendzöngáról, amikor a magyar internet már tele volt fotelből okoskodó, esetenként kifejezetten gusztustalanul kárörvendő véleményekkel. Erről csak részben tehetett a hagyományosan kegyetlen magyar kommentkultúra, és sokkal inkább az, hogy aki életében nem csinált semmi extrémet vagy embert próbálót, az nem is értheti meg, mit jelent hegymászónak lenni. Semmi gond nincs azzal, ha valaki a kényelmesebb és biztonságosabb életet választja, azzal viszont már igen, ha képtelen elfogadni, hogy más meg nem."

Nem hittem volna, hogy (itt) többségi vélemény ez... :((

Csokonai Vitéz Műhely 2013.05.23. 17:15:54

@Adj gázt!: Félreértettél. Ez az én értékrendszerembe nem fér bele. Mint ahogy az sem, hogy szponzorként támogassak egy családapát, hogy a világ legveszélyesebb, nagy valószínűséggel halállal járó hobbiját űzze.
És reménykedem benne, hogy ezek a szponzorok nem tűnnek el, és segítik továbbra a családot.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:16:26

@СubE:

Szimpatikusan nyilatkozik Soria az indulatai ellenére is.

tobeor 2013.05.23. 17:16:33

@Késes Szent Alia: Nem érted mit akarok mondani.

@mojoking77: Nem valószínű. Mi nem kérjük fel a halált egy tangóra.

СubE 2013.05.23. 17:17:11

@ErrorFlynn: Nem, fogalmam sincs. Nem olyan mint a Gellért-hegy csak hóval és több sziklával?

Kicsivagyokszekreallok 2013.05.23. 17:17:55

@marand22: vegre. eddig csak spanyolul talaltam meg.. korrekt nyilatkozat

Adj gázt! 2013.05.23. 17:19:09

@Csokonai Vitéz Műhely:

Én meg nem nyilvánítottam véleményt arról, hogy milyen apa Erőss Zsolt, és ezután sem fogok, pláne, hogy felesége tisztelettel, szeretettel beszélt róla. De ha gondolod, menj el hozzá, és győzd meg az ellenkezőjéről, biztos örülni fog az okosságnak, hogy felnyitod a szemét.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2013.05.23. 17:19:16

Csókoltatom a bloggazdát a cenzúra beállításért.
Illetve nem: csókolja meg ő a szebbik felem.

Ha berakod azt a fütyfütty cenzúrát a füttyfütty blogodba, akkor legalább lenne annyi,hogy megjelölöd a bajos szavakat a szövegben, de nem.

Hát akkor füttyfütty fel a blogodat.

Balt 2013.05.23. 17:20:25

@СubE: Biztos van ilyen technika (talán ezért is szed drasztikusan kevesebb áldozatot pl. a Mt Everest '90 óta), de eleve a 8000 fölött éjszakázás nincs belekalkulálva a sztoriba.

Viszont a sherpák nem mentek a 4-es tábornál (7600-nál) feljebb, nyilván a terepviszonyok miatt. Nem tudom pontosan, mit értenek rámpa alatt, de úgy látszik, erre fel- (és vissza-)mászni a kritikus szakasza a Kancsöndzongának (is).

lobster thermidor 2013.05.23. 17:21:14

@aktatáskarádió:

Ember!
Te milyen szellemi hagyatékról beszélsz...?
Arról, ami úgy jött létre, hogy félrevezetett fiatalok megfagyott hullái fekszenek valahol a hó alatt a világ legveszélyesebb hegyein?

Balt 2013.05.23. 17:21:44

@g-dúrban zúgó kabóca: OK, igazad van, Ugyan Anita több 8000-esen volt már.

arizmendi 2013.05.23. 17:23:23

valakinek mondanak ezek a nevek valamit? Dékány Péter, Gardos Sándor, Szabó Levente, Várkonyi László, Horváth Tibor.
pedig ők is magyar hegymászók voltak, és csak pár éve haltak meg a Himalájában. igaz nem voltak celebek.

ErrorFlynn 2013.05.23. 17:25:44

@СubE: de, és mindegyiknek a tövében ott áll egy lebernyeges Szt. Gellért.
csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy olyan terepviszonyok között a gps nem sokat segít.

AnnaKarenina 2013.05.23. 17:26:49

@Ismeretlen Ismerős: Érti az ember, hogy Erőss Zsolt így akarhatott meghalni. A magam részéről a családjával sem foglalkozom, mert ez az ő ügyük volt. Az eltűnésük és valószínű haláluk megdöbbentett, sajnálom őket, de leginkább a 27 éves fiút. Ami ellen kifogásom van, hogy a hegymászót, mint hőst tiszteljük, mert szerintem ez az ő klubjuk ügye. Én, nőként semmi olyan teljesítményt nem szeretnék tisztelni, ami nem hasznos mások, a világ számára. Biztosan elképesztő érzés lehet kb. 1 percig állni egy iszonyú magas hegy csúcsán, aztán gyorsan visszaindulni, de ez csak neki szerezhetett örömöt. Nem tudok azzal sem mit kezdeni, hogy magyar ember is megcsinálta, én az értelmét szeretném látni a dolgoknak. Ez amolyan férfidolog, még ha nők is másznak hegyeket.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:26:51

@Balt:

N.ekem ú.gy t.űnik, h.ogy d.e.

S.oria: “V.iss.zaért.ünk a n.ég.yes t.ábo.rba, é.s e.kk.or k.ezd.tek é.rke.zni a h.íre.k a s.zer.encsét.lensé.ge.kről. M.in.den e.xpe.díc.ió a m.i o.rvo.sunk.at h.ív.ogat.ta, a.ki a h.árma.s t.á.borb.an v.árt m.irá.nk. M.in.denk.it o.tt é.rt b.ale.set v.agy o.tt f.ára.dt e.l a c.súcs a.latt, a.med.dig n.em é.rtek e.l a f.ix k.ötelek.”

B.ocs, a c.enzú.ra m.iatt í.rtam í.gy, n.em t.alá.ltam m.eg a l.ud.as s.zót, é.s n.em i.s a.karta.m k.eres.gé.lni. K.ér.em, k.acc.soljak.i!

Ismeretlen Ismerős 2013.05.23. 17:27:13

@lobster thermidor:
Te másztál már hegyet? Ha nem, fogalmad sincs miről beszélsz, ha meg igen, elmondanád téged ki vezetett félre?
Szellemi hagytéka a részemre például az, hogy a magyarok ebben is tutijók és nem kell hozzá az USA-ba születni, hogy sikeres legyél. Épp mint az olimpikonok szellemi öröksége. Vagy te hogy értékeled, mikor egy magyar aranyérmes lesz? Mondjuk sejtem...
aktatáskarádió, nekem nagyon szimpatikus volt a véleményed!!!

mojoking77 2013.05.23. 17:27:31

@tobeor: Ugy legyen. Ha megsem akkor meg igy jartal...
@arizmendi: Megi mi a koze a kettonek egymashoz?
(Marmint, hogy kegyelet helyett itt karog a sok szerencsetlen klaviatura-ninja, akinek a 10. emelet gyalog torteno meghoditasa is lehetetlen feladatnak bizonyulna)

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 17:28:16

A számítgatásnak annyi értelme van, hogy egy tevékenység kockázatát össze tudjuk vetni más tevékenységek kockázatával. Ha az a helyzet, hogy a 8000m-es hegyeket megmászni minimális kockázattal jár és jobbá teszi a világot, akkor bátran javasolhatjuk mindenkinek.
Ha viszont az derül ki, hogy viszonylag sokan halnak bele és a szórakozáson kívül nincs haszna, akkor gyerekeket vállaló embereknek nem fogjuk javasolni, mert jó eséllyel árván fognak maradni. Ennyire egyszerű.

AnnaKarenina 2013.05.23. 17:29:19

@Balt: Azt írták, a halálzónában nem keresnek, nem mentenek. Ez érthető.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:29:46

@Deloris Hunter:

Amerika felfedezésébe hányan haltak bele? Vagy Tiszabecskerekébe?

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 17:30:33

@Balt: de egy kocsmába járó műlábú apa mégis többet tud segíteni a gyerekeinek, amikor majd ilyen-olyan gondjaik lesznek, mint egy aki egy hóbuckába van fagyva a világvégén.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.23. 17:31:12

Mi a gond? Ez egy veszélyes sport, ennyi. A profi sport lényege: a kiváló sportolók mindent megtesznek a sikerek érdekében. Csak aztán egyes sportokban a halál látványosabb. Ismertem egy korcsolyázó csajt, aki a pálya mellett halt meg, a dopping miatt nem bírta a szíve. Összeesett, 10 mp múlva halott volt. Nyilván a hegymászó halála látványosabb, érdekesebb, jobban eladható a bulvármédiákban, de alapvetően ugyanaz a kategória.

Erőss csak magyar szinten volt ismert, nemzetközileg nem volt az élmezőnyben. Ezért igyekezett becsületesen, szorgalmasan egyre több eredményt felmutatni, hogy bekerüljön a legjobbak közé. Most egyszerűen balszerencsés volt, ennyi az egész. Valószínűleg meg van döbbenve a halála utáni kommentek nagy részén.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:31:46

@Deloris Hunter:

Nem bíznád végre a családra az apai megítélését? Nekünk Erőss és Kiss hegymászók (voltak).

ErrorFlynn 2013.05.23. 17:32:37

@AnnaKarenina: hősökben nemigen hiszek, viszont nő vagyok, és hegyeket mászom, de még soha senki nem mondta nekem, hogy ez "férfidolog" lenne. "férfidolog", aztamindenit. hogy rajtam kívül más számára nem hasznos, és nincs értelme, azzal egyetértek, mi a fenének kéne, hogy hasznos legyen.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:34:27

@ErrorFlynn:

Na igen, ennyi erővel nincs értelme a zenének sem, vagy a panelházakon túlmutató építészetnek, a focinak, hát még a fodrászatnak. Majtert keverni, az az igazi munka, a többi az csak úri huncutság.

lobster thermidor 2013.05.23. 17:35:17

@Ismeretlen Ismerős:

Az itthagyott gyerekei ettől sajnos nem fognak jobban élni, mert a boltban az ilyesmiért cserébe nem adnak kenyeret.
Egyébként mint látjuk az elmúlt évek tragikus eseteiből, a meghalásra valóban "tutijók" voltak ezek a magyar fiúk, de ezzel bizony csak az erős propagandával megtámogatott öncélú teljesítményhajhászás kétlelkű félrevezetettjeit lehet megetetni.

mojoking77 2013.05.23. 17:35:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Biztos velem van a baj, hogy kepes vagyok a kegyeletet erezni ket ember miatt, akik tegnap haltak meg, es nem kezdek el minden fel okosnak tuno kretenseget megfogalmazni a halalukkal kapcsolatban, foleg ugy, hogy nem ismertem oket, sem igazan a sportot, amitbe belehaltak (inkabb turazni jartunk minimalis-kotel nelkuli-maszasokkal, azok mondjuk szenzaciosak voltak).
Szimplan nem kell mindig mindenbe belepofazni, (nem neked van cimezve), foleg nulla tudassal

Treget 2013.05.23. 17:37:01

@Ismeretlen Ismerős: Hát akkor ezen a kommenten most iszonyúan le fogsz döbbeni, de képzld: vannak olyan szülők, akik azt nézik először, hogy a GYEREKÜKNEK és úgy általában a CSALÁDNAK mi a jó és csak ez követően gondolnak magukra. Durva mi? Tudom, mindenki magából indul ki és nyilván te el sem tudsz képzeni olyat, hogy valakinek a családja sokkal fontosabb legyen saját magánál, de képzeld, vannak ilyen elvetemültek. Erőss Zsolt nyilvánvalóan nem tartozott ebbe a csoportba és gondolom te sem, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyenek. Sőt, kapaszkodj meg: a többség valószínűleg a gyerekét sokkal előbrevalónak tartja, egy k*rva hobbinál.

Olvastam több nyilatkozatot is Erősstől ahol különböző hülyeségekkel mentegette magát, hogy hát ő nem is rossz szülő mert mások meg söröznek és későn járnak haza és akkor ő ugyanolyan azzal, hogy eltűnik két hónapra, meg hasonlók. Érősen kétlem, hogy egyáltalán saját maga elhitte ezeket, viszont önigazolásra nyilván jó volt. Most viszont eltűnt örökre, a két kisgyereket akik elvesztették az apjukat, meg az özvegyét akinek egyedül kell felnevelnie őket, most nyilván rohadtul vigasztalni fogják ezek a magasztos gondolatok.

És mit fognak majd mondani azoknak a gyereknek, miért halt meg a papa? Mert embereket mentett egy égő házból? Esetleg épp egy bombát hatástalanított? Vagy egyszerűen csak baleset érte az úton? Frászt: a hülye hobbija miatt kockáztatta az életét. Gratulálok!

Nyugodjon békében és részvét a családnak meg minden, de aki két kisgyerek melett ilyesmiket csinál, az igenis önző, méghozzá rohadtul.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 17:37:10

@Adj gázt!: de, igazad van. Lehet, hogy amikor majd a lányokat a szomszéd gyerek zaklatja vagy amikor vezeti tanulnak vagy amikor orvoshoz kell velük sietni, akkor lehet hogy egy hóbuckába fagyott hobbista apa a legjobb.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:37:24

@lobster thermidor:

Nem szállnál le végre a gyászoló családról?

Balt 2013.05.23. 17:37:28

@Adj gázt!: Itt azért a frusztrált spanyol (akinek azért fogyogat az esélye, hogy még egyszer a csúcs közelébe jusson) véleménye nem feltétlenül elfogulatlan. De összevetve a mieink elbeszélésével (és a magyarosan szűkös forrásokkal) nagyjából kisejlik az igazság: hiába fizettünk (vagy csak ígértünk) a serpáknak pénzt, a lelkesedésük nem lehetett töretlen...

AnnaKarenina 2013.05.23. 17:37:36

@ErrorFlynn: Félreértettél. A férfidolog esetében olyan dologra gondoltam, ami lehet értelem nélkül való, hiúság, büszkeség, stb. Nőkre kevésbé jellemző, nyilván nem kizárt.
A hegymászónak a hegymászás lehet hasznos, élvezetes, ez az ő ügye, csak másoknak ne kelljen ezt azonnal és kritika nélkül hősi tettnek elismernie, mert a világnak + még a hegyeknek is teljesen mindegy, hogy megmászásra került-e egy hegy.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:40:44

@Balt:

Elfogadom, amit Soria mond, cáfolni nem tudom, és életszerűnek tűnik, azon kívül kimondottan szimpatikusan fogalmaz egyes körülmények ismeretében, vagy éppen nem nyilvánít véleményt olyan dolgokról, amik amúgy sem vinnének előre semmit.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 17:42:22

@Treget: így van.

A hősöket ne keverjük egy egosport áldozataival.

Balt 2013.05.23. 17:42:43

@Stabilo: Tökéletesen osztom! Kösz, hogy ezt a szempontot is érthetően artikuláltad. Zsolt (és persze Péter is, 27 évesen!) mindenképpen veszteség, ha abbahagyta volna 2010-ben a mászást, akkor is az lenne.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:43:08

@AnnaKarenina:

Nem kell sztárolni, én sem tettem. Nekem került maximum 100 forintomba az expedícióik finanszírozása, kicsit sem sajnálom, tisztességes emberek tisztességes munkájára költöttem.

Balt 2013.05.23. 17:44:07

@Pál utcai fiú: Meg az "úttörést" 2 napon keresztül.

Balt 2013.05.23. 17:45:48

@mojoking77: :(( Sajnos jogos az észrevétel. Magam sem hittem volna, hogy itt tart a "társadalom". De ez messzire vezet...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.23. 17:46:58

@mojoking77:

Mondtam, hogy ne érezzünk kegyeletet? Neves sportolók, művészek, celebek, politikusok halála mindig sok embert érint, hiszen sokan ismerték őket. Más mint amikor meghal a szomszéd Józsi bácsi, akit csak rokonai és pár szomszéd ismert.

Csak nem értem a téma körüli bulvárhisztériát.

Balt 2013.05.23. 17:47:39

@Ismeretlen Ismerős: Igen, talán a család is így látja. Ez adhat megnyugvást egyedül, de végül is ez az igazság.

ErrorFlynn 2013.05.23. 17:49:08

@Adj gázt!: nem értelek. az én életem azzal teljes, hogy mászom. a magam örömére, a mászótársaim örömére, mászom, mert erre hajt valami, mert ezt dobta a gép. nem várom el olyanoktól, akiket más érdekel, hogy őket is érdekelje. azt sem várom el, hogy elfogadják, azt sem, hogy megértsék. csak nem értem, miért kéne, hogy az ember minden tette hasznos legyen valaki más számára is. fönt ülök a hegyen, örülök magamnak. ha többen mentünk fel, együtt örülünk. ez már hasznosság? járunk a hegyekbe, fizetünk szállásért, fizetünk mászófelszerelésért, segítünk eltartani azokat, akik ebből élnek. ez így hasznosság vajon? néha egy-egy mászó megmászik valamit úgy, hogy a többi mászó azt nagyszerűnek tartja, örül neki és emlékezni fog rá, úgy, mintha elment volna egy baromi jó koncertre. akkor most ezt hasznos? értelmes ez így? vagy menjünk el mind zenét szerezni meg élhető lakókörnyezetet tervezni.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 17:49:15

@Adj gázt!: mondjuk 100 Ft-ból kijött volna két alma is egy nógrádi gyereknek, aki épp most ÉHEZIK. Merthogy ilyesmik is vannak ám.

Emmet Ray 2013.05.23. 17:49:43

A hegymászó hegyet mászik, a mélytengeri búvár búvárkodik, az űrhajós az égbe megy, a birkák meg bégetnek (otthon, fotelból). Van egy kevés százaléka az embereknek, akik folyamatosan feszegetik a maguk korlátait mindenki érdekében. Tisztelet jár nekik. Ma még nem tudjuk, hol veszi hasznát az emberiség a tapasztalataiknak, de eljön az az idő. Nyugodjanak békében!

Balt 2013.05.23. 17:50:22

@Treget: "a többség valószínűleg a gyerekét sokkal előbrevalónak tartja, egy k*rva hobbinál."

Mondjuk bő 10 éve ebből tartotta fenn magát és a családját, tehát "a k.va hobbinál" azért többről van szó.

Adj gázt! 2013.05.23. 17:51:27

@ErrorFlynn:

Hogyne lenne hasznos, hogyne lenne értelmes. Ez kérdés volt?

Adj gázt! 2013.05.23. 17:52:03

@Deloris Hunter:

Megvetted már neki a két almát, vagy csak engem akarsz ostorozni?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.23. 17:54:14

@Balt:

Igen, ez a lényeg. Neki ez volt a munkája. Hibáztatni, hogy meghalt kb. olyan, mint hibáztatni a bányamérnököt, amikor ráomlott a plafon és meghalt a bányában, hogy miért nem volt felelősebb családja iránt és miért nem lett inkább közgazdász.

mojoking77 2013.05.23. 17:55:06

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mire gondolsz bulvarhiszteria alatt? Lehet nem olvasok eleget otthoni ujsagokat, nem nezek eleg RTL Klub 2-t,(bar szerintem nalatok sem foghato) de itt pont annyit jegyez meg a legtobb post, ami tortent.
En konkretan sajnalom. Mind a kettojuket. Es nagyon bant a sok okostojas, akik kulonbnek erzik magukat Eross Zsoltnal. Vannak helyzetek, amikor tobbet artunk az okoskodassal sajat magunknak, mint amit el szeretnenk erni pozitiv iranyba. Konnyen lehet persze, hogy ugyanet erem en is el. Ez van..

Adj gázt! 2013.05.23. 17:55:57

@Balt:

Rosszul tudja, több nick is megmondta már a frankót.

ErrorFlynn 2013.05.23. 17:58:35

@Adj gázt!: áhá, felfedeztem nagy nehezen, hogy voltaképpen egyetértünk. :-)

Balt 2013.05.23. 18:00:41

@Adj gázt!: :)) Végre egy vidámabb (mondjuk: keserédes) komment, mert nagyon síri a hangulat, és nem is Zsolt és Tibor eltűnése miatt alapvetően, hanem a jelen kommentek miatt. Előbbieknek maximális tisztelet, utóbbiaknak - akit illet - a legkevesebb!

Treget 2013.05.23. 18:03:16

@mojoking77: @Balt: Ha valaki otthon, a családja körében hal meg, akkor ott elég nehéz felelőst keresni, az az élet műve. Gyászolni azt szoktuk, aki önhibáján kívűl vagy legalább egy fontos ügyért hal meg. Ha viszont valaki nyilvánosan kihívja maga ellen a sorsot és elszántan üldözi a halált, az ne csodálkozzon rajta, ha a nyilvánosságnak nem csak az az egy gondolat jut majd róla eszébe ha utolérte a végzetet, hogy jajj szegény, hát nyugodjon békében.

Ha nem akarjátok, hogy rólatok is így emlékezzenek majd meg, akkor ne menjetek családos emberként, 8000 méter magas hegyeket megmászni, pláne ne úgy, hogy egy korábbi hasonló akciónál már elvesztettétek a fél lábatokat és pláne ne vigyetek magatokkal egy szerencsétlen 26 éves gyereket is - ezek a kommentek ilyen egyszerűen elkerülhetők.

Adj gázt! 2013.05.23. 18:04:44

@Treget:

Én csak arra kérlek, hogy ha bármilyen módon meghalok, akkor te rólam ne emlékezz meg. Sehogyan.

Balt 2013.05.23. 18:06:05

@ErrorFlynn: Ne tudom, kit tisztelhetünk a nick mögött, de jó, hogy jelen vagy!

Vicces, hogy ma olvastam Hilda és Zsolt megismerkedésének történetét is, de az eszembe juttattad. :)

Treget 2013.05.23. 18:09:32

@Adj gázt!: Ne úgy halj meg, hogy az újságok címoldalára kerüljön és akkor biztos nem fog más foglalkozni a haláloddal, a családodon és szeretteiden kívűl.

lobster thermidor 2013.05.23. 18:09:52

@Adj gázt!:

Én sem szólok bele, hogy te miről osztod itt az észt.
Azért ettől függetlenül adok neked egy baráti tanácsot, -ha valami nem tetszik, ne olvasd!

Balt 2013.05.23. 18:12:38

@Treget: Gyászolni mindenkit szoktunk.

Én nem jártam még Ázsiában, viszont mindjárt autóba ülök. Felnőtt gyerekem van. Igaz, még egyetemre jár. Így csak részben vagyok felelőtlen, bár alapvetően nem sajnálnának annyian azt hiszem, mint Erőss Zsoltot - bármit mutasson s jelen topik...

Adj gázt! 2013.05.23. 18:13:14

@Balt:

Értékelem azokat az embereket, akiknek vannak céljaik, tisztességes céljaik, akár elérhetetlen céljaik. Ez ilyenek azok, akik példaképül szolgálnak sokaknak, akik talán sosem fognak kitörni a kispolgárságból, de mégis egy ilyen élmény miatt kezdenek el mondjuk ping-pongozni, vagy bármi olyat csinálni, ami túlmutat az egyszerű eszünk-alszunk-baszunk majd meghalunk életen.

Örülök Soria nyilatkozatának, hogy felhívta a figyelmet a serpák munkájára, mert tényleg azt látom sokszor, hogy ők csak ilyen öszvérként, vagy még akként sincsenek bemutatva, holott az eltűnt hegymászókat is ők mentek felkutatni, ami nem kevésbé veszélyes egyébként.

Adj gázt! 2013.05.23. 18:17:27

@Treget:

Sosem tudhatom, mikor kerülök az újságok címlapjára, de nem szeretnék semmilyen körülmények között, sem a rejtett tartalék által agyonvert apaként, sem olyan autósként, akibe belehajtott egy miniszteri konvoj, sem úgy, mint aki maga tehet a haláláról, és pláne nem szeretném, ha olyanok vennék a szájukra a személyemet, akik megsértik a családom érzéseit. Többek között ezért nem vállalok semmiféle közszereplést, de ez nem garancia semmire, és nem szeretném, ha hiénák nyüzsögnének körülöttem akkor, amikor már elzavarni sem tudom őket.

Adj gázt! 2013.05.23. 18:18:33

És most ki is szálltam.

Treget 2013.05.23. 18:18:49

@Emmet Ray: Azért talán a űrkutatás meg hegymászás között van némi különbség, ami a hasznosságot illeti. Sőt még a búvárkosás és a hegymászás között is akad. Esetleg egy hamburger evő verseny globális hasznosságával már kicsit közelebbinek érezném a hegymászás hasznának összehasonlítását.

Balt 2013.05.23. 18:23:16

@Adj gázt!: Az expedíció hivatalos postr kommentfolyamából hozok egy (másik) véleményt. Ezt kb. el tudom fogadni:

Már reagáltak (blogon olvasható). 4000$-t fizettek a kötelekért plusz ők taposták az utat a kettes táborig, közös cuccot is vittek fel. Ez is a fizetség része volt. Soria elintézi annyival, hogy “elfogyott a kötél”. És még neki áll feljebb.
Azért nem “használnak” sherpát és oxigént mert a fogalmaik szerint az “nem tiszta” mászás. Teljesen más műfaj. Soria könnyen beszél a költségvetése többszöröse a mieinkének. Egymaga megfizet 3 sherpát, 1 orvost és mit tudom én mit.

ErrorFlynn 2013.05.23. 18:25:26

@Balt: köszönöm. de vigyázz, lehet, hogy én is csak egy troll vagyok, aki a net bugyraiból mászik elő... ennek azért ellentmond, hogy tökre nem akartam kommentelni, csak az ember egy idő után telítődik a minek ment oda-két kisgyerek-mért nem inkább a kertjében kapál-tapasztalatlan hegymászó miért egy tapasztalt társaságában mászik-tapasztalt hegymászó minek mászik-amputálás intő jel hülyeségekkel.

smartdrive 2013.05.23. 18:25:51

bizonyára nagyon boldog volt Kiss Péter, miközben zuhant

(érik a modorosblogon egy hegymászós bejegyzés)

Balt 2013.05.23. 18:26:13

@Adj gázt!: Tény, hogy a sherpákat - mint amolyan "3. világbeli gyarmati" népséget - erősen kihasználja a fejlett világ, de ezen szerintem nem itt kellene moralizálnunk, főleg, hogy Zsolték, amennyire lehet (nyilván anyagi vonzatok miatt is) igyekeztek mentesülni a segítségük alól.

Balt 2013.05.23. 18:27:29

@Adj gázt!: Ez érthető szemlélet.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.05.23. 18:32:29

Emmet Ray: szerintem nincs ilyen, hogy "tisztelet JÁR nekik", az ugyanis nem JÁR és nem megrendelhető és nem elvárható, mert másképp gondolkodunk. Én pl. azért tisztelem, mert nem ücsörgött otthon a kanapén, hanem aktívan élt, de rengeteg ismerősöm van, aki nem tévézik otthon, hanem aktívan él, és őket épp így tisztelem. Erőss Zsolt nem azért mászott hegyet, hogy ezzel az emberiségnek - vagy bárkinek - segítsen, és ha lesz valamilyen haszna az ő tapasztalatainak, az esetleges lesz, és tőle független. Én nem tudom őt hősnek tekinteni és nem JÁR neki extra tisztelet, egyszerűen nem látok rá okot.

smartdrive 2013.05.23. 18:37:34

@mitmiért?: "Szponzora volt a brokernet."

:DDD

nincs is több kérdésem. ebben a sztoriban minden a helyén van

smartdrive 2013.05.23. 18:39:42

Mohamed Atta is megpróbálta a saját határait megismerni és áttörni, amikor a kisgépek után elvállalta a nagy utasszállító vezetését

Balt 2013.05.23. 18:40:15

@Balt: A 4000$ félreértés. 400. De ez árnyalja a spanyol képét: (idézet ugyanonnan)

"Nehéz kihámozni, de sztem nagyjából úgy lehetett hogy egy darabon ők mentek elől, törték az utat, a 3-as táborig. A C3-tól pedig Soria csapata ment elől, akik rakták fel szorgosan a köteleket, a többiek utánuk jöttek. Soriaék nem vittek elég kötelet, ezért az utolsó 300 méter kötél nélkül maradt, Soria és csapata visszafordult. A maradék 300m-nek nekiugrottak Petiék, 5 órába telt, míg feértek, kifáradtak, visszafelé már szinte lehetetlen lett volna, főleg kötél nélkül. "

"Eredetiben" (Kollár Lajostól):
“Az elmúlt 14 órában folyamatos kapcsolatban voltam a fiúkkal, jó tempóban haladtak fölfelé és föltornázták magukat a hármas élbolyhoz. koreai, olasz! Együtt érték el a nagy rámpa végét és kezdték volna a csúcstraverz szikla útját, de a sherpák lemaradtak és nem helyeztek el fix köteleket (ez volt a múltkori megbeszálés lényege!!) a kitettebb helyeken, hogy ne kelljen külön kötélbiztosítást használni! Meglepő fordulat.”

Balt 2013.05.23. 18:47:06

Biztosításról, hogy fogalmunk legyen:

"Viszont a több turista, több bajt is okoz, aminek a nyertesei a biztosító társaságok. Egy ilyen útnál a biztosítás így is eltörpül az egész költségvetés mellett. Ebben a szezonban emelte az 68,03 angol fontról 84.56-ra a BMC a 17 napos nepáli túrázóknak szánt csomagját, ami még így sem éri el a 30,000 forintot. Természetesen Erőss Zsolt és Kiss Péterhez hasonló hegymászók nem sokra mehetnek ezzel a biztosítási csomaggal. Nekik ott van a 6500 méter magasság feletti, különleges helyszínekre köthető csomag, amire előbb kértem árajánlatot a jövő évre 2 hónapos időszakra. Ez az ár 813.67 font, ami mai árfolyamon 276,647 forint."

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 18:48:10

@Adj gázt!: történetesen az én pénzemet is vitték a hegyre

Adj gázt! 2013.05.23. 19:09:54

@Deloris Hunter:

Vedd meg a két almát 100 forintért az általad említett éhező nógrádi gyereknek, aztán ostorozhatsz. Különben nagyon csúnyán fog kinézni a szemrehányásod, az a kép alakul majd ki rólad, hogy az éhező nógrádi gyerek csak arra kellett neked, hogy másoknak a lelkiismeretét terheld vele, de te magad a kisujjadat sem nyújtod ki érte. Tudod mit, vehetsz almát a saját településeid éhezőinek is. Várom a beszámolódat!

AnnaKarenina 2013.05.23. 19:13:32

@mojoking77: Csak egy megjegyzés: nem hiszem, hogy akik nem tekintenek hősként Erőss Zsoltra, azok különbnek tartanák magukat nála, csak mást gondolnak a hegymászásról, mint a hegymászók. A fizikai határokat nyilván lehet feszegetni, de van, amiben nem érdemes, ebben az esetben pedig nagyon kockázatos.
Az emberek meg -szerintem- csak morális értelemben lehetnek különbek egymásnál (a hegymászás pont nem ez a műfaj), inkább különbségek vannak közöttük fizikai és értelmi képességek tekintetében.

flort 2013.05.23. 19:14:24

@is: bocs, félreértjük egymást, úgy tűnik.

"az eredeti kérdés az volt, hogy hogy került a csapatba. Péter nyolcvaniksz négyezres után úgy érezte, felkészült. Fizikailag és mentálisan. Hát így.

A második kérdés arra irányult, hogy át tudja-e érezni a döntés súlyát? Eszerint te máshogy döntenél."

A franc sem akar senki fölé kerekedni.

Úgy látom, a hegymászás, ahogy pl. a maratonfutás, a teljesítménytúra, vagy a háztömb körüli séta esetében is mindenki az egyéni határait feszegeti. Ha (teszem azt) valaki úgy érzi, hogy valaki úgy érzi, hogy felkészült 8000 m feletti mászásra, a több foknyi különbség ellenére, sőt, egy tapasztalt magashegyi mászó is így találja (hiszen párban másztak), akkor mi, a pannon dombvidékről miért vonnánk ezt kétségbe?

Csak erről szólt volna a kérdés. Ő ükdöntése volt, szombat-vasárnapra megérdemlik a fekete szalgot.

tobeor 2013.05.23. 19:15:20

@mojoking77: Szép tőled, hogy így ismeretlenül is aggódsz azért mit szólnak majd a haverjaim a temetésemen, de megnyugtatlak: normális mind, épp akkor lennének rám dühösek, ha gyerekes apaként kockáztatnám az életem.

Apropó, nem lehetne ezeket a hegymászókat valamiféle pszichológiai vizsgálatra kötelezni? Tudom, senkit sem lehet önmagától megvédeni, pláne nem több ezer km távolságról, de azért mégis erősen ajánlott lenne bevizsgálni őket, hogy pl. nincs-e rejtett öngyilkossági hajlamuk, képesek-e reálisan felmérni a veszélyt, ilyenek.
Az azért mégsem járja, hogy a szegény 26 éves kölyök úgy ment neki a világ egyik legmagasabb és legnehezebb hegyének, hogy korábban csak 4000-eseket csinált. Az, hogy ott volt vele Erőss is, az sokat nem számít, mert mint látjuk odafent olyan körülmények vannak, hogy képtelenség a másikon segíteni. Profi hegymászók vállalták, hogy a fiatal menjen velük? Aki még ötezres hegyet sem mászott, meg hatezrest sem, no pláne nem hétezrest? Gondolom nagy háborgás lenne ha elkezdenénk a felelősséget firtatni, és a fő felelősség nyilván Kissé, de csak befogadták maguk közé a nagyok is, nem tudom, most odamernek-e állni az anyja elé?

2013.05.23. 19:19:55

Kollár Lajos másnap reggel, Erőssel beszélget a 8300-on eltöltött éjszaka után:

"1 óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem!"

Kiemelném a "Még egy meglepetés"-t!!!
Azt hiszem egészen durva, ha belegondolunk, ez mit jelent.

Adj gázt! 2013.05.23. 19:25:34

@tobeor:

És mit tennél azzal, akinek rejtett öngyilkossági hajlama van, eltiltanád az élettől? Vagy a haláltól? Vagy csak a hegymászástól? És egyáltalán hogy jön ez ide, Erőss 10. 8k+ mászása után?

Nézzünk inkább téged. Dohányzol? Volt már, hogy nem a legrövidebb úton mentél haza autóval, vagy nem a pályán mentél, amikor mehettél volna? Volt már, hogy elmentél csak úgy biciklizni? Jártál már köztudottan nagy bűnözési mutatókkal rendelkező területeken? Voltál már diszkóban?

Ha bármelyik kérdésre is igen a válaszod, akkor javaslom, hogy másold ki notepad-ba, amiket írtál a hegymászókról, írd át a nevüket a sajátodra, és olvasd el.

ErrorFlynn 2013.05.23. 19:26:36

tehát ha valakinek öngyilkossági hajlama van, akkor nekiáll gyerekkorában hegyet mászni, egyre jobban fejlődik, egyre magasabbra megy, kilép az európai hegyek korlátjai közül, elkezd azon szenvedni, hogyan kaparja össze a pénzt a nagy hegyekre, kimegy, heteken keresztül azzal van elfoglalva, hogy fogcsikorgatva küzdi magát fel, és újra fel, akklimatizálódik, kivárja, míg alkalmasnak látszik az időjárás, aztán nekiindul újra, lépésenként fel, egyre fel, fáradtságon és fájdalmon és kimerültségen túl, aztán felér, aztán lejön, és aztán azt gondolja, rossab egye meg, megint nem sikerült meghalnom!
aztán hazamegy, és ahelyett, hogy levetné magát egy kényelmes hídról, nekiáll összevakarni a pénzt a következő túrára, hátha akkor balszerencsésebb lesz.

tiItsál ki te gyökér 2013.05.23. 19:43:07

@Stabilo: Próbáld ki a ketrecharcot! Az nem annyira veszélyes.

tiItsál ki te gyökér 2013.05.23. 19:44:48

@mojoking77: Ne csodálkozz! Egy siker hajszoló hegymászó magával vitt egy tapasztalatlan, addig csak 4800 méterig mászó fiatalt a halálba. Mit vársz?

ErrorFlynn 2013.05.23. 19:47:35

és még néhány szó a fiatalságról meg a tapasztalatlanságról: Kurt Diemberger, "élő legenda", hegymászó körökben legalábbis, 25 éves volt, mikor megmászta a Broad Peak-et. (ez is nyolcezres.) élete első nagy hegye volt, első megmászás, Hermann Buhl-lal ment fel, aki tapasztaltabb és öregebb volt nála (egy másik élő legenda). Diemberger ma is él, több nyolcezres van a tarsolyában, köztük egy másik első megmászás is. Buhl, az "öreg", egy közös mászásuk során halt meg, míg ő, a "szerencsétlen fiatal", életben maradt.

2013.05.23. 19:50:55

@ErrorFlynn:

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy Kiss Péter azért halt meg (de legalábbis sok jele mutat erre), mert visszament Erőss Zsoltnak segíteni.

kvadrillio 2013.05.23. 19:53:47

@ErrorFlynn: ...AZÉRT NEM SZABAD ELFELEJTENI, HOGY MEKKORA A TÁRSADALMI HASZNA VAN EGY ILYEN HEGYMÁSZÁSNAK ! MENNYIT PROFITÁLNAK BELŐLE A TÁRSADALOM TAGJAI ! MENNYIRE VÁLIK A TÁRSADALOM TAGJAI SZÁMÁRA PÉLDAKÉPPÉ ERŐS ZSOLT ! MENNYIRE TANÍTJA A TÁRSADALOM TAGJAIT KÜZDÉSRE TEVÉKENYSÉGE, HOGY AKKOR IS ELINDUL EGY ILYEN MAGASSÁG MEGHÓDÍTÁSÁRA, HA TUDATÁBAN V AN IS ANNAK, HOGY ESETLEG NEM TUD VISSZAJÖNNI !
MÉGIS GYŐZÖTT ! MÉGIS SIKERÜLT NEKI MEGHÓDÍTANI, ELÉRNI A CSÚCSOT !
GYŐZTESKÉNT HALT MEG !!!

...mert hiszen a hegymászók GYŐZNI, LEGYŐZNI AKARNAK !

...a visszatérés.......századrangú dolog náluk...

metal · http://electric.blog.hu 2013.05.23. 19:55:11

Van egy olyan mondás, hogy a haditudósítók kevés kivételtől eltekintve az első évükben, vagy a nyugdíj előtti utolsóban hallnak meg. Zsolt valószínűleg pont így járt, elhitte, hogy ő már hallhatatlan, és kiderült, hogy mégse!

kvadrillio 2013.05.23. 19:55:18

...mégis remélem, hogy egyszer csak...JELENTKEZNEK !

ErrorFlynn 2013.05.23. 19:57:41

@kvadrillio: hegymászó vagyok. pont ugyanannyira akarok visszajönni, mint felmenni. hajszálpontosan ugyanannyira.

tobeor 2013.05.23. 19:59:54

Kb 8x írtam át a kommentem, de a gépe erre hivatkozva nem engedi át:

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Se link, se csúnya szót nem írtam bele, sőt a végén már minden szót kibéleltem pontokkal, de így se engedi. Nevetséges.

tobeor 2013.05.23. 20:00:58

ezt persze engedte :)
no comment...

ErrorFlynn 2013.05.23. 20:03:35

@MikeBoy: igen, lehetséges. ha így volt, akkor sem az évek számítanak. van, aki visszafordul a másikért, legyen nála fiatalabb vagy öregebb vagy tapasztaltabb vagy tapasztalatlanabb. néha van értelme annak, hogy visszafordulnak. néha nincs.

de azt sem szabad elfelejteni, hogy az erőnlét furán működik odafent. sokszor tűnik úgy, hogy valaki jobban érzi magát, gyorsabban megy lefelé, aztán egyszercsak leáll a motor. a fordítottja is megtörténik nemegyszer, tetszhalottak talpra állnak, és mennek tovább. idelentről nem lehet tudni és mondani semmi biztosat.

Adj gázt! 2013.05.23. 20:07:34

"Visszaértünk a négyes táborba, és ekkor kezdtek érkezni a hírek a szerencsétlenségekről. Minden expedíció a mi orvosunkat hívogatta"

smartdrive 2013.05.23. 20:08:37

mindenesetre a gyerekeit gyámság alá kellene helyezni. nyilvánvaló, hogy az anyjuk - felelőtlensége miatt - nem alkalmas a nevelésükre

tobeor 2013.05.23. 20:10:57

@smartdrive:
Se a hegymászáshoz, se a gyerekvállaláshoz nincs kötelező előzetes pszichológiai felmérés. Sajnos...

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2013.05.23. 20:11:16

Köszönöm szépen a reggeli írásom megosztásait. A blogom FB oldalán próbálok válaszolni az esetleges kérdéseitekre
hungariangeographic.blogspot.co.uk/2013/05/a-himalaja-csucsarol-is-csak-egy.html

2013.05.23. 20:14:52

@ErrorFlynn:

Ez így van.
De tény, hogy maga Kollár Lajos is meglepődött azon, hogy Kiss visszament. És ennek oka szvsz az, hogy nem az volt a realitás.
Úgy tűnik, hogy Kiss kiváló erőben volt a helyzethez képest.
Nincs hír arról, hogy krízisbe került volna.
Kint töltötte az éjszakát és vesztett 12-14 órát!!!, hogy Erőssnek segítsen, majd szinte minden átmenet nélkül eltűnt.

Adj gázt! 2013.05.23. 20:15:17

@tobeor:

Megvan, mire harap rá a cenzúra, nálam ez volt:

tábor.ban

Mert azt hitte, a zorrbánról van szó :))))) Hihetetlen.

mojoking77 2013.05.23. 20:15:54

@smartdrive: Nem lehetne hogy mas forumokra mennel trollkodni? Vagy mashonnan mar kitiltottak?
Itt is erik erosen.
Undorito alja embernek tartalak.

tobeor 2013.05.23. 20:17:41

@Adj gázt!: én ezt a szót nem írtam le.

Adj gázt! 2013.05.23. 20:23:42

@smartdrive:

Már az anya is bűnös? Mi rosszat tett? Hogy NEM ment hegyet mászni?

smartdrive 2013.05.23. 20:25:54

@Adj gázt!: hogy gyereket szült egy megrögzött oroszrulettezőnek

mojoking77 2013.05.23. 20:26:05

@Adj gázt!: Hagyd a fenebe. Tudod ,
Please do not feed the trolls.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 20:26:58

@Adj gázt!: Pontosítanék. Nem téged ostoroztalak. Nincs veled semmi bajom, nem ismerlek. Csak említetted, hogy az adódból 100Ft-tal hozzájárulták ehhez az expedícióhoz. Értelemszerűen nem te döntöttél róla. Én is hozzájárultam. Ennek ellenére jegyeztem meg, hogy jobb helye is lett volna ennek a pénznek (is). Szerintem semilyen nagyívű hobbi támogatása nem ildomos egy olyan országban, ahol konkrtétan éhező emberek vannak. Így oké? Remélem, ebben nincs vita.

mojoking77 2013.05.23. 20:30:11

@Deloris Hunter: Nezd, ha egy tarsasagnak el kell magyarazni a kegyelet szo jelenteset, ott nagyon komoly moralis problemak vannak. Ha raadasul hiaba probalod elmagyarazni nekik, nos ugye nem kell reszleteznem. Es ne gyere a hulyesegekkel, hogy te erted, de.., meg csak.... meg a tokom tudja miket nem talatok ki. Te erted. Ennyi. Pont. Ne ragozd tovabb kerlek.

ErrorFlynn 2013.05.23. 20:30:18

@MikeBoy: lehet, hogy én voltam figyelmetlen, de biztos, hogy visszament? nem csak bevárta, vagy Erőss beérte? ilyen mászás után visszaindulni felfelé, ezt nagyon nehezen tudom elképzelni, de mondom, lehet, hogy figyelmetlenül olvastam.

2013.05.23. 20:30:32

@Deloris Hunter:

Minden országban vannak éhező emberek.

genyamagyar 2013.05.23. 20:33:47

@MikeBoy: "Kint töltötte az éjszakát és vesztett 12-14 órát!!!, hogy Erőssnek segítsen, majd szinte minden átmenet nélkül eltűnt."

Ha ez így történt, akkor Kiss Péter egy hős!

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 20:37:07

@MikeBoy: de nem minden ország támogat egyedi embereket a hobbijuk űzésében. Ha már egyszer túllépünk azon, hogy minden fölösleges fillért ételre lehetne költeni és éhezőknek adni, akkor legalább valami elvontabb társadalmi haszna lenne annak a projektnek, amire így áldozunk az adónkból. De a hegymászásnak semmi haszna, az adott emberek szórakozásán kívül. Legalább egy meteorológiai műszert felvinnének vagy lehoznának mintákat a hóból, kőből vagy vért vennének maguktól, amit lehetne elemezni és valamire használni az adatokat. De annak, hogy csak felmászok meg lemászok, semmi haszna.

2013.05.23. 20:37:54

@ErrorFlynn:

Igazából ez nem derül ki. És ez egyébként furcsa is.
De az igen, hogy gyakorlatilag Erőss megállt.
És az is, hogy reggel felé közeledve Kiss nem jelzett problémát a saját maga részéről, aki ott termett mellette!?

"Jött is a következő rádió Zsolttól 20 órakor: Lali, nagyon legyengültem, nem tudok tovább menni, Péterék előttem, lejjebb vannak 60-100 méterrel. Próbáltam fényjeleket adni, de nem ért semmit!

Ennél jobban régen lepődtem meg, hiszen semmi jele nem volt a hírtelen erővesztésnek és pont Zsoltnál.Úgy tűnt nálam csak Zsolt lepődött meg jobban.a hangján is éreztem, hogy komoly a baj!
és így maradtunk egész éjszaka, Kb. 8300 méteren -30 fokban.Félóránként beszéltünk a rádión.

Hajnal felé hívott és azt mondta, hogy kicsit összeszedte magát és elindul- lassan lefelé.

Örültem mert a fagyásveszély nagy úr.

1 óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem!

És úgy is volt. Peti átvette a rádiót és elmondta, hogy Zsozsó egy kicsit rossz bőrben van, de masszírozza és lassan ereszkednek lefelé!"

2013.05.23. 20:41:11

@genyamagyar:

Én ezt a következtetést vontam le abból, amit Kollár írt.

Adj gázt! 2013.05.23. 20:41:23

@Deloris Hunter:

Ez messze nem ilyen egyszerű. Megtehetnénk, hogy mindenki megkapja alapból a létminimumot, csak akkor 20 éven belül mehetünk a levesbe, mert mindenki rááll, félig már így is itt tartunk.

Az Erőssnek adott pénz nem a személyének szól, hanem annak, hogy példát mutat, legyőzi a csúcsokat, legyőzi a sérülését, mindent legyőz a halálon kívül. A neki adott millióknak sokkal nagyobb haszna van, mintha megennénk. Ki tudja, hány rokkantnak adta vissza a reményt. És ez sokkal többet ér, mint hogy egyszer mindenki jóllakik, és aztán holnap, amikor még többen sorakoznak a tányérkával, majd lesz valahogy.

Persze ez is csak egy vélemény.

ErrorFlynn 2013.05.23. 20:43:05

@MikeBoy: hááát, lehet, hogy fent töltötték mindketten az éjszakát, egymás közelében, talán Péter sem mert sötétben átkelni a rámpán a fix kötelek nélkül. És lehet, hogy Erőss korábban indult el hajnalban, így összetalálkoztak, aztán elindultak együtt lefelé, túl későn. lehet, lehet, ki tudja.

tiItsál ki te gyökér 2013.05.23. 20:56:15

@smartdrive: " mindenesetre a gyerekeit gyámság alá kellene helyezni. nyilvánvaló, hogy az anyjuk - felelőtlensége miatt - nem alkalmas a nevelésükre"
- Női felmenődet kellett volna ivartalanítani még idejében!

smartdrive 2013.05.23. 21:01:05

@tapolcai evolúciós zsákutca: ugyan már. ő nyilatkozta, hogy mindenképpen hegymászóhoz akart hozzámenni. majd most hozzámegy egy másikhoz, aztán az is ottmarad valahol

2013.05.23. 21:04:56

@ErrorFlynn:

Nem valószínű, hogy így történt, mert néhány órával később:

"Közben Peti ,vagy lemaradt, vagy leelőzte Zsoltot, mert a látható képen 1 ember maradt. Zsolt nem tudott magyarázatot adni, hiszen a beszéd is nagyon nehezére esett, de folyamatosan, lassan ereszkedett lejjebb. Egészen 8100 méterig. Ott lekuporodott és elaludt.".

Tudjuk, hogy
8300 méteren került bajba Erőss
Akkor Kiss előtte volt egy csapattal, de tudta, hogy Erős bajban van
14-16 óra alatt Erőss összesen 200 méternyi szintkülönbséget haladt
Kiss jól érezte magát a reggeli órákban és ez kritikus!

Ami a döbbenetes:
Nem tudjuk, hogy csatlakozott Erősshöz és azt sem, hogyan váltak szét. Pedig fél óránként beszélt Kollár Erőssel. Szerintem Kollár tudja, mi az igazság!!

Mit csinált Kiss az éjszaka alatt?
Ha jó erőben volt, mehetett volna a többiekkel, de nem.
Megállt, de nem ment vissza Erősshöz?
Kifulladt és Erőss beérte, majd lehagyta? Ha valamire, akkor erre nem utal semmi.

genyamagyar 2013.05.23. 21:11:58

@smartdrive: Azt is nyilatkozta, hogy majd lehet, hogy gyászolni is fogja.

Adj gázt! 2013.05.23. 21:15:41

@genyamagyar:

Igen, lehetséges, hogy nem ő akarta a világon elsőként gyászolni eltűnt férjét, hanem még reménykedik.

Na ezért nem lennék soha közszereplő, és ezért nem nyilatkoznék semmilyen ügyben senkinek, mert bármiről is lenne szó és bármit mondanék, garantáltan betalálna néhány izé.

whale 2013.05.23. 21:15:57

@Adj gázt!: Egyszer majd azért próbáld ki, hogy a normálishoz képest egyharmad térfogat-százaléknyi oxigéntartalmú levegőben megemelsz egy kilót...
Ha jól tudom, a kanál nyelét lefűrészelik, hogy azt se kelljen cipelni...

Adj gázt! 2013.05.23. 21:18:43

Szegény feleség azt hitte, hogy miután elveszítette a férjét, akit addig egy ország példaképének hitt, joggal, és ad egy rövid nyilatkozatot a nyilvánosságnak, nem fogják betalálni mindenféle izék azzal, hogy még a gyerekeit is el kellene venni tőle, meg talán bűnvádi eljárást indítani ellene kiskorú veszélyeztetése miatt.

Adj gázt! 2013.05.23. 21:20:43

@whale:

Volt náluk telefon. Természetesen. Csak felmerült a téma, hogy miért nem vittek, ezért utánanéztem, van-e rá mód, és láttam, hogy van. Gondolom, valami hasonló minden hegymászónál van.

Adj gázt! 2013.05.23. 21:25:31

@whale:

Furcsának találnám egyébként, ha fűrészelt nyelű kanállal mászkálnának a sztárhegymászók. Ha ez annyira kardinális kérdés, felteszem, bemennek a boltba, és vesznek egy ultrakönnyű műanyag mérőt egy ezresért. Nem biztos egyébként, hogy olyan szívesen kanalaznám a havat egy fémkanállal mínusz sok fokban.

Bennfentesnek tűnt a hozzászólásod, de kicsit belegondolva, illetve a tények ismeretében teljes marhaságnak tűnik, illetve bizonyult.

smartdrive 2013.05.23. 21:27:42

@Adj gázt!: még csináljunk belőle mártírt is. jézusom

Adj gázt! 2013.05.23. 21:27:46

Beszélt egyébként valaki valami zseléről, hirtelen ezt találtam: www.high5.hu/index.php/component/virtuemart/kerekparozas/energy-gel-banan-38g-1472012-11-03-20-55-29-149-detail?Itemid=0

Energiazselé extrém körülményekre.

Meg ahogy hallottam, havat szoktak még melegíteni.

mojoking77 2013.05.23. 21:29:09

@smartdrive: Tunj mar el a fenebe. Senki nem kivancsi itt a trollokra.

Adj gázt! 2013.05.23. 21:31:19

@smartdrive:

Te csinálsz lábtörlőt a férjét és a családfenntartót elveszítő anyából. Mielőtt belemerülnék, hogy mit kellene belőled csinálni, javaslom, hogy ne szólj hozzám, és kérlek, kíméld meg a családot és a publikumot a kegyeletsértő gecizéstől legalább a (jelképes) temetésig, úgy egy hétig.

smartdrive 2013.05.23. 21:41:57

@Adj gázt!: milyen szép, amikor egy zsebná.ci ájtatoskodik

mojoking77 2013.05.23. 21:45:06

@smartdrive: Eld ki magad paraszt, legyen meg az oromod, hogy gyalazhatsz egy halottat, es egy gyaszolo feleseget/anyat. Remelem at fogsz elni hasonlot, csak a masik oldalon allva. Szeretnem, ha ott eszedbe jutnek. Kosz. Es most mond, add ki magadbol...

smartdrive 2013.05.23. 21:48:12

@mojoking77: ne csináld a műsort, nem gyalázok senkit. helyén kezelem a felelőtlenséget

chicrun 2013.05.23. 22:03:13

Teljesen egyet értek azzal, hogy Erőss Zsoltnak ez benne volt a pakliban és ha már meg kellett halnia, a legjobb helyen történt, fent a hegyen, elvégre ez volt az élete, ez lett a halála.

DE: ennek a 27 éves kölyöknek semmi keresnivalója nem volt a Himalájában. Ez előtt a legmagasabb hegy amit mászott a Mont Blanc volt, alpesi körülmények között 4000 m magasan. Még ha hajtotta a lelkesedés meg a hév, lennie kellett volna valakinek, aki azt mondja neki, hogy Petikém, lehet majd menni, de nem most, előtte még jöjjön 5-6-7000 m magas csúcs és majd aztán.

Erőss meg soha nem a felelősségtudatáról volt híres, ami nem baj, ha csak a saját életét veszélyezteti. Mivel ő volt a tapasztalt, vén róka, neki kellett volna azt mondani, hogy ez most nem fog menni, nincs elég erő és idő. De mivel a pénz beszél, a mászó meg mászik, ez van. Csak ne sztároljuk.

Adj gázt! 2013.05.23. 22:10:13

@madame rouge:

Ebben sem tudunk innen dönteni. Ő ismerte a fiút. Nem tudjuk, milyen választások voltak. Lehet, hogy az, hogy felmegy a fiú egyedül, vagy felmegy Erőss-sel. Nagyon makacs tud lenni egy 25 éves fiú, pláne ha extrémsportról van szó. Könnyen el tudom képzelni, hogy az nem volt opció, hogy nem megy, és a mászástól nem lehet eltiltani egy felnőtt embert. Akkor meg jobb, ha olyannal megy, aki már 9 8k+ csúcsról is visszajött.

AnnaKarenina 2013.05.23. 22:17:00

@Adj gázt!: @MikeBoy már eléggé kielemezte a hírmorzsákból, mi lehetett ezzel a baj.
Az Indexen fenn van már magyarul Soria nyilatkozata is.

Na?? 2013.05.23. 22:21:59

Aki hülye, haljon meg.

És aki ilyenre vállalkozik, az hülye.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nem a munkája volt, hanem a hobbija.
Olyan munka, hogy hegymászó, nincs.

Adj gázt! 2013.05.23. 22:23:23

@AnnaKarenina:

Olvastam mindkettőt. De azért elmondanád, mi ezzel a baj?

@Na??:

És olyan munka van, hogy focista? Hegyet mászott, pénzt kapott érte, más munkákat szerzett ennek eredményeképpen. Mi a munka, ha nem ez?

Na?? 2013.05.23. 22:25:37

@Adj gázt!:
@mojoking77:

És mi a fa.sznak ment oda az a barom?
Ha nem megy, még most is élne.
Kb. annyira kell sajnálni, mint aki túllövi magát heroinnal.

Na?? 2013.05.23. 22:26:29

@Adj gázt!:
Olyan van. A munka olyasmi, amiért nem összeharácsolja-összekuncsorogja valaki a pénzt, hanem fizetésként kapja.

Mérges 1234 2013.05.23. 22:26:57

1. Aki a feleséget bántja ebben a nehéz helyzetben az hülye.

2. Erős egy iszonyatosan konok eltökélt ember, e tulajdonság vezette sikerekre, és ez lett a veszte is.

MInt családapára én is haragszom, viszont hegymászónak kiváló volt. De nem kell itt igazságot tenni, megtörtént.

A következő generáció reméljük tanul az esetből, ahogy a spanyol mondta nem elég feljutni le is kell jönni, ehhez tervezés, felszerelés és több megfontoltság is kell.

Nincs más hátra, mint megtanulni a leckét, és segíteni a hátrhagyottakat.

chicrun 2013.05.23. 22:29:34

@Adj gázt!: igen, elég jól járt azzal, hogy vele mászott, amint látjuk.

mojoking77 2013.05.23. 22:30:09

@Na??: Kosz. Pont jokor jott egy masik megmondoember. Az elozo ket senkihazi pont kezdett mar kifulladni.
Remelem szebb lett a napod, hogy ezt leirhattad.

Adj gázt! 2013.05.23. 22:32:57

@Na??:

Mit harácsolt?

Olyan munka van, hogy zenész? A zenész nem kap fizetést.

Adj gázt! 2013.05.23. 22:35:06

@madame rouge:

Hja, utólag mindenki nagyon okos. Utólag már a gyerekét is elvennék egyesek a férjét elveszítő anyának, amiért nem kőműveshez, elnézést, könyvelőhöz ment hozzá, vagy hivatásos rejtvényfejtőhöz, de legalább egy alkoholista rokkantnyugdíjashoz.

AnnaKarenina 2013.05.23. 22:39:51

@Adj gázt!: Itt a MikeBoy által kigyűjtött rádiózási közlésekből úgy tűnik, hogy Kiss Péter visszafordulhatott Erőss Zsolthoz. Kiss Péter fiatal (volt), nem akarhatta magára hagyni a legendát, segíteni akarhatott, ahogy a hegymászók segítenek egymásnak, csak nem a magashegyi mászásban. De a teljes igazságot úgysem fogjuk megtudni, mert lehet, hogy nem is ismerhető meg, vagy mert a nimbusz fontosabb.
(Én egyébként pont azt nem értem, hogy hova lett Erőss megfontoltsága, ami legutóbb még működött, amikor visszafordult a csúcs előtt. Persze lehet, hogy egyszerű, nem akart még egy sikertelennek látszó expedíciót. :( )

mojoking77 2013.05.23. 22:43:34

@AnnaKarenina: 8000 meter folott, sokkal rikabb a levego, ami ,rengeteg teszt altal alatamasztva, nagyon meg tudja zavarni az emberek logikus gondolkodasat.
De, mint azt mar te is irtad, ezt valoszinuleg soha nem tudjuk mar meg.

2013.05.23. 22:45:59

@AnnaKarenina:

Az a baj, ha ez igaz, akkor vélhetően Péter egyetlen egy igazi önálló döntést hozott a hegyen, mégpedig azt, hogy nem hagyja magára Zsoltot.
Úgy tűnik, az ereje rendben volt és a magaslatot is jól bírta.
Ami nem volt meg, az a tapasztalat, hogy itt egyedül kell meghozni néha rettenetesen súlyos döntéseket.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.05.23. 22:47:38

hát gyerekei születtek, akikért felelősséggel tartozik(ott/ott volna..) a felesége még időben döntött, így nem lettek teljesen árvák a kölkök :(
+ 444.hu/2013/05/23/carlos-soria-aki-nem-fizet-a-serpaknak-ne-varjon-toluk-segitseget/

mojoking77 2013.05.23. 22:49:05

@MikeBoy: Vegul is mindegy. Nyugodjanak bekeben mind a ketten.
A kreteneknek tovabbi jo gyalazkodast, a tobbieknek jo pihenest.

Udv:

2013.05.23. 22:53:14

@mojoking77:

Igen, sajnos már mindegy.....
Jó8!

Balt 2013.05.23. 22:54:59

@ErrorFlynn: Ez egy valószínű esetleírás. De kérlek írd le hozzá a "rámpát", mert egy magashegyi mászásban laikus (mint pl. én) nehezen tudja elképzelni, mi ebben a kölönleges nehézség vagy veszély. (Tegnap olvastam egy másik kifejezést is a Lhoce leírásban: kuloár. Ezt talán sejtem: egy horpasz, szakadék, két mellékgerinc, de legalábbis "borda" között.)

elkeseredett.polgar 2013.05.23. 22:56:29

Nem értem, miért kell fényezni annyira ezt a 2 hegymászót. Többször kaptak jeleket, komoly jeleket az élettől, hogy abba kellene hagyni.
Nem vette a Zsolt ezt tudomásul, az sem volt elég neki, hogy a lábát is elvesztette.

Én leginkább egy súlyos addiktológiai esetnek tartom őt, csak nem játékszenvedélyben vagy alkoholizmusban szenvedett, hanem hegymászás-betegségben. Ez ugyanúgy beteges szenvedéllyé tudja kinőni magát, nála így is lett. Ez jobb vagy tiszteletre méltóbb? A tünetek azért ugyanazok voltak: nem törődött a családjával, sokba került a dolog ÉS csakis a megszállottsága, a mániája vezérelte.
Magára hagyta a családját.

De mortuis nil nisi bene, de azért ennek is van határa. Nem kellene fényezni, mert csak egy beteg ember, egy függő volt, akit lehet szeretni azért, mert nem a barnára volt rákattanva, hanem a hegyekre, de ebben nem ismert kíméletet semmivel és senkivel (beleértve a családját is) szemben.

Nem mondanám, hogy megérdemelte, mert nem vagyok rosszmájú, de ez benne volt a pakliban, ő meg bevállalta és így járt. Szerintem önző, egoista figura volt, bár csak egyszer találkoztam és beszélgettem vele.

chicrun 2013.05.23. 22:56:49

@Adj gázt!: szerintem ezeket nem lehet egy kalap alá venni. Marhaság azt írni, hogy Erőssnek nem kellett volna másznia a két gyerek mellett/után. Az is marhaság, hogy inkább ült volna otthon, mer' a hegymászás veszélyes. De mint tapasztalt, elismert mászó, igenis felelőssége és kötelessége lett volna irányítani/terelni a fiatalabb mászót, aki nyilván istenítette. (Nyilván nem tudjuk, hogy mi történt, csak Erőss stílusából, habitusából gondolom, hogy ez nem történt.)

A másik meg az, hogy pénz ide, meg Annapurna oda, fel kell tudni mérni, hogy menni fog-e a csúcs vagy sem. Az valószínű hogy Erőss tudta, nem kellene. Lehet, hogy csak legbelül, de tudta.

Na?? 2013.05.23. 23:02:47

@Adj gázt!:
A zenész? Már hogyne kapna. Különben miből él?
A munkájáárt fizetést kap. Van, amelyik fix havi összeget, van, amelyik a fellépései és lemezei vagy a lejátszott dalai után.
De nem hirdetőktől meg a fa.s.z.om tudja kiktől összekuncsorogva.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.05.23. 23:10:40

az általatok ki nem rakott üzenetemben
nincs se link, se olyan kifejezés...

Adj gázt! 2013.05.23. 23:12:24

@AnnaKarenina:

Köszi, igen, így már kerek. És életszerű.

@elkeseredett.polgar:

Nem hogy nem került sokba (neki) az utóbbi időben a szenvedélye, hanem ebből tartotta el a családját.

A felesége azt mondja, két szenvedélye volt, a hegymászás és a családja. Miért akarod jobban tudni nála a frankót?

@madame rouge:

Ez bizony előfordul. Velem is történt már olyan, ami után megtöröltem a homlokom, és azt mondtam, ez k.urva nagy h.ülyeség volt. Valószínűleg olyan is volt, ami után észre sem vettem, mekkora h.ülye voltam. Az ember ilyen, hozza so.rban [buta cenzúra! - a szerk.] a jó és a rossz döntéseket. Tény, hogy nála a legkisebb hiba is könnyen az életébe kerülhetett vagy kerülhetett volna, a hegymászás egy ilyen bicikli.

De amikor Gopana és Hemacsandra felfedezte a Fibonaccitól is ismert sorozatot, vagy amikor a prímszámokat már ezerrel kutatták, akkor sem tudták, mi mindenre lesz ez még jó.

Lehet, hogy majd a Mars benépesítésekor válik majd igazán nagy emberré Erőss. És persze az is, hogy sosem. De jó eséllyel előbb válik ő az emberiség büszkeségévé, mint akik egész életükben kerülték a kockázatot.

Balt 2013.05.23. 23:13:55

@Na??: Na, még egy...

Hegyi vezető, oktató, szervező igenis van, Mo.-n talán Erőss óta került előtérbe újra (Téry, Lóczy, http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Magyarországi_Kárpát-egyesület stb.) után, de pl. Dél-Tirol fele kb. ebből él.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.05.23. 23:19:23

ez netto és egyértelmű cenzúra
ráadásul értelmetlen.

ha nektek nem tetszik a kommentem, megírom máshova, + azt is, hogy nektek ezt ki kellett cenzúráznotok, (screenshottal)

üdv néktek, további jó cenzorkodást!

Adj gázt! 2013.05.23. 23:27:02

@szorokin:

Másodjára harapott rá nálam a patásra a cenzúra. Először azt írtam, hogy tábo_rban, aztán meg hogy so_rban.

AnnaKarenina 2013.05.23. 23:29:53

@MikeBoy: Igen, és ez rettenetesen szomorú. (Bár el tudom képzelni, hogy kölcsönösen fanatizálták (jó értelemben) egymást ezen az úton; talán ha van velük egy másik tapasztaltabb mászó is, visszafordulnak.)

Balt 2013.05.23. 23:30:11

@Na??: Nem sejtettem, hogy ekkora tahó vagy.

Na?? 2013.05.23. 23:31:10

@mojoking77:
Egy olyan barmot sajnálnál, aki ész nélkül száguldozik 200-zal, aztán egyszer falnak meg és meghal?

Mert ugyanezt tette, csak más módon.

elkeseredett.polgar 2013.05.23. 23:31:56

@Adj gázt!: És most ez mentség, ha esetleg igaz, hogy ebből tartotta el a családját?
Egy dealer is abból tartja el a családját, amit árul, mégsem tartjuk hősnek.
De ez egyelőre társadalmilag elfogadottabb, persze. :)

Na?? 2013.05.23. 23:33:33

@Balt:
Én sem sejtettem, hogy any.ád strichel az utcasarkon.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:34:03

@Na??:

Aki 200-zal száguldozik állandóan, az folyamatosan veszélyezteti mások életét, miközben semmi hasznosat nem tesz. Elég rossz a párhuzamod.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:40:16

@elkeseredett.polgar:

Te írtad, hogy jaj mennyibe került a hobbija, nem mintha közöd lenne hozzá. Erre válaszoltam, hogy nemhogy nem a gyerekei szájától vonta el a falatot, hanem ebből etette őket.

A többi felfedezőről mi a véleményed, Kolumbuszról, da Gamáról, Scottról, Perryről, Amundsenről és társaikról? Ők is s.zar alakok, drogdílerek voltak? Teleki, Vámbéry, Jelky is?

Szoktad magad "kisembernek" hívni?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.05.23. 23:40:32

nos megírtam ide, mondja meg nekem bárki hogy mi a szt shittet kellett ezen cenzúrázni - copywrite.blog.hu/2013/05/23/hegymaszo_872

Balt 2013.05.23. 23:40:41

@madame rouge: 11-en voltak fenn aznap a csúcson.

Na?? 2013.05.23. 23:40:46

@Adj gázt!:
Ő meg folyamatosan öngyilkossági kísérleteket hajtott végre.

Most sikerült neki.
Lehet gratulálni.

smartdrive 2013.05.23. 23:41:32

@elkeseredett.polgar: "Szerintem önző, egoista figura volt, bár csak egyszer találkoztam és beszélgettem vele."

azt hiszem, nem kell Erőssig elmenni, hogy szembesüljünk a magashegyi hegymászás abszurditásával

fc00.deviantart.net/fs43/f/2009/076/e/3/green_boots_by_nickd69.jpg

a képen a híres (hírhedt) Green Boots, keressetek rá a neten. ez a holttest 15 éve ott fekszik. mellette mennek el. látványosság. wikipédia-szócikk. Szabadság-szobor, Mona Lisa, Green Boots

ez egy kultúrantropológiai nonszensz

Na?? 2013.05.23. 23:42:54

@Adj gázt!:
Ők próbáltak valami újat.
Erőss csak olyan helyekre ment, amit mások már sok százan vagy sok ezren megmásztak.

Jelky csak egy kalandor volt. Értéke nulla.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:43:01

@Na??:

Mondjuk ki, még öngyilkosnak is rossz volt.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:44:17

@Na??:

Egy csomószor olyan utakon ment, ahol soha senki nem járt előtte. Abban viszont igazad van, hogy nem ő az első európai Ázsiában.

Na?? 2013.05.23. 23:45:12

De esetleg fel lehet terjeszteni Erősst és társát a Darwin-díjra.

Azt megérdemelnék.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.05.23. 23:47:06

Régóta mondom, hogy a c*gányok és a zs*dók mellett a hegymászók váltják ki a magyar társadalomban a legfeneketlenebb gyűlöletet. Vissza lehet nézni, Várkonyi László halálakor is mennyi mérget okádtatok össze.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:48:50

@Na??:

"fel lehet terjeszteni Erősst és társát a Darwin-díjra"

Találóbb a párhuzamod, mint gondolnád.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:49:41

@Zigomer Trubahin:

Ezt kinek címezted? Nevesítsd!

Na?? 2013.05.23. 23:53:36

@Adj gázt!:
Melyik csúcson nem járt előtte senki?
Te most hazudozni jöttél?

elkeseredett.polgar 2013.05.23. 23:54:58

@Adj gázt!: Ezeket a hegyeket már 500 feletti ember megmászta és akkor a serpákról még nem is beszéltem. Láttál már egy ilyen hegycsúcsot, hogy mennyi szemét van rajta a "gazdagabb" hegymászók miatt? Csatoljak képet? Nem csak a Csomolungmáról beszélek. Otthagyott műanyag sátrak, szétdobált műanyag kellékek, konzerves dobozok, stb. Erre egy konkrét IPAR épült Nepálban. Kell kép?
A legtöbben hobbiból.
Zsolt is. Voltak támogatói, nem irigylem tőle a támogatást, amit kapott, nem is tudom , hogy mennyit és nem is érdekel, de ez akkor is egy egoista, makacs akció volt, szinte monomániás és szégyen és gyalázat, hogy magával vitte a fiatal srácot is, szerintem egy cseppet nem érdekelte, hogy mi lesz vele, csak az érdekelte, hogy NEKI sikerüljön, hiszen továbbment még azután is, hogy látta, a srác lezuhant. Pedig előzőleg ő úgy menekült meg, hogy MÁSOK lemondtak a csúcshódításról, csak hogy őt megmenthessék. Summa summarum, Zsolt egy beteg ember volt. Isten nyugosztalja!

Adj gázt! 2013.05.23. 23:55:06

@Na??:

Úton, baszod, nem csúcson.

Adj gázt! 2013.05.23. 23:56:29

@elkeseredett.polgar:

Erőss és Kiss hány konzervdobozt dobált szét?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2013.05.24. 00:02:31

@Adj gázt!: A sok házmesternek címeztem. Mindenkinek, aki szerint a kényelmen, a biztonságon, a tökéletes szocializáción és a kötelességtudaton kívül nincs más érték az ember életében.

elkeseredett.polgar 2013.05.24. 00:03:01

@Adj gázt!: Ez már örökké rejtély marad. Sokat, szerintem.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2013.05.24. 00:04:30

Srácok a blogomban, pont arról írtam, ami itt és sok más fórumon is egyértelmű, ami az Erőss-Kiss páros tragédiáját is okozta, ami a tiéteket is okozni fogja ha éles helyzetbe kerültök: a józan paraszti ész meg nem léte! Ezen próbáljatok elgondolkozni mielőtt egymás torkának estek! hungariangeographic.blogspot.co.uk/2013/05/a-himalaja-csucsarol-is-csak-egy.html

Adj gázt! 2013.05.24. 00:08:27

@Zigomer Trubahin:

Akkor őket baszd le, ne általában a magyarokat. Berúgtad a kocsmaajtót, és lebasztál mindenkit, hogy hangos a zene. Miközben voltak kb. 3-an a kb. 30-ból, akik olyanokat írtak, mint ami ellen felszólaltál.

@elkeseredett.polgar:

Szerintem meg csak rágalmazol két halott (?) embert.

elkeseredett.polgar 2013.05.24. 00:11:17

@Adj gázt!: Ezt senki sem tudhatja. Nem rágalmaztam senkit, csak azt mondtam, hogy a hozzájuk hasonló hegymászóknak ez a szokásuk, sajnos. Lehet, hogy ők pont nem dobtak el semmit és rendkívül környezettudatosak voltak. Én csak azt mondom, hogy a legtöbb ember, aki ugyanezt teljesítette, az NEM.

Adj gázt! 2013.05.24. 00:12:15

@elkeseredett.polgar:

Ilyen képeket tudnál mutatni Magyarországról is, de ha engem vádolnál szemeteléssel, csak mert én is itt lakom, kikérném magamnak, mert soha nem szemetelek, még az almacsutkát is kisebb lelkiismeret-furdalással dobom el az erdőben.

Nem inkább arról van szó, hogy annyira utálod Erősst, hogy csapkodsz össze-vissza, hogy mivel tudnád befeketíteni?

váj mí 2013.05.24. 00:24:23

@elkeseredett.polgar: Sőt, voltak olyan elvetemültek is, akik magukat is ottfelejtették....

De ha már annyira izgulnak a fotel-nindzsák, akik a Mátrában is képesek lennének éhen halni, azon, hogy mi hasznosat tesznek ezek az emberek a társadalomért, akkor gondoljanak a jövő régészgenerációira. 22-23 ezer év múlva nagyon sok mindent megtudhatnak a XX-XXI századról, amikor majd a 8000 méteres csúcsokba belefagyottak, lecsúsznak a jégkoporsóikban.

Balt 2013.05.24. 00:29:56

@Na??: Te is bekaphatnád végre a gázcsapot.

elkeseredett.polgar 2013.05.24. 00:41:30

@Adj gázt!: Ritka nagy fanatikus kancsó vagy Te!
Szerintem meg feküdj le időben, holnap meg ébredéskor rántsál rá, de iziben!

2013.05.24. 00:41:47

Az egészben, számomra megbotránkoztató: mindenhol a Erős és társát emlegetik. Pedig erős egy átmenekült, büdös román, a társa Kiss Péter valódi magyar. A fanyalgóknak: mi a geciből tellett, mozgássérülten, ilyen veszélyes hobbira? A kételkedőeknek mondom: itt lányokról, drogról, kitartottságról szól a történet... Aki a hegyen akart meghalni, jó szöveg, inkább, mint egy magyar börtönben....Kiss Péter, ki is?

Balt 2013.05.24. 00:43:17

@elkeseredett.polgar: A Tátrából és az Alpokból pont a Zsolthoz hasonlók hordják le a kocaturisták szemetét. Reinhold Messner (az elvehetetlenöl első a mind a 14 8000-est megmászók közül) pl. EP zöldpárti képviselő volt, valszeg nem tévedek nagyot, ha ezerszer környezettudatosabbnak látom, mint Cohn-Benditet, Tavarest vagy éppen Karigerit.

Balt 2013.05.24. 00:46:35

@beszoptuk: Na, még ez kell! Sejtettem, hogy ez a dolog nyitja, de remélem komolyan is gondolod, mert viccnek itt kicsit durva.

váj mí 2013.05.24. 00:52:42

@Balt: Te, én ma végigolvastam az egész kommentfolyamot, és nem értem. Nem értem, mit szenvedsz, minden mezei trollal? A saját anyja halálhírét is széttrollkodná így névtelenül, akkor meg?
Ennél sokkal félelmetesebb a face-n ömlő trollkodás névvel, címmel, telefonszámmal.
Ja, persze semmi közöm hozzá, hogy miért etetsz, csak feltűnt.

Adj gázt! 2013.05.24. 00:57:26

@Balt:

Messner politikusi tevékenységét nem ismerem, de Kohn Bandiét, Továrisét és Karigeriét ahhoz eléggé, hogy azt sejtsem, hogy Messner volt az ő hasznos hülyéjük, és mint ilyen, feltehetőleg az egyetlen közülük, aki komolyan vette a zöld jelszavakat.

elkeseredett.polgar 2013.05.24. 00:57:28

Ipari hegymászás, nesztek: i44.tinypic.com/4qqxs5.jpg

Lehet büszkének lenni!
Ezt a hegyet már 500-an megmászták, néhányakat helikopterrel vittek fel az alaptáborig.
Zsoltit nem, azt tudom. Ő egy csökönyös, makacs, egoista alkat volt, akit nem érdekelt más, csak önmaga és a saját teljesítménye. A társai sem érdekelték, ez több korábbi expedícióban bebizonyosodott: csak ő jusson fel.
Mint egy drogfüggő, nincs különbség.

A Tátrában történő szemétszedéssel meg kábíts mást. ("Zsolthoz hasonlók", de nem Zsolt, ő soha nem csinált ilyet.)

Adj gázt! 2013.05.24. 01:06:34

@elkeseredett.polgar:

Minek szemeteled tele ezt az oldalt a szemeteléssel, hogy jön ez ide?

WLaci 2013.05.24. 01:07:09

Tragikus. És persze jellemzően magyar sztori. 200 dolláron alkudozni a serpával, 4000 után 8000-et mászni, hősi halált halni, és még büszkének is lenni rá. Fotelben vagy hegyen: ez az, ahogy egyiket se szabad.

Adj gázt! 2013.05.24. 01:09:08

@WLaci:

Te is ilyen vagy, vagy te nem vagy magyar? Vagy "önostorozol"?

WLaci 2013.05.24. 01:10:39

Szerintem ez egy kulturális minta, ami meghaladható.

Adj gázt! 2013.05.24. 01:18:07

@WLaci:

Szerintem inkább a magyarozás a felismerhető kulturális minta, már a második ilyen itt. Alkudni nem magyar szokás, amit éppen a példád bizonyít, ti. hogy a nem magyar serpával is lehetett alkudni, talán meg is sértődött volna, ha nem így tesznek Erőssék. Egyébként bevett szokás a mainstream nemzetközi üzleti életben is, nemcsak az Isten háta mögött, gondolod, hogy a Google vagy a Ford nem szokott alkudni?

Na?? 2013.05.24. 01:21:28

@Balt:
Ezt a bekapásos dolgot any.ád tanította? Bu.zi vagy?

Na?? 2013.05.24. 01:24:01

@Adj gázt!:
Ja, tett egy 30 m-es kitérőt...
Olyan csúcsokon, amiket előtte több százan (ha nem több ezren) másztak már meg, ez a más úton, amin még senki más nyilván nagyon hihető.

2013.05.24. 01:29:45

@Balt: Cáfolj: román volt?
Szerette amit csinált? Miből tellett rá? Sajnálom a családját, de megérdemelte ami vele történt. Hogy a magyar csávóval van az semmi....
A morva anyátokat, már rég rá kellett VOLNA jönni a valóságra: most is a románt sztárolják, a magyarról nincs egy szó sem.
Agymosott, senkiházinak neveznek, mikor több TÉNY is megerősít.... Pusztuljon a magyar, mert megérdemli....

Na?? 2013.05.24. 01:32:41

@váj mí:
Hát sz.ar dolog, hogy veletek ellentétben mások gondolkodnak is, és szóvá is teszik a nemtetszésüket, mi, és nem sztárolják ezeket az öngyilkos idiótákat?

WLaci 2013.05.24. 01:53:49

@Adj gázt!: Okos vagy. De elmagyarázom. Tudod, ez egy kudarc, nem siker, ami történt. És szerepe volt benne a garasoskodásnak. Érdemes elolvasni a blogjukat, kínos, ahogy állandóan a más által fizetett szolgáltatások "önzetlen" rendelkezésre bocsátása miatt hálálkodnak. Akinek nincs pénze, kiránduljon a Bakonyba, és ne 8000 méteren hősködjön.
Ehhez jön még az oxigénpalackos mászókkal kapcsolatos megjegyzéshalom (akik persze fizették a serpákat helyettük is).

Felkészültség (anyagi és szellemi), türelem, alázat. Ez kellett volna, és akkor van esély a sikerre.

WLaci 2013.05.24. 01:58:32

Ó és persze Simicskó is ott volt a sajtótájékoztatójukon...
2013, Magyarország.

Na?? 2013.05.24. 02:11:18

@beszoptuk:
Ne bassz.
Lehet, hogy neked új, de Romániában él vagy 2,5 millió magyar.

Én is itt vagyok 2013.05.24. 04:29:42

Azért kicsit már sok, hogy minden Erőss Zsoltról szól és szó sem esik arról, hogy rábeszélt egy fiatal tapasztalatlan srácot, hogy képes rá.
Kiss Péter előtt állt az élet de erőszakos stílusával meggyőzte őt Zsolt. Pedig 5000 méter felett még soha nem járt.
Zsolt mellől meg pályafutása alatt úgy hullottak az emberek mint a legyek

tiItsál ki te gyökér 2013.05.24. 04:41:47

Talán olvasd végig! Ezt többen, köztük én is felvetettem.

tiItsál ki te gyökér 2013.05.24. 04:49:52

Kedves blogger! A szűrő programod egy kalap ....

tiItsál ki te gyökér 2013.05.24. 04:58:40

@Hungarian Geographic: Nekem van annyi józan eszem, hogy nem hegyre mászok adrenalinért, hanem ketrecharcolok.

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 06:20:20

@elkeseredett.polgar: A serpa valamiféle állat, hogy nem az emberek közé számoltad??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 06:58:06

Szerintem az törjön pálcát felettük, aki nagyobb dolgot ért el az életben. Hülyeség-e vagy sem, nem nagyobb hülyeség, mint amit az emberek nagy része nap mint nap csinál.

@tapolcai evolúciós zsákutca: Nincs több értelme.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 07:03:17

@Zigomer Trubahin: +1! És ami nem fér bele a világképükbe, az hülyeség.

Természetesen a saját céljaik pedig jó célok, - ha vannak - és annak van értelme. Vagy nincs, de ezt a gödrükből nem tudják megítélni.
Némelyik közben még azzal is kérkedik, hogy neki milyen tág a látóköre.

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 07:19:05

@ColT: mi számít nagyobb dolognak? ledoktorálni? embereket gyógyítani? leveleket hordani 30 évig a tanyavilágban? gyerekeket tanítani néptáncolni? tüzet oltani?
mert nekem ezek mindegyike nagyobb dolog, mint a szponzorok pénzéből extrém sportolni a hegyen...

Balt 2013.05.24. 08:00:20

@váj mí: Voltaképpen igazad van. Felesleges szélmalomharc, szak engem (is) sért, ha egy egyébként nemzetközileg is példamutató kitartású és lelkesedésű ember kvázi halálhíre körül egymás közt is ezt csináljuk. Már csak az emléke miatt is.

genyamagyar 2013.05.24. 08:02:40

@ColT: Én speciel nagyobb dolgot végzek nap mint nap. Elvégzem a munkámat. Néha több, néha kevesebb - de mindenképpen hasznos. Hegyet mászni nem hasznos.

Balt 2013.05.24. 08:15:25

@WLaci: Jól tudom, hogy erre megy ki a játék. De ti en bloc a sportot elítélitek politikai alapon, lást 2012 London, tótawé és tsai.

lobster thermidor 2013.05.24. 09:02:26

Ha valaha búvárkodtál, a saját érdekedben tudnod kell azt a szabályt, hogy a merüléshez olyan társat válassz magadnak, aki egy váratlanul fellépő vészhelyzet esetében nem csak az előírásos mentési protokollt tudja alkalmazni, de a jelleme is alkalmassá teszi arra, hogy a merülőtársként rábízd az életed.
Ebben a dologban a hegymászás nem különbözik a búvársporttól!

Ez esetben valaki nem jó társat választott magának.

lobster thermidor 2013.05.24. 09:03:41

Ha valaha búvárkodtál, a saját érdekedben tudnod kell azt a szabályt, hogy a merüléshez olyan társat válassz magadnak, aki egy váratlanul fellépő vészhelyzet esetében nem csak az előírásos mentési protokollt tudja alkalmazni, de a jelleme is alkalmassá teszi arra, hogy a merülőtársként rábízd az életed.
Ebben a dologban a hegymászás nem különbözik a búvársporttól!

Ez esetben valaki nem jó társat választott magának.

Tourist From An Other Space 2013.05.24. 09:29:16

Az emberi butaság határtalan..felfelé is!

Moan 2013.05.24. 09:38:30

Élték az életüket ahogy nekik tetszett... Meghaltak.
Mindenki pont ugyanezt teszi.
Azon vitázni, hogy otthon ülni és TV sorozatokat nézni értelmesebb, vagy qrvanagy hegyekre felmenni?! Én spec. a hegyekre szavazok, de még ez is mindegy. :)
De hogy valaki ezt arra használja, hogy gyűlölködjön, megítéljen és önmagát igazolva egyfajta kárörvendő attitűdöt vegyen föl, stb...Na annál alantasabb dolog kevés van. Én kérek elnézést a nevükben.

Moan 2013.05.24. 09:51:07

@lobster thermidor:

Az ember alapjában véve nem hős, hanem egy túlélő gépezet. Bár a szavaidban van igazság, de vannak helyzetek, amikor az egyén számára a túlélés az első. Van egy határ amin átlépve akár biztos lehet a halálod, ha a másiknak segítesz. A magas hegyek pont ilyen helyek. Ezt pedig mindenki tudja aki ott van és elindul a csúcsra.

AnnaKarenina 2013.05.24. 09:53:46

Az Annapurna-expedícióról nekem már csak az maradt meg, hogy akkor Erőss Zsolt visszafordult a csúcs előtt. Pedig már ott sem volt minden rendben.
" A tragédiával végződött és belső konfliktusokkal tarkított Annapurna-expedíció után Mécs László már nem hisz abban, hogy újabb csúcstámadásra indul Erőss Zsolttal, akivel – Kollár Lajos társaságában – megalapították a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós társulást azzal a céllal, hogy 14 nyolcezer méter feletti csúcsot másszanak együtt. A sorozat megszakad, legalábbis a mászó trió együtt valószínűleg nem folytatja."
hvg.hu/sport.extrem/20120612_Mecs_Laszlo_interju

Karcolt lendület 2013.05.24. 10:05:53

@Deloris Hunter:
Így van, ez a magashegyi hegymászás pont olyan, mint az orosz rulett, csak több vele a pöcsölés.

Arcturus 2013.05.24. 10:23:25

Tököm tele van már ezzel a példaképesdivel. Mintha csak példaképek alapján képzelhető el az önálló, felnőtt élet. Úgy látszik, a többségnek példaképekre van szüksége, hogy magát megítélje.

"Ez ilyenek azok, akik példaképül szolgálnak sokaknak, akik talán sosem fognak kitörni a kispolgárságból, de mégis egy ilyen élmény miatt kezdenek el mondjuk ping-pongozni, vagy bármi olyat csinálni, ami túlmutat az egyszerű eszünk-alszunk-baszunk majd meghalunk életen."

Ez is mérhetetlenül idegesítő. Milyen kispolgáriság b+?! Milyen kitörés? Milyen egyszerű élet? Mitől jobb egyik a másiknál? Miféle élmény? Mitől élmény az, hogy EZS, vagy akárki más önérdekből mit csinált? Mit vígasztal az engem, ha egy stohlbuci kettétöri a gerincemet az úton? Mekkora egy baromság ez.

EZS egy önmagában tiszteletreméltó nehézségekkel bíró, de voltaképp öncélú tevékenység során vesztette életét. Tudomásul vesszük, családot békén hagyjuk, egy-két mondatban a hiradóban megemlékezünk, aztán meg elfelejtjük, lévén, remekül megvoltunk nélküle és ezután is megleszünk. Ennyi. Ezt kellene tenni. De nem. Ehelyett patakokban folyik a nyál, és ha amúgy privátban nagy tahó volt, akkor is csodaembert csinálunk belőle. Még a végén I. Szent Zsolt lesz belőle.

"Nézzünk inkább téged. Dohányzol? Volt már, hogy nem a legrövidebb úton mentél haza autóval, vagy nem a pályán mentél, amikor mehettél volna? Volt már, hogy elmentél csak úgy biciklizni? Jártál már köztudottan nagy bűnözési mutatókkal rendelkező területeken? Voltál már diszkóban?

Ha bármelyik kérdésre is igen a válaszod, akkor javaslom, hogy másold ki notepad-ba, amiket írtál a hegymászókról, írd át a nevüket a sajátodra, és olvasd el."

Sztárolod és hősiesíted a dohányosokat? A biciklizőket? A veszélyes környéken lakókat? A diszkóba járókat?

Arcturus 2013.05.24. 10:44:19

"22-23 ezer év múlva nagyon sok mindent megtudhatnak a XX-XXI századról, amikor majd a 8000 méteres csúcsokba belefagyottak, lecsúsznak a jégkoporsóikban."

Mi biztosítja azt, hogy mondjuk nem 2-300 év múlva csúsznak le, az akkor már globálisan melegebb bolygón, így eliminálva az általad említett csekély hasznot?

váj mí 2013.05.24. 10:51:58

@Na??: Ki sztárolta, te majom? Hol írtam én olyat? Ez a két ember, akikről most szó van, éltek, ahogy éltek, a nagy átlagtól eltérően, veszélyes hobbit űzve. Benne volt vastagon a halál lehetősége is. Most ezt dobta nekik a gép. Isten nyugtassa őket.
Ennyi.
De hogy a haláluk kapcsán a sok fotel-nindzsa feljogosítva érzi magát a trollkodásra, az undorító.

Moan 2013.05.24. 10:52:10

@Arcturus:

2-300 év múlva még nem számítanak régészeti leletnek, 22-23 ezer év múlva már olyan szenzációs leletek lesznek mint most a mamutbébi, amit legutóbb találtak. :)

Arcturus 2013.05.24. 10:53:21

@Moan: No és ha nem maradnak ott fönt a fagyban, akkor miért is maradnának meg?

váj mí 2013.05.24. 10:54:03

@Arcturus: Semmi, de az irónia-jelződet azért bekapcsolhatnád.

Arcturus 2013.05.24. 10:54:53

Mit tudom én már a kommentek alapján, hogy ki mit gondol komolyan, vagy sem. :)

Moan 2013.05.24. 10:57:13

@Arcturus:

Ja, csak pont arról van szó ugye, hogy most meddig maradnak ott és minikor csúsznak le a jégkoporsóikban. Természetesen logikus, hogy ha lepotyognak és kiolvadnak és arra jön a hegymászóevő hegyi tigris, akkor természetesen nem lesznek régészeti szenzációk sem 200, sem 23000 év múlva. :)

dr. pretender 2013.05.24. 10:57:24

@Adj gázt!: elég gyakran vagyok a hegyekben (nyilván nem 4-6-8000-es szinteken), úgyhogy nem a tévé előtt ülve magyarázok, és nem igazán értem, hogy miért kell ezt a két végletet szembeállítani. mintha a kettő között nem lenne semmi. az ember vagy a Himalájában mászó hős vagy a tévé előtt ülő passzív proli? hát ne már. az eddigi reagálások alapján nekem az jön le, hogy a hegymászók valami rejtélyes oknál fogva ilyen fekete-fehéren látják a világot és ráadásul magukat még fölé is helyezik mindenki másnak, aztán még egymást is elkezdik alázni, hogy akkor most oxigénnel megy valaki vagy "tisztán" vagy van pénze serpákra, ezért fikázzuk (!!!). (ráadásul minél több minden kiderül a belső hegymászó ügyekről, annál gyomorforgatóbb dolgok kerülnek napvilágra, de ebbe most ne is menjünk bele...)
Szóval a kérdésem az, hogy mi az, hogy egy hegymászó (de akármilyen élsportolót mondhatnék) példakép? Komolyan létezik olyan, hogy valakinek bármilyen (civil!!!) döntésében szerepet játszik az, hogy Erőss Zsolt vagy Michael Schumacher vagy akárki valamikor mit csinált? Nem hinném. Az, hogy ezek az emberek széles rétegeknek valódi példaképek lennének, az egy lózung. Az, hogy egy másik hegymászónak példakép, azt megértem, persze... És nyilván sok embert érdekel, amit csinálnak - mint laikust, mert érdekes, szórakoztató, izgalmas vagy akármi. De a hétköznapi életükre semmilyen hatással nincs. Ezeket az embereket nem kell jobban piedesztálra emelni, mint bárki mást, aki a szakmájában jól/nagyon jól teljesít.

váj mí 2013.05.24. 10:59:14

@Arcturus: Hm, először 12-13 ezer évet akartam írni, de gondoltam, azt még komolyan veszi valaki, hm 42-43 ezret kellett volna ;)
De jóvanna legközelebb majd kacsintok: ;).

váj mí 2013.05.24. 11:00:20

@Moan: De legalább a tigrisnek hasznosnak bizonyulnak ;)

Arcturus 2013.05.24. 11:03:12

"ráadásul minél több minden kiderül a belső hegymászó ügyekről, annál gyomorforgatóbb dolgok kerülnek napvilágra, de ebbe most ne is menjünk bele..."

Avagy megtudnánk azt, ami nyilvánvaló: pontosan annyi hitványság, gyarlóság, ostobaság és minden más emberi tulajdonság van közöttük is, mint a tévé előtt gubbasztó bérszámfejtőben. Az ember már csak ember marad.

"Az, hogy ezek az emberek széles rétegeknek valódi példaképek lennének, az egy lózung. Az, hogy egy másik hegymászónak példakép, azt megértem, persze..."

100%-ban egyetértek. Kamu az egész. A Brókernetnek reklámlehetőség, EZS-nek meg pénz a mászáshoz. Ennyi. Két öncélú, magán entitás kötött egy üzletet.

Moan 2013.05.24. 11:06:52

@váj mí:

Lehet..de az is lehet, hogy náluk is lesz valami tablet addigra és majd posztolnak mindenféle okosságot arról, hogyan kell elkészíteni a mirelit hegymászót... Az otthon ülő troll-tigrisek meg majd kommentelnek..stb. :)

károly szántana 2013.05.24. 11:13:08

Azért, mert valaki a hobbijának élt, és az végül az ö maga és egy nála (a Himaláját illetöen) sokkal tapasztalatlanabb ember halálát okozta, még ne akarjuk szetté avatni. Pláne nem annak fényében, amit a spanyol mondott...

Moan 2013.05.24. 11:17:58

@károly szántana:

Azért okolni sem kéne a fiatalabb haláláért. A srác is felnőtt ember volt és 82db 4000m csúcs után már volt némi tapasztalata is, hogy saját maga felelősen tudjon dönteni a sorsáról. Biztos nem kényszerítette senki a hegyre.

Balt 2013.05.24. 11:18:57

"... A tragédia után másnap olvastam a veterán Carlos Soria szavait, aki a hegyen lévő expedíciókat hibáztatta, a sajátját pedig igyekezett piedesztálrra állítani. Nem szeretem az ilyen nyilatkozatokat, nem tartom korrektnek még akkor sem, ha van igaszságtartalma. Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. A kirakott fix kötelekért pedig a magyar expedíció is fizetett, a csúcstámadáskor pedig a kettes táborig taposták a nyomot. Nem szívesen hozok most az élet más területéről példákat, de megvédendő a magyar expedíciót, el kell mondanom, hogy ezzel vádolni egy "tisztán mászó" alpinistát olyan, mintha kinevetnénk egy profi atlétát, hogy miért nem doppingol többet, mert így sosem fogja utolérni Usain Boltot. A példa természetesen túloz, de érzékletes szerettem volna lenni.

Erőss Zsolt halála nemcsak Magyarországon, de a világon is visszhangot vált ki. Szomorú, hogy saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. Más országok büszkék egy ilyen emberre, és jól teszik. Magyarország a fotelkommentelők európai paradicsoma, sokak hozzáálása teljesen laikus, rosszindulatú, a hozzáértés tökéletesen kiolvasható hiánya miatt pedig teljesen hiteltelen. Akárcsak azok az információk, melyek felelőtlenül reményt ébresztenek egy ilyen tragikus szituációban.

Én, mint hat éve az expedíció sajtószóvivője és barátja egyet tudok mondani most, a gyász közepette: nagyon köszönök neked mindent Zsolti, életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy jóbarátomnak tarthattalak. Nem mondom el azokat, amiket már ezren elmondtak előttem, de hidd el, még az unokáim is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt, nagyapa barátja, hegyek óriása."

Korrekt.

Arcturus 2013.05.24. 11:24:24

"de hidd el, még az unokáim is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt, nagyapa barátja, hegyek óriása"

Kb. annyi jelentősége lesz számukra, mint bármelyik másik régen élt ember. Legyen az Petőfi, Gábor Dénes, vagy akárki. Egy név és egy teljesítmény. De semmi személyes.

Balt 2013.05.24. 11:24:54

@dr. pretender: "Ezeket az embereket nem kell jobban piedesztálra emelni, mint bárki mást, aki a szakmájában jól/nagyon jól teljesít."

Csak annyira, mint a világ ~"100. legjobb" könyvelőjét, duguláselhárítóját, kórboncnokát. Jegyezd, ha érdekel, de a világ inkább az élsportolókra kíváncsi. Pl.

Balt 2013.05.24. 11:29:05

@Arcturus: Ez már csak így van 3. generáció után általában...

Moan 2013.05.24. 11:32:36

@Arcturus:

Ezt inkább úgy kell érteni, hogy a családon belül ("unokáim") tisztelni fogják és érdeklődnek majd a teljesítménye után, mert ebben fognak felnőni.. ami valószínűleg könnyen megeshet, ha a család amúgy is mászik hegyeket.

Arcturus 2013.05.24. 11:35:30

@Moan: Már ha mászik és a gyerek nem mondjuk pék akar lenni, vagy HR-es, vagy szobrász. Nehéz ismeretlen, személyes élmények nélkül bárkit is őszintén (lélekből) tisztelni. Maximum agyból megy.

Moan 2013.05.24. 11:42:25

@Arcturus:

Nem tudom mennyire van jelen egy magashegyi expediciós szóvivő életében a hegymászás, de egy komoly hegymászó szülőnek a gyermeke és az unokája is nagy valószínűséggel hegymászó lesz valamilyen szinten és ha abban nő fel, hogy " A Zsolt az mekkora ász volt..." és a nagypapa és a papa is mindig erről beszél, akkor azt megjegyzi érzelmileg is. Mert a szülein és a nagyszülein keresztül átvesz egy csomó érzelmet is.

Moan 2013.05.24. 11:43:27

@Arcturus:

Persze feltételezem, hogy tényleg komoly hegymászó generációkról van szó. :)
Ha a szóvivő csak a szót viszi, akkor már a fia sem fog odafigyelni...nemhogy az unoka. :)

spenci 2013.05.24. 11:48:38

Úgy olvastam, hogy EZS sportja sokba fájt az államnak, nemcsak szponzorpénzből hobbizott, hanem állami pénzből is.
Ezek szerint elvitte a pénzem, de nem hozta vissza!
Azért dühítő, mert mutassatok olyan sportolási lehetőséget a gyerekeknek, ami ingyenes. Nem nagyon fog menni!
Erre a hülyeségre ad az állam - úgy sejtem, nem is keveset-, miközben a kispolgár, antihős, stb. szorgosan fizeti a gyereke sportját, aki ugyan nem lesz ekkora sportember+hős+példakép, de némileg jobb egészségi állapotban termelheti az adót ezeknek a héroszoknak a hobbijára.
/ Még azt sem tartom kizártnak, hogy a hátramaradt özvegy és árvák nem fognak megélhetési gonddal küzdeni, mert az állam bőkezűsködik majd /

Moan 2013.05.24. 11:54:35

@spenci:

Na erre kíváncsi vagyok. Hol olvastad? Pontos adatok? Mert engem is érdekelne. Valamit olvastam én is, de nem találtam semmi konkrétat.

arizmendi 2013.05.24. 11:55:02

Balt: megmondod fejből, hogy hívták a tavaly a Himalájában meghalt magyar hegymászót? vagy 2008-ban a dokit?

2013.05.24. 11:59:34

Az megvan a t. nagyérdeműnek, hogy halottakról jót, vagy semmit?

spenci 2013.05.24. 12:02:59

@Moan: Bocs, de most nincs kedvem kutakodni, de biztos vagyok benne, hogy konkrétan olvastam. Azt várhatjuk, hogy konkrétan előáll egy minisztérium nyilvánosan az összeggel...... Technikailag biztos "pályázati pénz"címen adták.
Még annyit a szponzorokhoz, hogy a MOL, OTP, MVM, stb. nem ér, mert az olyan, mint anyák napjára anyám kertjéből lopni a virágot.
Ezek nyilván költséges tevékenységek, egy kis könyvírás, egy kis médiaszereplés, valódi szponzorok, stb nem finanszírozza, nemhogy 4 tagú család komplett fenntartását.

spenci 2013.05.24. 12:05:31

@_zulu_: Ha a média is ismerné ezt a mondást, akkor lenne az igazi. Konkrétan a vitát az a jelenség váltotta ki, hogy elindult a nemzeti gyász, a sztárolás. A semmit esetén és se írogatnék.

Nagyzee 2013.05.24. 12:11:13

@Balt: Ebben mi a korrekt? Az okoskodó panelproliknál is szánalmasabb az a végtelen lenézés, ami egyes hegymászókból (vagy legalábbis egyes rajongóikból / védelmezőikből) süt. Egy szóvivő szerintem lehetne okosabb annál, hogy nem megy le erre a szintre. A szokásos önostorozás, hogy csak a magyarok ilyenek, bezzeg a többi nemzet nem, meg tényszerűen is hülyeség.

És egy kérdésem is lenne. Ha nem voltak saját serpáik, de a más expedíciók serpái által felrakott köteleket használva másztak, akkor most ők valójában serpa segítség nélkül másztak, vagy nem?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.24. 12:13:50

valaki tudja hány embert halt meg EZS útjai során?
én hatra vagy hétre emlékszem legalább.....

kicsit fura nem?

Moan 2013.05.24. 12:31:02

@Nagyzee:

Szerintem ezt is úgy kell érteni, hogy pl. a kereskedelmi expedícióknál szinte a serpa viszi fel a mászót a hegy tetejére. :) Ők meg mondjuk a saját lábukon mentek nagyjából. :)

Moan 2013.05.24. 12:32:00

@FILTOL:

Hát még mennyien haltak meg amikor EZS ott sem volt...

Arcturus 2013.05.24. 12:47:02

@_zulu_: Nem írtam semmi rosszat EZS-ről, a felhajtásról írtam.

AnnaKarenina 2013.05.24. 13:26:36

@Moan: Volt egy jó hosszú sorozat talán a Discovery-n, amiben ún. amatőr hegymászókat juttatott fel egy idősebb angol? amerikai? férfi, nyilván korábban hegymászó saját maga is. A feljuttatás csak annyit jelentett, hogy volt oxigénjük, serpáik, azonban a felkészültségüket az öreg bírálta el. Volt, akit nem engedett, volt, akit engedett, mégis elég nagy bajba került. A serpák meg leginkább arra ügyeltek, hogy ne hagyják a mászókat hülyeséget csinálni. Úgy hogy ők is a maguk lábán jutottak fel, vagy mentek el valameddig.
Amúgy az a gőg, ami az "igazi" hegymászókból árad az amatőrök felé, szerintem is fura. Az emberiség töredéke mászik magashegyekre, ahova még oxigénnel sem könnyű. A Soria-nyilatkozat mellé tett szövegből már kivették az expedícióvezető szavait az "oxigénes-serpás NÉPSÉG"-ről, mert hát lehet őket lebecsülni, de egy oxigénhiányos helyen megvetni őket nem érdemes, főleg nem a halálos eseteket figyelembe véve.
Egyébként még arra is kíváncsi lennék, hogy a leírtak szerint Kiss Péternek nem volt rádiója, csak Erőss Zsoltnak? Ez így szokott lenni?

Tyrion25 2013.05.24. 13:30:43

- Az én apukám hegymászó volt, és 10, 8000 méter feletti hegyet mászott meg, köztük az Everestet bibibibíííí!!!
- Az enyém meg felnevelt engem.

Amíg egyedül vagy azt csinálsz amit akarsz. De ha van két, ráadásul nagyon kicsi gyereked, akkor önzés a hobbidat eléjük helyezni. Ennyi a véleményem. Lehet, hogy mostmég a felesége sem így látja, de hamar rájön majd erre.

Szürke Ló 2013.05.24. 13:41:58

A hegymászásnak, csakúgy, mint az élsportnak, nulla a társadalmi hasznossága. Amíg persze nem az adóból pénzelik, tőlem csinálja, aki akarja. De a többszázezres sportolói nyugdíjaktól (meg most majd az özvegyitől, meg az árvaitól) egyszerűen kinyílik a bicska a zsebemben. Miközben a remek gazdasági helyzetű országunkban munkanélküliek tengődnek negyvenezer forintból krumplilevesen meg lopott áramon. Nevetséges.

spenci 2013.05.24. 13:43:19

@Tyrion25: Teljesen igaz!
EZS felesége nyilatkozott, miszerint EZS folyamatosan őrlődött a családja iránti szeretete és a mászás közt.
Ezt hallottam már valahol! Ja, az alkoholisták és drogosok is így kezdik az elbeszélést.

spenci 2013.05.24. 13:50:28

@Szürke Ló: Kapcsolódva hozzád - kicsit eltérve EZS-től- most szembesültem vele / idénye van!/, hogy a társasági adó 90%-a felajánlható a 7 látványspotnak! Hihetetlen milliárdokat nem kell az államnak befizetni, sportegyesületnek adható, de csak 7 sportágban. Miközben a forgalmi típusú / csekkadó, ÁFA, stb / adókat emeljük, amik nyilván a létminimumon állókat is sújtja!

mitmiért? 2013.05.24. 13:59:29

@Szürke Ló:
?????
Ja, az elsportnak nincs társadalmi haszna. Ez igaz akkor ha a kiemelkedő teljesítmény nem ösztönöz embereket, bármire : jobbnak lenni, mozogni, költeni.

mitmiért? 2013.05.24. 14:01:44

@Szürke Ló:
Gyerekként nyilván te is Trabantot akartad a kártyajátékban, nem a Ferrarit :-)

Szürke Ló 2013.05.24. 14:08:08

@spenci: Még jó, hogy nem a féllábon ukulelét pengetni tudó, és közben az orrán sörösüveget egyensúlyozó szupertehetséges rekorderek egyesületének lehet felajánlani, hanem látványsportnak! Hát hiszen erre annyira szükség van, mindenkinek jobb lesz tőle, ha pistike 5 másodperc alatt futja le a százat, nem?

Miközben a gyerekeink moslékot kapnak az iskolai menzán, a kórházban meg a vécében nemhogy papír, de még ülőke sincsen, az orvosoknak egy zárható szekrény nem jut, hogy a mobiltelefonjukat ne lopják el ügyelet közben. Csak gratulálni tudok a magyar államnak.

Szürke Ló 2013.05.24. 14:10:21

@mitmiért?: Valójában az élsport az emberek 95%-át arra ösztönzi, hogy sörrel a kezében bámulja az olimpiát a tévén, és okoskodhasson, hogy hova kellett volna passzolni. Ennyit a társadalmi hasznosságról.

nandras01 2013.05.24. 14:14:22

@belekotty:
" Ehhez nem kell több kommentár."

az igazi no comment az, hogy a mostani végzetes útig, öten haltak meg mellette.

nem érdekel, ha kegyeletsértőnek, vagy szívtelen bitangnak nevez bárki, de szvsz erőss egy felelőtlen megszállott volt, akit senki, sem a családja, sem a társai, nem érdekelt, csak a saját megszállottsága.
elrettentő példaképnek állítanám mindenki elé.

mitmiért? 2013.05.24. 14:14:47

Viccesen azt mondanám hogy akkor legalább növelik a GDP-t, de nem! Lemegyek a kertunkbe es a szomszéd kissrác Messi mezben rúgja a bőrt, en soha nem futottam volna körbe a velencei tavat, ha nincs olimpiai otpróba. Szállj be egy londoni taxiba, Puskászt mindenki ismeri. Kellenek a hősök a húzóerő raklamerteke is hatalmas, gondolj bele. Ezért is kapnak kiemelt nyugdíjat : hamar halnak :-(

b3nta 2013.05.24. 14:19:46

@Szürke Ló: Nyilván az a társadalmilag hasznos tevékenység, ha az állam, és minden állampolgára azon munkálkodik, hogy a te gyerekednek ne kelljen moslékot ennie. Nincsenek szegénynek felelősségteljes szülei? Nem mókás az, hogy napok óta azért írogat ide a sok társadalmilag hasznos delikvens, mert zavarja őket, hogy egy olyan emberről beszélnek, aki valamiben elért valamit?

Nethooligan 2013.05.24. 14:22:40

@Moan: Pontos adatokat nem látok, de az expedíció blogján van pár érdekes támogató:
Főtámogatók közt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, támogatók között pedig Budapest Főváros, Gyöngyös Város Önkor.mányzata, Heves Megyei Önkor.mányzat

Azért ebben van állami.

Most tényleg nem lehet leírni, hogy ön.kor.mány.zat???

parttalan 2013.05.24. 14:46:00

Mindenki azt kezd az életével, amit akar. Hobbinak élni, ez is oké. De Erőss családos ember volt. Két gyermek maradt utána. Márpedig egy ilyen embertől több belátást tételez föl az ember. Végtelen felelőtlenségről tett tanúbizonyságot azáltal, hogy nem gondolt arra, mi lesz a gyerkőceivel azután, ha ő meghal, és apa nélkűl kell felnőniük csak azért, mert a hobbija/ hivatása számára még náluk is fontosabb.

b3nta 2013.05.24. 14:53:58

Nos, Szürke Ló, a menzai moslék ügyében parttalan kollégához kell fordulni. Ő az, aki mindenki gyerekének gondviselője.
Szerencsére a kivételes embereket nem igazán érdekli az óvatos nyárspolgárok életvezetési tanácsa. Ha így volna, még senki sem merészkedett volna ki a barlangból.

Arcturus 2013.05.24. 14:58:02

@b3nta: Voltak már fönt a hegyen? Igen. Látott, vitt, hozott valami újat a hegycsúcson/-ra/-ról?

Szóval ne tegyünk már úgy, mintha Erőss a barlangból kimenő felfedező lenne, mert nem az.

Arcturus 2013.05.24. 15:00:47

Mint ahogy ha Dennis Tito odaveszett volna mint első űrturista, akkor sem hasonlítanám össze Gagarinnal, vagy Armstrongékkal.

Ha én most összeszedtem volna kegyetlen sok pénzt MLM-mel, majd kifizetek egy űrugrást és fent meghalok, akkor hős leszek?

b3nta 2013.05.24. 15:00:56

@Arcturus: Igen, felvitte a magyar és a székely zászlót.
Van ennek a sok, saját jelentéktelenségétől frusztrált fröcsögésnek társadalmi haszna?
Na látod, mégis itt lopod a napot.

parttalan 2013.05.24. 15:01:29

@b3nta: Mindenki a saját gyerekének a gondviselője. És felelőséggel tartozik értük, ha már megnemzette őket. Kár, hogy hülye vagy hozzá, hogy megértsd.

Nagyzee 2013.05.24. 15:01:56

@Nethooligan: E.z e.gy a.b.sz.o.l.ú.t p.ol.i.t.i.k.a.m.e.n.t.e.s b.l.o.g, úgy néz ki. Annyira, hogy még azt sem í.r.h.a.t.o.d le, hogy "s.o.r.b.a.n" vagy azt, hogy "tá.b.o.r.b.a.n", mert t.i.l.t.o.t.t az "o.r.b.a.n" b.e.t.ű.k.o.m.b.i.n.á.c.i.ó.

Cs.ó.k.o.l.t.a.t.o.m azt az okos személyt, aki ilyen i.n.t.e.l.l.i.g.e.n.s sz.ű.r.ő.t helyezett el a b.l.o.g.o.n.

Nagyzee 2013.05.24. 15:02:47

@Nagyzee: És nem csak az. Vajon ezekből melyik tiltott még:

intelligens
szűrő
blog

Arcturus 2013.05.24. 15:09:07

@b3nta: Rendben, fent van a zászló. Na és? A GDP nagyobb lett? Boldogabb lettem? Az életem jobb lett? Árvák találkoztak újra a szüleikkel? Rokkant nyugdíjasok pattantak ki a tolószékből?

"Van ennek a sok, saját jelentéktelenségétől frusztrált fröcsögésnek társadalmi haszna?"

Ha csak egy korlátolt ember is elgondolkodik a féktelen nyalakodás közben, már megérte. Nem csak a hegymászás a teljesítmény, hanem hogy ne legyél ízléstelen, a környezetét rosszul értelmező, gyermeteg ösztönlény. Hogy ne verjenek át csillogó baromságokkal és demagógiával. Hogy ne zabálj be mindent és ne fogadj el mindent kritika nélkül. Hogy a dolgokat a helyén kezeld.

Egyébként
1. ha jelentéktelen is vagyok, nem érdekel, mert nem ezzel mérem magam
2. ha van fröcsögés, akkor értelmező olvasással láthatnád, hogy az nem EZS, hanem a giccses imádás felé irányul
3. "Na látod, mégis itt lopod a napot." - Ha megtehetem, akkor miért ne vállaljam föl? Ez az Erőss Zsolti hagyaték. Akármit csinálok, az nem lehet naplopás, csak úgy, mint a hegymászás. Lehet, hogy egy jól eltalált mondatom segít kinevelni a negédes giccset egy fiatal fejéből.

pástétom 2013.05.24. 15:16:31

@b3nta: Igen, felvitte a magyar és a székely zászlót."

Szerintem te valami f.ideszes-j.obikos nemzeti h.ulladék vagy, azért fröcsögsz ennyit. Esetleg egy szintén hegymászó megszállott - ez esetben te is ottmaradhatnál már egyszer egy hegyen...

b3nta 2013.05.24. 15:17:28

@Arcturus: Talán a kártékony giccs irtását nem éppen itt kéne kezdeni, és főleg nem abból az alkalomból, hogy meghalt két bátor ember. Aki felvitte azt a két "textildarabot" oda, ahova csak kevesen jutnak el.
Ha már ízléstelenség: hallottál már kegyeletről? Ezen a héten emberek ezrei hunytak el Magyarországon. Te vagy az, aki megméred őket, hogy a mennyországba jutnak-e? Eléggé elfoglalt lehetsz. Van statisztikád is esetleg?

b3nta 2013.05.24. 15:20:19

@pástétom: Íme még egy ízléses, giccsmentes klubtag.

b3nta 2013.05.24. 15:24:28

@Arcturus:"Boldogabb lettem? Az életem jobb lett?"
Ezeket kéred számon egy hegymászón? Szóltál nekik, amíg éltek, hogy ilyen adósságuk van?

Tyrion25 2013.05.24. 15:29:18

@b3nta:

Az a két bátor ember bolond volt. Az egyik a két gyereke helyett választott a textíldarab ciplését, bár kétlem h ez lett volna a tényleges cél, valójában csak adrenalin függősége hajtotta. A másik meg akkora zseni volt, hogy úgy ment 8 ezer méterre, hogy sosem mászott 5 ezer felett. Most ha nekem is eszembe jut ez és egy rohadt nagy zászlóval útnak indulok a hegyere majd meghalok, akkor "bátor" leszek???

Erre azt tudom mondani, hogy te igazi szíttya lehetsz menj, légy bátor! Én meggyáván itthon maradok és a munkámmal próbálom jobbá tenni ezt a qrva országot, amit az ilyen nagy magyarok elcsesztek.

Arcturus 2013.05.24. 15:31:08

@b3nta: "Talán a kártékony giccs irtását nem éppen itt kéne kezdeni"

Szerintem a fiatalok és gyerekek sportra nevelését nem magas hegyek megmászásával kell kezdeni. A megmászom-mind-a-14-8000-m-nél-magasabb-hegyet csak is egyéni teljesítménykényszerrel és nem társadalmi felelősséggel lehet indokolni. Ha megmászta volna a Tátrát a műlábával, az is kb. elég lett volna erőadásnak szerencsétlen sorsú embereknek. Paradox módon azzal, hogy az extrém magas hegyeket mássza meg, inkább csak azt az érzést keltheti másokban, hogy erre születni kell és erre sok pénzt kell szerezni és a halállal kell dacolni.

"és főleg nem abból az alkalomból, hogy meghalt két bátor ember"

Az alkalom szülte azt, hogy erről emberek beszélnek. Különben a kutyát nem érdekelné. A karácsonyról sem beszél nagyon senki júliusban.

"Ha már ízléstelenség: hallottál már kegyeletről?"

Igen. Az igazán helyes kegyelet az lett volna, ha bemondják a hírt, nem hívogatják az özvegyét, csinálnak egy megemlékező-életrajzi cikket (ahogy ilyenek vannak is), majd szépen az egészet békén hagyják. Nem pedig szentté avatjuk, meg moralizálunk, hogy de a szerencsétlen két kisgyereke majd milyen büszke lesz, ha felnő. Te vagy az, aki meg akarja mondani, hogy a családtagok mit érezzenek és mit ne. Majd te eldöntöd, hogy a két gyerek éljen, ahogy akar, az apjuk nélkül, mert neked az a két textildarab fontosabb. Mert te annak tartod. Meg azok, akik felmagasztalják az ő életét, hogy milyen frankó ember is volt, mert dacára a társadalmi normáknak, ő vállalta a veszélyt és ezzel mindannyiunknál különb. A mindenki nevében ezt vissza kell utasítani. Erről szól az, amit írtam.

"Te vagy az, aki megméred őket, hogy a mennyországba jutnak-e?"

Szó nem volt itt mennyországról, meg hogy én döntöm el, hogy ki hová kerüljön.

b3nta 2013.05.24. 15:33:02

@Tyrion25: A munkáddal? Neked mi a munka? Attól tartok, hogy a brilliáns logikáddal csak a kapálás számít annak. Nem vitás, az adottságaid megvannak hozzá- de kétlem, hogy abból élnél. Viszont, ha nem abból élsz, akkor a mások munkáját kihasználva élsz.

Arcturus 2013.05.24. 15:34:13

@b3nta: "Ezeket kéred számon egy hegymászón? Szóltál nekik, amíg éltek, hogy ilyen adósságuk van?"

Teljesen rosszul értelmezed. Nem kértem számon rajtuk. Rajtad kérem számon, hogy azt gondolod, olyan adósságot törlesztettek, amit a "mindenki" nem igazán kért tőlük, de azért hősként kell őt beállítani.

b3nta 2013.05.24. 15:38:03

@Arcturus: Nos, értelmező olvasás... No igen. Vajon ki akarja itt megmondani, hogy kinek mit kellene csinálni ahelyett, amit csinál? Ki érzi magát felhatalmazva, hogy mások élete felett ítélkezzen? Erőss Zsolt tehet arról, hogy most róla beszélsz?
Nyilván az a veszély fenyegeti az országot a leginkább, hogy mindenki meg akar majd hódítani minden nyolcezres csúcsot a te adód terhére, hogy szegény pástétomTyrionék gyerekének csak moslék jusson ebből kifolyólag a menzán, amíg a szüleik kapálják a szénát.

Tyrion25 2013.05.24. 15:42:39

@b3nta:

Húú ebben a mondatban annyi volt az ellentmondás, hogy most ha lehet erre nem térnék ki. De legyen elég, hogy nem kapálásból élek,és másokat sem használok ki. Mellesleg a kapálás is hasznosabb, mint háromszínű zászlóval rohangálni 8000 méter felett. De mondom felőlem tegye.

De azt az embert, aki egoista önző módon, a saját szenvedélyét választja a gyerekei felelősségteljes felnevelése helyett, nem tekintem bátornak, igazából rohadt gyáva. Nem bírt felnőni a feladathoz, hogy saját magát és szenvedélyét háttérbe szorítsa, nem mert másokért felelősséget vállani. Az lett volna ám a nagy küzdelem, ezt az egészet feladni a két kisgyerekért, nem hegyet mászni. Persze az alkesz is a piát választja!

Arcturus 2013.05.24. 15:42:42

"Vajon ki akarja itt megmondani, hogy kinek mit kellene csinálni ahelyett, amit csinál?"

Jól látod a különbséget: cselekedetről és nem moralitásról van szó. Hétköznapi dologról beszélek és nem valami elvont értékítéletről.

"Ki érzi magát felhatalmazva, hogy mások élete felett ítélkezzen?"

Melyik mondatomban teszem ezt? Még a te életedről sem ítélkezem, csak az általad mondottakat nem tartom helyesnek. A különbség lényeget érintő.

"Erőss Zsolt tehet arról, hogy most róla beszélsz?"

Én sem arról beszélek, hogy meg kellene akadályozni az istenítést. Nem tartom helyesnek. Ennyi. Mindenki arról beszél, amiről akar.

A többi meg egy szimpla cinikus és hangulatkeltő, értelmetlenség, amit írtál.

Arcturus 2013.05.24. 15:51:52

Mondhatnám azt is, hogy Erőss Zsolt mértéken felüli istenítése és kritikátlan hőssé avatása valójában egy, a társadalmat mételyező alázás.

Hogy egyben indokot szolgáljon arra, hogy igen, hős leszek, ha aztán olvadt fémbe ugrok, ha 6-ost dobok, vákuumkamrában üldögélek, folyékony nitrogénnel locsolom magam, vonat tetején utazom, gördeszkával ugratok át a forgalom fölött, versenyzem, hogy ki tud meginni több vodkát egy húzásra és még sorolhatnám. A társadalomnak nem ilyen hősökre van szüksége. Olyanokra, akik akkor sem rúgnak beléd, ha a lélegeztető gépen vagy. Akik nem forgatják be a penészes oldalát az almának, hogy te vidd a veszteséget. Akik nem nyúlnák le a közvagyont egy autópálya építésénél, mert nem tudnak ellenálni a pénznek. Akik kijönnek az alkoholfüggőségből és újra teljes életet élnek. Akik segítenek másoknak. Akik nem szemetelnek, nem pazarolnak. Akik gyalog, biciklivel járnak be dolgozni. Sorolhatnám.

b3nta 2013.05.24. 15:55:35

Vannak dolgok, amiket csak megszállottan lehet csinálni. A hegymászás ilyen dolog. Már látom, hogy van, akinek a kommentelés is az.

Arcturus 2013.05.24. 15:59:39

@b3nta: Jaj, de nagyon szellemes.

mitmiért? 2013.05.24. 15:59:58

@Arcturus:
Eddig végtelen sok baromságot írtál (bocs), de most volt értelmes dolog is benne: egyetértek, vannak hétköznapi hősök, AA figurák, szociális munkások, no name ovónők, stb. róluk is kéne szólnia a világnak - egy normális országban azért róluk is hallasz, itt ...... (hagyjuk) nem. de ez nem von le erossek erdemébol (nyilván egyedi donteseikert lehet bîralni. Még annyit, ő nem vett részt mlm-ben, csak a szponzora volt az (akit egyébként ki nem allhatok)

Balt 2013.05.24. 16:06:03

@Nagyzee: Elfogadom, hogy egy "sajtószóvivő" talán lehetne meggondoltabb. Bár történetesen ezt a blogfolyamot látva azt is elfogadom, ha elgurul a gyógyszere. (Még nem is annyira...)

A kötelekért fizettek, sőt, vállalták, hogy 2 napon át, a 2. táborig tapossák a mellig érő szűzhavat. (Valszeg ez volt az első hiba, már itt sok erőt veszítettek, hogy aztán nem is értek fel a 4. táborba időben.)

Balt 2013.05.24. 16:07:16

@FILTOL: Ne kezdd már te is!

Balt 2013.05.24. 16:08:08

@Moan: :) Jó riposzt. Bár cseppet sem vagyok vidám.

Arcturus 2013.05.24. 16:09:22

@mitmiért?: Mely dolgok képezik a "sok baromságot"?

Hol vontam le bármit is EZS érdemeiből? A döntéseit sem bírálom. Még azt sem, hogy a gyerekekkel kapcsolatban mi a helyzet. Magán-/családi ügy. Az egyedi döntéseit sem bírálom, mert nem vagyok hegymászó.

Egyetlenegy dolgot bírálok: a szemellenzős magasztalást. Mint ahogy ha aránytalanul lekicsinylenék a teljesítményét, azt is bírálnám.

Nem mondtam, hogy MLM-ben vett részt. Az MLM csak egy példának a része volt.

Woland 2013.05.24. 16:09:49

Nem tudok rájönni mi az a kifejezés, ami miatt nem tudom elküldeni a kommentemet...

Mindenesetre összefoglalva csak azt akartam mondani, hogy a fiút és az áldozatok szeretteit nagyon sajnálom, Erőssre viszont dühös vagyok. Nem tett meg mindent a biztonság érdekében, pedig tapasztalt extrém mászóként az ő feladata lett volna, hiszen a srác még sosem járt az Alpoknál magasabban.

És expedíciónak nevezni ezt a hazafias PR-ba csomagolt ego-projektet kicsit komolytalan. Miféle felfedezést lehet várni korábban már több százszor meghódított csúcsok újbóli megmászásától? Az Everestet megmászta már 13 éves gyerek és 80 éves aggastyán is, de pl. dupla láb-amputált is járt már fenn, oxigén-palack nélkül is sokan meghódították már. Van olyan huszonéves csaj aki egy héten belül kétszer is megcsinálta. Komoly teljesítmény megmászni, de nem olyasmi ami nemzeti büszkeségre adhatna okot bármekkora patrióta is az ember.

b3nta 2013.05.24. 16:10:54

@Arcturus: Na végre egy helyes ítélet :)
Annyira aránytalan, és zavarodott az a kicsinyes óvatosság, amivel már abban is kivetnivalót találtok, ha két bátor embert bátornak nevez valaki...
Igenis példaképek lehetnek ők- a kitartásukkal és a bátorságukkal. Ti akarjátok megmondani, mit, hogyan kellett volna tenniük, hogy elkerüljék a tragédiát? Vagy milyen életpályát kellett volna választaniuk? Szerintetek Magyarországnak nem kell ott lennie az olimpián, a világversenyeken, mert így kevesebben kapálnak? Cinizmus... Te jó ég.

aktatáskarádió 2013.05.24. 16:11:27

Még mindig nem értem a mérhetetlen aggressziót, ami ezt a tragédiát övezi.
És csak halkan jegyezném meg, hogy Erőss Zsolt "mellett" nem halt meg több ember, mint bármelyik másik külföldi, élvonalbeli mászó mellett, tessék szétnézni, a hegyek halálozási statisztikái nem Erőss Zsolt adatai, hanem en block mindenki, beleértve a "befizetős" vendégeket (akik mellesleg nulla hegymászó tapasztalattal fölvitetik magukat a serpákkal meg ilyen olyan vezetőkkel, és az első gebasznál szépen ottmaradnak, hátrahagyva nem tudom mennyi kölköt, feleséget, szeretőt, nagyikát, kiskutyát, kiscicát, de persze ők felelős döntést hoztak, mert fizettek érte?!?!)

Balt 2013.05.24. 16:11:50

@AnnaKarenina: "Egyébként még arra is kíváncsi lennék, hogy a leírtak szerint Kiss Péternek nem volt rádiója, csak Erőss Zsoltnak? Ez így szokott lenni?"

Ha jól olvastam, rádió (walkie-talkie: talán ~0,5-1 km) volt mindkettőjüknél, de nyilván már a visszaútra lemerült, Zsolt fényjelekkel próbált jelezni a lentebb járó Péternek, sikertelenül.

Műholdas telefonjuk - amivel az alaptáborral tartották a kapcsolatot - vélhetőleg csak 1 volt.

Eric_Cartman 2013.05.24. 16:12:42

Aki eddig nem tudott különbséget tenni a "talpraesett, élelmes, mindenbenjobbakvagyunk magyar" és az "ingyenélő, pofátlan tróger" közt, az olvasgassa át ezt a sztorit még egy párszor. Az csak színesíti, hogy a főszereplő az elszakított, vérző nemzettest hősi ivadéka.

Balt 2013.05.24. 16:14:35

@mitmiért?: Hagyd, ez a "ki tudja messzebbre hajítani a franciakulcsot" tótawé-féle 2012-es frusztrált fröcsögés.

Arcturus 2013.05.24. 16:15:07

@b3nta: "Igenis példaképek lehetnek ők- a kitartásukkal és a bátorságukkal."

Van, akinek Kiszel Tünde a példaképe, vagy Hitler. Szerinted akkor ez már egyből mindent, sőt egész lényüket pozitív megvilágításba helyezi?

"Ti akarjátok megmondani, mit, hogyan kellett volna tenniük, hogy elkerüljék a tragédiát?"

Személy szerint én semmi ilyesmit nem írtam.

"Vagy milyen életpályát kellett volna választaniuk?"

Nem mondom meg. De én ezért személy szerint nem adnék érdemrend keresztet.

"Szerintetek Magyarországnak nem kell ott lennie az olimpián, a világversenyeken, mert így kevesebben kapálnak?"

Ilyet sem írtam.

Arcturus 2013.05.24. 16:16:09

@aktatáskarádió: "és az első gebasznál szépen ottmaradnak, hátrahagyva nem tudom mennyi kölköt, feleséget, szeretőt, nagyikát, kiskutyát, kiscicát, de persze ők felelős döntést hoztak, mert fizettek érte"

Ó, hát mivel a múlt héten történt egy gyilkosság, akkor nyilván én már szabadon ölhetek.

Balt 2013.05.24. 16:16:39

@nandras01: Valszeg még ketten meghaltak volna, ha nem fogja meg a kötelüket a Tátrában, amire ráment a lába. Ennyit az önzéséről...

Balt 2013.05.24. 16:17:54

@b3nta: :) De. Érdekes, hogy ilyenkor milyen jó lesz/lenne hirtelen az állam...

Arcturus 2013.05.24. 16:19:43

@Balt: Nyilván ha évente elcsalok 100 millió adót, majd veszek két lencsekonzervet a vöröskereszt karácsonyi gyűjtésekor, akkor frankón egálban vagyok a világgal.

Nagyzee 2013.05.24. 16:27:27

@Balt: Tudom, hogy fizettek a kötelekért, nem ez volt a kérdés. Hanem az, hogy ez most ettől serpás mászásnak számít-e vagy sem. Szövegértés.

Balt 2013.05.24. 16:29:37

@pástétom: E z t n e m t u d h a t j u k, t e v i s z o n t e g é s z b i z t o s a n v a l a m i e l l e n é r d e k e l t n e t h u s z á r v a g y, a z t t ö b b h e l y e n b i z o n y í t o t t a d, t eh á t v i c c e s é p p e n n e k e d s z á m o n k é r n i.

@Tyrion25: látom, ez neked is szól, ismeretlenül is, bár felvállaltan.

Balt 2013.05.24. 16:34:08

@Arcturus: Nos Erőss, az amputációja után pont befér az általad idealizált sorba.

Arcturus 2013.05.24. 16:38:22

@Balt: No és ehhez mindenképp egy 8000m feletti csúcs kellett, ugye.

Balt 2013.05.24. 16:38:58

@Woland: Az Everest ehhez képest kocaturista promenád. Olvasd el a tavalyi Lhoce-ex... izé, mászásról* szóló beszámolót, ha már az expedíció (a.m.: kiküldetés) ez olyan kategorikus kifejezés.

Az Everesten '90 után 2%-ra csökkent az áldozatok száma, itt most 22, de úgy fest, most romlik...

Balt 2013.05.24. 16:41:21

@Eric_Cartman: Mekkora egy gennyláda vagy, ezt szépen kitűzheted magadra.

Balt 2013.05.24. 16:44:29

@Nagyzee: Nem. Kötéllel segített mászásnak *. (Amit az utolsó 300 m-en maguk szereltek, igaz, ez végzetesnek bizonyult.)

(Vigyázat, nem "kötélmászásnak", dislexiások kedvéért.)

arizmendi 2013.05.24. 16:46:55

Filtolnak: Reinhard Wlasichal (1996), Dékány Péter (2000), Dr. Gárdos Sándor (2001), Dr. Szabó Levente (2009), Horváth Tibor (2012), Kiss Péter (2013)

Woland 2013.05.24. 16:50:47

@Balt: én is tudom, hogy az Everest "könnyebb" mint mondjuk a Kancsendzönga (ettől még jogos, hogy kiemeled), de abban a tekintetben ez irreleváns, hogy a kétségkívül komoly egyéni teljesítményen és melldöngetésen túl abszolút semmi értéke vagy értelme nincs a megmászásának.

az expedíció definíciója lehet, hogy csak nálam foglalja magában azt, hogy van valami értelme. A közbeszédben valóban szokás a l'art pour l'art túrázásra is használni.

Nagyzee 2013.05.24. 16:51:25

@Balt:
Ha az nem serpás mászás, hogy serpák által épített infrastruktúrát használva mennek fel, akkor mi az? Ha konkrétan a serpa a vállán visz fel a hegyre? (Ez komolyan érdekelne, és nem tőled, aki még az olyan alapfogalmakkal sincs tisztában, amiket én mint laikus érdeklődő legalább ismerek.)

Amúgy az utolsó 300 méteren nem építettek ki fix kötélzetet, és az bizonyult végzetesnek, hogy nem fordultak vissza időben sajnos.

Eric_Cartman 2013.05.24. 16:52:43

@Balt: nyi.lván nem arra gon.doltam, hogy te majd megérted, te ost.oba, hanem hogy esetleg pár nagy.magyar.ország matricás, citroen-es hu.szá.r elgondolkodik. bár te is az vagy, gondolom. láss világot, olvass, utazz, meg fogsz lepődni.

arizmendi 2013.05.24. 16:55:36

az utsó 300 méteren azért nem volt kötél, mert a spanyolok serpástól, mindenestül visszafordultak. ha addig sem köteleznek a spanyol márkájú serpák, kivi vagyok, mennyi idő lett volt a feljutás, három nap?

mitmiért? 2013.05.24. 16:55:50

@Balt:
:-)
Két dolog mellett nem tudok szótlanul elmenni:
1/ kegyeletsértés
2/ nettó irigység a teljesítmény miatt
Nyilván sok jogos kerdes felmerülhet az eset kapcsán, de "nem kár érte", meg h. átjött román nem ez

arizmendi 2013.05.24. 17:05:16

a teljesítmény megítélése sem könnyű, mert egy az, hogy mit toltak évekig, évtizedekig a képünkbe, és megint más, hogy mit mond a hispán öregúr

tiItsál ki te gyökér 2013.05.24. 17:08:27

@Balt: Szerintem csak közénk vágott egy nagy marék iróniát. Nem tett semmi különöset.

tiItsál ki te gyökér 2013.05.24. 17:12:13

@Arcturus: Igaz. A társadalom apró hőseire, akik hátukon hordják a társadalmat.

tiItsál ki te gyökér 2013.05.24. 17:15:47

E.z.t a f.o.s s.z.ű.r.ő.t n.e.m l.e.h.e.t.n.e k.i.k.a.p.c.s.o.l.n.i ?

J.László 2013.05.24. 17:17:54

Ha nincs serpa, akkor nincs hegymászás? Ebben az esetben miért nem a serpák az ünnepelt hegymászók?

2013.05.24. 17:19:09

Én leginkább ezen a Kollár Lajos jelentésen nem tudok napirendre térni:

"Hajnal felé hívott és azt mondta, hogy kicsit összeszedte magát és elindul- lassan lefelé.

Örültem mert a fagyásveszély nagy úr.

1 óra múlva beszéltünk és kérdeztem Petit. Még egy meglepetés, azt mondta -itt van mellettem!

És úgy is volt. Peti átvette a rádiót és elmondta, hogy Zsozsó egy kicsit rossz bőrben van, de masszírozza és lassan ereszkednek lefelé!"

Egyszerűen döbbenetes.
Most komolyan. Erőss Zsolt hatalmas bajba kerül 8300 méteren.
8-10 óra után reggelre kiderül, hogy Kiss Péter ott van mellette és segíti!?
Az egyetlen segítsége, az egyetlen aki erőt adhat és megmentheti.
Erre beszél vele Kollár és nem kérdezi meg, hogy mit csináltál az éjjel?
milyen erőben vagy?
stb.

E helyett annyit tudunk meg, hogy masszíroz és innentől fogva Kiss Péterről gyakorlatilag nincs érdemi információ????

na4 2013.05.24. 17:23:34

Tetszik, nem tetszik: ostoba, értelmetlen és felelőtlen virtuskodás volt az egész. A visszahagyott árvákat sajnálom.

J.László 2013.05.24. 17:28:30

Szerintem hülye volt ez az Erőss Zsolt. A fél lábát már elvesztette az idióta hobbija miatt. A fotó szerint van legalább egy gyereke, akinek apára van szüksége.

b3nta 2013.05.24. 17:37:14

Tetszik, nem tetszik, a ti gyerekeitek sem sokkal szerencsésebbek, na4, és J.László.

J.László 2013.05.24. 17:46:59

@b3nta:
11 éve hegymászásból él. Biztos le vagyok maradva, de magyarul nem csinál semmit. Szép élet lehet, főleg a családjának.

arizmendi 2013.05.24. 17:47:57

ahogy a fotelkommentelő embertársaiknak, úgy a hegymászók a hegynek sem igen adják meg a tiszteletet... és ezt a stílus komolyan szponzorálják az emberi erőforrások minisztériumából?

mitmiért? 2013.05.24. 17:48:47

@arizmendi:
Ezek jó kérdések! A magyar szóvivő szerint spanyolnak nincs igaza:
1/ ok eleve serpak nélkül akartak menni
2/ fizettek a kotelezesert
3/ kettes taborig ok is tapostak az utat
De nyilván valami nem ok nem jol csináltak mert nem jöttek vissza. De hogy ez rossz döntés v felelőtlenség v pech vagy a magas halálozási ratanak megfelelés azt en nem tudom. De valószínűleg a fiatal srác halála miatt is szabadulnak el az indulatok.

genyamagyar 2013.05.24. 17:53:28

@mitmiért?:

1. Kegyeletsértés? Igen, de érdekes módom Kiss Péterről CSAK JÓ SZÓ hangzott el! Vajon miért? Ő tényleg egy hős volt!

2. Irigység? Na ne nevettess! Hányan irigykednek arra, hogy árván hagyják a gyerekeiket és hogy fanatizál egy félig még gyereket, akit az ő hülyesége kerget a halálba?

Egyáltalán ki a f*szom lenne büszke arra, hogy értelmetlen halált haljon?

genyamagyar 2013.05.24. 17:54:26

@mitmiért?: Ja és a serpák csak egy NÉPSÉG! Ez ne felejtsd ki!

Kata78 2013.05.24. 18:02:22

Nem értek hozzá, szóval, aki tud, segítsen lég.y.s.zív.es.... a c.súc.s el.ér..és.e ót.a tu..dj..ák a.z ala.p.tá.b.o.r.b.an lévők, hogy baj van.... de Senki nem indult el segíteni.... illetve a Sherpák 48 órával később..... miközben a jöttek a hírek, mert erre volt idő! Miről is beszélgetünk? Vagy én látom nagyon rosszul? (Sőt az eszetlen cenzúrához sem értek khm.... a tá:b:O:R:B:A:N nem politikai....bocs.... én kérek elnézést.... )

mitmiért? 2013.05.24. 18:02:46

@arizmendi: spec ezt rosszul tudod. A hegymászók legendásan tisztelik a hegyeket, márcsak a helyiek miatt is, van amelyiknek a csúcsára nem másznak fel, mert az "szent". Szerintem ez a sport is mint az összes többi a sajat határaid kitolasarol szól - óriási kockázatokkal. Ismerek hegymászót aki az etnan van fotozva kitoreskor röpködnek a láva kövek amikor megkérdeztem eszenel van azt mondta h a kép csalóka kiszámítható ott h merre mennek a kövek. ??? Igaza van???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 18:09:02

@genyamagyar: Akkor gyak. minden művészetet, és élsportot tilcsunk be! Különben a munkád biztos, hogy hasznos? Mondjuk a pénzügyi tanácsadó munkája baromira nem, de a telefoneladóé sem.

@Egyéves Önkéntes: Nem csak szponzorpénzekből voltak ott, mint a kommentek között olvashattuk.
Amiket leírtál, azok nagy dolgok. Nézd meg, hol van a becsületük, sehol. Ez sajnálatos. A hegymászás semmivel sem értelmesebb ezeknél, azt elismerem, DE.
Jelen pillanatban mindenki a hegymászáson lovagol, azt kifelejtve, hogy mi manapság a menő? Celebnek lenni? Adócsalni? HE?
A hegymászásban van teljesítmény, a TV-s pecemberek létében meg nincs. Jó lenne, ha helyükre kerülnének a dolgok, és azok a tevékenységek lennének elismerve, amiknek van teteje. Akkor nem ugrálnék, hogy miért szidjuk a hegymászást.

Illetve azért egy nyolcezres csúcs már kicsit nagyobb dimenzió, mint a "saját magának extrémsportol". Sorold fel, hány magyarnak sikerült.

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 18:10:37

gratulálok a sok agysebésznek, aki megosztotta a pótolhatatlan okosságait a témával kapcsolatban, hegyet viszont hétfőn látott először a híradóban, amikor jött a hír, hogy Erőss és Kiss feljutott a Kancsendzönga-ra. lehet, hogy érdemesebb lett volna először utánaolvasni Erőss Zsoltnak, vagy a hegymászásnak... sem védeni, sem támadni nem akarom Erőss Zsoltot, de tőle függetlenül is nevetséges amit műveltek.
ilyenkor jön elő, hogy TÉNYLEG a 10 millió megmondóember országa vagyunk. értünk mi a focihoz, a politikához, a gazdasághoz, és még sorolhatnám, a sorból természetesen a hegymászás sem maradhat ki.
a kórházak azért vannak olyan állapotban, mert Erőss hegymászó volt és urambocsá még állami támogatást is kapott? a gyerek azért eszik moslékot a bölcsitől az iskoláig, mert Erőss hegymászó volt és urambocsá még állami támogatást is kapott?
Talmácsi Gábor vb címe nem bassza a csőrőtöket? mert ház az mi, hogy két virsligumin száguldozik 200-300-al? neki is magyar szponzorai voltak, biztos valamilyen úton-módon kapott állami pénzt is (ha nem, akkor én bocs).
vagy hol voltak az igazság bajnokai, amikor azt mutogatták, hogy Pars Krisztián (olimpiai bajnok kalapácsvető) egy libalegelőn edz, mert arra futja?
egy magashegyi expedíció úgy 10, legyen 15 millió forint. közben tizenmilliárdokért építünk focistadiont a sok falábúnak. na azt nem kéne. meg ezt ami itt folyik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 18:12:05

@Egyéves Önkéntes: Jah! És hány olyan zenészt tudsz mondani, akiket rajongóik istenként tisztelnek, akik abba haltak bele, hogy szétdrogozták magukat?
És valójában, ha az a mérce, hogy "hasznosság", akkor az ő tevékenységüknek sincs értelme.

J.László 2013.05.24. 18:13:03

@ColT:
Celebnek lenni, adót csalni, hegymászásból élni a serpák kötelén, ugyanannak az éremnek a két oldala.

2013.05.24. 18:19:03

@Kata78:

Te látod rosszul.

b3nta 2013.05.24. 18:20:05

@J.László: az éremnek három oldala is van? :)

Kata78 2013.05.24. 18:20:50

@MikeBoy: Fejtsd ki légyszíves.... szeretném megérteni, mert nekem az a logikus, amit én írtam. Nem baj, ha nincs igazam, csak értsem, miért :)

2013.05.24. 18:41:25

@Kata78:

Mindenki, aki ott van, extrém erős fizikumú és extrém körülményeknek és veszélynek teszi ki magát.

Amikor felmegy valaki egy ilyen hegyre, egyedül kell lejönnie. Mert a többiek nem képesek lehozni. A többiek ugyanis vele együtt örülnek, ha magukat le tudják hozni.
A 7600-as 4-es tábort ne úgy képzeld el, hogy ott zsugáznak a serpák, hátha van egy kis meló.

A lényeg szerintem:
Kiss Péternek nagyon úgy tűnik, megvolt az ereje ahhoz, hogy lejöjjön. De ő késlekedett úgy 10-12 órát és egy éjszakát eltöltött 8300-on, mert Erőss kifulladt és megpróbált neki segíteni.
Ő maga volt a segítség, amit számon kérsz!!!
És sajnos nagyon úgy tűnik, a vége az lett, hogy segíteni ugyan nem tudott, de ebbe a késlekedésbe ő maga is belehalt.

Kata78 2013.05.24. 18:47:27

@MikeBoy: Ezért mondom, nekem ez magas (khm, mea culpa) de nekem nem az tűnt(ik) logikusnak, hogy egymásnak segítenek, (igen, azt már értem, hogy ott fent mindenki magáért felel) dehogy a kereső csapat miért késlekedett 48 órát, holott az első pillanattól tudták, hogy valami nem OK (lehet, hogy elbeszélünk, értünk egymás mellett? )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 18:50:47

@J.László: Nem egészen.
Amúgy több cikkből kimaradt : nem akartak _előre_ fizetni.

Illetve EZs. asszem nem volt celeb.

2013.05.24. 18:52:45

@Kata78:

Olvasd el ezt:

himalajaexpedicio.postr.hu/oldal/2#commentsDiv

A serpáknak egy napjukba telt, míg felértek a 4-es táborig. Feljebb pedig értelmetlen volt menniük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 18:58:13

@J.László: De mondjuk ha minden celeb ezen a színonalon lenne, nem nagyon panaszkodnék rájuk. Meg persze ha a média is felérne szintben ahhoz, hogy ne az legyen a hír, hogy VV Gizike milyen sminkben van.

Kata78 2013.05.24. 19:05:48

@MikeBoy: Elolvastam, már tegnapelőtt. 05.21 jelentés, este 6 óta local time... baj van! Majd egy óra múlva a jelentés, hogy de megvannak. Majd 3 óra múlva jelentkezés, állítólag minden oké. Ők akkor már rég lefelé a csúcsról... és újabb 24 óra mire egyáltalán bárki elindul, tudom, nő (nem, nem szőke) de én már az első rossz hírnél elindultam volna, vagy küldtem volna a bárkit is.... én vagyok rosszul összetéve, tudom ....

J.László 2013.05.24. 19:06:00

@ColT:
Nem tudhatja senki, mennyire félig igaz, de azért elég kemény dolgokat mond az a hispán:
inforadio.hu/hir/sport/hir-563850

2013.05.24. 19:13:03

@Kata78:

Értem, ebben igazad lehet, de ezzel az erővel már akkor kellett volna küldeni a segítséget, amikor világossá volt, hogy felfelé sokkal hosszabb az út a kelleténél.
Gondolj bele!
8300-on jelezte Erőss, hogy elkészült az erejével.
Végül is ennél rosszabb csak az lett volna, ha ezt a csúcs tetején jelzi.
Gyakorlatilag már akkor csoda kellett volna megmeneküléséhez, mert minimum a 4-es tábor közelébe teljesen magától le kellett volna jusson.
Végül úgy tűnik, nem jutottak 8000 alá sem!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:16:14

@J.László: Olvastam, tényleg, jórészt igaza is lehet.
De szerintem ő mondhat ilyet, mi meg ne ítélkezzünk olyan hű de keményen.

J.László 2013.05.24. 19:19:39

@ColT:
A fél lábát már elvesztette. Most a gyerekéből vagy gyerekeiből csinált árvát. Hogy lehet ilyen valaki? Nekem ez a véleményem.

Ha Buda visszavételekor löveti le magát, nem szólok egy szót se. De egy hegy megmászása miatt?

J.László 2013.05.24. 19:25:34

@ColT:
És még kifelejtettem, hogy magával "rántott" egy fiatal srácot is, aki nyilván felnézett rá és bízott benne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:27:34

@J.László: Szerintem ezt meghányták-vetették a feleségével. És nem hinném, hogy a gyerekei később emiatt haragudnának rá.
Fent meg ha rosszat tett, megkapta a magáét.

Hogy hogy lehet ilyen valaki - most akkor veszélyes sportot űzőknek nem lehet gyereke?
Sem rendőröknek? Katonáknak? Tűzoltóknak? Berepülőpilótáknak? Akiknek ráadásul a munkájuk veszélyes? Ők is önként vállalják.
Szemellenzősség ez.

Ha meg senki nem vállalná a veszélyt, sehol nem tartana az emberiség.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:29:49

@J.László: A fiatal srác is 30 éves volt ő is dönthetett volna úgy, hogy nem megy. Rossz döntést hozott, de neki sem az első mászása volt, és ő is tisztában volt a veszéllyel.
Én nem törnék pálcát felettük.

J.László 2013.05.24. 19:34:18

@ColT:
A haza védelmének vagy a közrend vigyázásának van értelme. A tűzoltásról ugyebár nem beszélve. A hegymászásnak mi értelme van? Serpákkal egyengetve a terepet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:38:53

@J.László: Hogy szmámodra semmi, az nemjelenti azt, hogy másnak nem lehet. És hadd csinálja. A serpák pedig nagyon régóta segítik a mászókat.
A haza védelmének nagyon sok értelme van, ahogy egyáltalán az egymásra acsarkodó embercsoportoknak (országok) is. Háborúzni nagyon értelmes dolog, tényleg :D Többet költenek rá, mint bármi másra.
De akkor élsport?
Magukat tönkretevő művészek?
Technikai sportok?

Ezeket miért nem ostorozza mindenki?

Szemellenzősség, szűklátókörűség, kispolgári gondolkodás.

Kata78 2013.05.24. 19:40:29

@MikeBoy: Erre mondtam, én nem értek hozzá, a Pilisre se megyek fel, ha nem muszáj.... csak a józan paraszti ész (ne adj isten érzelmek) ezt diktálták volna. Nekem.....

J.László 2013.05.24. 19:43:13

@ColT:
Ezúttal magad törsz pálcát.

Kockáztatni nem árt néha, de nem értelmetlenül. Egy hegy megmászásának mi értelme van?

mitmiért? 2013.05.24. 19:44:35

@genyamagyar:
Ezt megbeszéltük már. Azt mondtad egy emberre aki pár napja halott hogy nem kár érte. Veled nincs miről beszélnem

b3nta 2013.05.24. 19:49:04

@J.László: Kedves J.László, szerintem az égvilágon semmi értelme a butaságaidnak, mégis ezen kérőzöl itt. Talán a gyerekei többet kaptak tőle, mint az olyanok gyerekei, akik itt dagonyáznak a saját kisszerűségükben.

mitmiért? 2013.05.24. 19:49:15

@J.László:
Az a megjegyzés h oxigénes népség nekem sem tetszett, de azt gondolom oka volt. Lehet (nem tudom) h az történhet ilyenkor hogy a serpak egy kis extra pénz miatt olyan kész helyzet elé állítják a hegymaszokat ami nem okés. De lehet hogy más oka van.

b3nta 2013.05.24. 19:51:56

Már csak ennyiért is tiszteletet érdemelnének.
himalajaexpedicio.postr.hu/cimke/Dardzsilin

genyamagyar 2013.05.24. 19:53:20

@mitmiért?: "Azt mondtad egy emberre aki pár napja halott hogy nem kár érte."

Vannak olyan halottak, akikért nem kár. Szerinted kár Hitlerért, Sztálinért, Mengeléért?

Tényleg?

Erőss Zs. miatt meghalt egy 27 éves srác. Előtte volt az élet.

Erőss fanatizálta, ezért nem jár érte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:53:32

@J.László: LOL, miben törtem pálcát?
A egymászó senkinek nem árt, senkit nem tesz tönkre, öl meg.
A háborúkat kirobbantó fejesek csak szenvedést hoznak - meg a mostani uralkodóink is.
Az értelmetlenséget ott kell keresni, nem a hegymászásban.

Az értelmetlen kockázatért me nézz be azokhoz, akik bebaszva vezetnek, meg gyorshajtanak. Lehet azokat is várja gyerek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.24. 19:54:32

@genyamagyar: Azért az a srác maga ment oda. Valamiért ő sem mondta, hogy nem megy.
Nem hiszem, hogy minden felelősség E.Zs.-é.

2013.05.24. 19:56:24

@Kata78:

Akkor gondold végig a következőt.
Erőss Zsolt vagy.
Célod, hogy megmászd az összes 8000 feletti hegyet.
Már fáradsz 200-zal a vége előtt és visszafordulnál, de ifjú titán társad előtted megy és biztosan meghódítja a csúcsot.
Mindig is nehéz volt összeszedni a pénzt egy expedícióra, de a "Magyarok a világ nyolcezresein" -nel ide már biztosan nem fogsz tudni feljönni többet, mert a csúcs bizony ki lesz pipálva.
És ekkor.........

J.László 2013.05.24. 19:56:51

@ColT:
"Szemellenzősség, szűklátókörűség, kispolgári gondolkodás." Erre bátorkodtam gondolni pálca törésileg.

Tudod, mit mondana erre egy katona, akikre pl. hivatkoztál? Természetesen igazi, pl. a Wehrmacht vagy a (nem iraki) Brit Expediciós Hadtest katonájára gondolok.

Nem hozta haza az emberét, de legalább értelme sem volt az egésznek. Azaz: alkalmatlan.

b3nta 2013.05.24. 20:00:26

@genyamagyar: sajnos ezt a te szinteden nem lehet elmagyarázni. Egyáltalán hallottál Kőrösi Csoma Sándorról?

genyamagyar 2013.05.24. 20:01:13

@ColT: 27 éves volt. Még félig gyerek. Persze, hogy hajtotta a dicsőség utáni vágy. Hogy közösen mászhat a híres Erőssel... Erőssnek azt kellett volna mondani, hogy "öcsi, eddig miket másztál? Négyezreseket? Majd gyere vissza 10 év múlva...!"

genyamagyar 2013.05.24. 20:03:32

@b3nta: Nem, dehogy hallottam róla! Biztos Győzike unokahúga, ugye?

arizmendi 2013.05.24. 20:04:11

mitmiértnek: mégsem tisztelték a hegyet. ha tisztelték volna, akkor beismerik a vereséget, és lekoccolnak.

Kata78 2013.05.24. 20:05:35

@MikeBoy: Hidd el, fel lehet adni... mert nem mindig a pénz számít. Az csak moentáris valami. Adtam fel én is jól (euroban) fizető életet érzések miatt. Nem, ezt nem így kellett volna. De utólag, ugye nagyon könnyű..... De nem tudjuk (hatjuk) mi ment végbe a fejekben az utolsó pillanatokban.....

b3nta 2013.05.24. 20:12:50

@genyamagyar: Azért kellenek ilyen emberek, mint ők, hogy a te gyerekeid is büszkék lehessenek valakire.

mitmiért? 2013.05.24. 20:19:09

@arizmendi:
E.loretan, szintén híres hegymászó mondta: szeretném megköszönni a hegyeknek h negyven éve engedik h megmásszam őket.
Azt gondolom h ezeknek az embereknek egészen különleges kapcsolatuk a hegyekhez egy olyan misztikus valami amit mi fel sem
tudunk fogni - bar amikor síelés kor fent állok 1234 m-en :-) néha megcsap a szele. Ha ezek az emberek valamit nem tiszteltek akkor azok nem a hegyek hanem sajat korlátaik.

genyamagyar 2013.05.24. 20:20:30

@b3nta: Annál okosabbak, hogy Erőssre büszkék legyenek. Kiss Péter - ha valóban visszament segíteni - nos ő akkor tényleg egy példakép.

Aki pedig serpa népséget emlegetett, nos ő egy bunkó f*sz, remélem egyszer ő is ottmarad.

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 20:21:20

@J.László: kedves László. megpróbálok több kommentedre is válaszolni egyben.
az a baj, hogy nem érted azt a gondolkodásmódot, az életfelfogást, a filozófiát amit ezek az emberek képviselnek/tek.
az hogy egy fiatal srácot "magával rántott" hülyeség. Kiss Péter ugyanazt a sportot űzte, önszántából mászott hegyet. sőt bármikor visszafordulhatott volna a felfelé vezető úton is, de nem tette, mert ugyanaz volt az élete mint Erőssnek.
a spanyol úr véleményéről annyit, hogy ilyen szituációkban hajlamosak az emberek másként emlékezni a történtekre. már csak azért is mert esetleg ők sem voltak olyan állapotban, hogy kellő alapossággal elemezzék a helyzetet. lejön a hegyről, elmondja mi történt SZERINTE. ez nem jelenti, hogy valóban az történt.
hogy mi értelme van egy hegy megmászásának? ez a kérdés értelmetlen. mi értelme van bárminek, amit te azért csinálsz, mert örömöt okoz neked?
belegondoltál, hogy a balesete után (amikor merő önzésből valószínűleg a lábába került két ember élete), mi lett volna ha nem mászik többet és otthon marad a két gyerekkel? egy megkeseredett "nyomorék" ember szerinted olyan apa lett volna, amilyen szeretett volna lenni?

ErrorFlynn 2013.05.24. 20:24:54

@Nagyzee: az a serpás mászás, mikor a serpa cipeli a mászó cuccát, felállítja neki a táborokban a sátrát, és teát főz neki, amikor beájul a sátorba.

fix kötelek: minden olyan nyolcezresen, ahol az adott szezonban indulnak mászócsoportok, kirakják a fix köteleket a normál úton. akárhány mászócsoport van, csak egy garnitúra fix kötélre van szükség. (amíg az meg nem sérül, természetesen.) ezért az egyik csoport kiépíti a köteleket, a többi meg fizet neki érte, mivel tökéletesen értelmetlen volna egymás mellé több biztosítást rögzíteni. így tehát az a gyakorlat, hogy mások által kiépített köteleket használnak, teljesen hétköznapi.

b3nta 2013.05.24. 20:27:59

@genyamagyar: Nos, aki "bunkó f*sz" jelzőket ereget, annak nem kell ottmaradnia sehol, mert ott van már maradva.

genyamagyar 2013.05.24. 20:31:31

@Mr. Rocketfinger: "az hogy egy fiatal srácot "magával rántott" hülyeség. Kiss Péter ugyanazt a sportot űzte, önszántából mászott hegyet. sőt bármikor visszafordulhatott volna a felfelé vezető úton is, de nem tette, mert ugyanaz volt az élete mint Erőssnek."

Marhaság!

Hallottál már pszichikai ráhatásról?

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 20:37:16

@ColT: Nincs hát, pont ugyan.olyan f.szság, mint serpával felcipeltetni magam a hegyre.
Vagy, mint kitömött jégmadarat fényképezni...
A.z.i.s.t.en.b.a.ss.za.m.eg.a.ce.zort

Nagyzee 2013.05.24. 20:37:24

@ErrorFlynn: Oké, világos. Köszi. Bár mondjuk az igazán vegytiszta alpinista / serpamentes stílus az lehet, amikor még mások által épített kötélzetet sem használnak, mert erre is van példa.* Szóval amit Erőssék az utóbbi években csináltak, az ilyen félig serpamentes dolog. (Ha jól tudom, mások által fent hagyott cuccokat, sátrakat is használtak időnként.)

*Ha jól értelmezem a dolgokat, Erőss is így ment a Nanga Parbat-ra, amikor szólóban mászta meg új útvonalon.

Mr. Rocketfinger 2013.05.24. 20:38:57

@genyamagyar: ne haragudj ,de ne beszélj zöldségeket. egy 27 éves férfi nem gyerek. vehet alkoholt, vezethet autót, szavazhat.
megmászott 82 4000 m feletti csúcsot, végigment a Tátra főgerincén, nem volt gyenge kezdő. Erőssnek mit kellett volna mondania? nem jöhetsz? ez hatásos duma lett volna... nem tartott pisztolyt Péter fejéhez. Péter pedig tisztában volt a kockázatokkal, tudta mit vállal.

Egyéves Önkéntes 2013.05.24. 20:41:51

@MikeBoy: De ha ő nem is tudta, mert kezdő nyolcezres volt, hogy nem tud segíteni, Zsótinak akkor is TUDNIA KELLETT, hogy a fiatal srác ezzel halálra ítélte magát. bármilyen kegyetlenül is hangzik, el kellett volna zavarnia onnan, hogy nekem már fülyültek, de te menj le.
Már ha tégyleg így volt, ugyanis én 8000 méterrel alacsonyabban voltam és 8000 km-el odébb.

ErrorFlynn 2013.05.24. 20:43:23

@Nagyzee: igen, ezért írtam oda, hogy a normál utakról beszélek. amelyik mászócsoport alternatív, ritkán választott útvonalat választ, az természetesen magára van utalva, és eldöntheti, hogyan megy a hegyre, kirakja magának a köteleket, vagy alpinista stílusban mászik.

b3nta 2013.05.24. 20:48:02

@Egyéves Önkéntes: Ezek szerint csak úgy lenne szabad először 8000 felett mászni, ha már mászott az ember 8000 felett.

arizmendi 2013.05.24. 20:48:04

mitmiértnek: nem érted. a hegyek a korlátai(n)k.

2013.05.24. 20:50:02

@Egyéves Önkéntes:

Én is őszintén várom a részletesebb beszámolót és elemzést Kolláréktól, hogy mi történt Kiss Péterrel aznap éjjel, amikor Erőss feladta a lefelé menetelt.

genyamagyar 2013.05.24. 20:50:04

Van egy srác, aki 4000-reket mászott. Erőss, a nagy tudású mászó pedig szentül hiszi, hogy ilyen tapasztalattal meg lehet hódítani a 3. legnagyobb csúcsot.

Gondolatok:

1. Ezáltal saját teljesítményét degradálja le.
2. Ezt tényleg komolyan gondolta? Ennyire naiv volt?
3. Esetleg arra gondolt, ha baj lesz, legyen aki lehozza...

genyamagyar 2013.05.24. 20:52:24

@Mr. Rocketfinger: "megmászott 82 4000 m feletti csúcsot, végigment a Tátra főgerincén, nem volt gyenge kezdő. Erőssnek mit kellett volna mondania? nem jöhetsz?"

4000 méterre az ember felsétál. De igen, gyenge kezdő volt. Igen, azt kellett volna mondania: "nem jöhetsz!"

b3nta 2013.05.24. 20:54:22

@genyamagyar: csakhogy ő nem genyamagyar v