HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Dögöljön meg a szomszéd tehene is?


magya-rom.jpg

A magyar-román vb-selejtező volt a legrosszabb futballélményem az utóbbi időben. Amikor 2-1-re vezettünk, és ott voltunk a győzelem kapujában... De nem éreztem azt az extázist a tv előtt ülve (az Ötvenhatosok terén és a Puskás Ferenc Stadion előtti kivetítő előtt állva sem) és az üres lelátókat nézve, amit 30-40, vagy akárhány ezer szurkoló, köztük 1-2 ezer román előtt éreztem volna. Bukarestben lesz lehetőség átélni valami ilyesmit, de jó úton haladunk afelé, hogy ott se jöjjön össze.

Eleve utálom, amikor a politika rátelepszik a futballra. Tudom, hogy a pillanatnyi hírnévért és egy-két szavazatért bármire képesek a politikusok, de picit most messzire mentek a magyarok. Mi voltunk a legjobban felháborodva, amikor beköptek minket a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél. Most pedig Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő tette ugyanezt a Román Labdarúgó-szövetséggel.

A román szurkolók a Trinidad és Tobago elleni felkészülési meccsen huhogtak. Ezután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, konkrétan Markó Attila levélben fordult a FIFA-hoz, amelyben felhívja a szervezet vezetésének a figyelmét a román pályákon tapasztalható rasszizmusra és a helyi szövetség hozzáállására. Miért kell ezt? 

Mi voltunk a legjobban felháborodva, amikor a FIFA zárt kapus büntetésre ítélt minket a magyar-izraeli meccs miatt. Pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elismerte, hogy hibázott, minden szinten elítélte az ott történteket. Nem volt jó érzés, hogy mások, név szerint az európai rasszizmus ellenes mozgalom (FARE), egy bécsi izraelita kör, valamint a Simon Wiesenthal Központ jelentették fel a magyarokat.

magyar-román.jpgfotó: www.ujszo.com

És most mi tesszük ugyanezt a románokkal. Kinek jó ez? A jogvédő szervezet "szeretne rámutatni", hogy a román szövetség (FRF) nem veszi komolyan az etnikai és faji alapú fenyegetéseket és visszaéléseket, emlékeztet a májusi holland-román meccsre, ahol a román szurkolók magyarellenes transzparenst feszítettek ki, amellyel a a Rapid kolozsvári meccsén magyar zászlót égető, emiatt letartóztatott szurkoló mellett álltak ki. A molinó szövege nagyjából így néz ki magyarul: „Most egy meggyújtott rongy miatt letartóztatjátok, azok után, hogy évekig mosolyogva toleráltátok az RMDSZ etnikai terrorizmusát mint állampolitikát.” 

transzparens.jpg

Valóban elítélendő tettek ezek, de nem a mi dolgunk a románok háza táján söprögetni. Minden FIFA-mérkőzésnek van egy ellenőre. Az ő feladata jelezni, ha rendellenes dolgokat tapasztal a nézőtéren. Markó Attiláék szerint aggodalomra ad okot, hogy az FRF tiltakozik a FIFA által kiszabott büntetés ellen, ahelyett, hogy keményebben fellépne a rasszizmus ellen. Gondolom, ezt is látják a FIFA-nál.

Értem, hogy ez az akár túl is mutat a sporton, és védeni kell a romániai magyarok és minden más kisebbség érdekeit, de attól, hogy panaszkodunk a helyi labdarúgó-szövetség hozzáállására, még nem oldódik meg a probléma. Nyomást kell gyakorolni rájuk, tárgyalásokat kezdeményezni, ötleteket adni, tapasztalatot cserélni.

nat11_1_1.jpg

fotó: www.national11.hu

A nézők nélküli meccseknek a FIFA szemszögéből sem látom értelmét. Mi a jó abban, ha a saját rendezvényeden, amit a tv egyenes adásban közvetít a világ felé, nincsenek nézők? Mit sugall ez, és milyen eredményt várnak tőle egyáltalán? Az az út sehova sem vezet, ha arra sarkaljuk a FIFA-t, hogy legyen zárt kapus a szeptemberi román-magyar. A két válogatott és a stadionba vélhetően kilátogató 5000 magyar érdeke legalábbis nem ezt diktálja. 

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.06.14. 06:54

Címkék: kép csapat válogatott labdarúgás rmdsz egyéni magyar-román zárt kapu román-magyar

12 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr665360811

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dögöljön meg a szomszéd tehene is? 2013.06.14. 09:52:01

Mi voltunk a legjobban felháborodva, amikor a FIFA zárt kapus büntetésre ítélt minket a magyar-izraeli meccs miatt. És most mi tesszük ezt a románokkal ugyanezt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vladimir964 2013.06.14. 21:45:55

Marhaság ez az egész stadionbezárósdi, ez nem fog soha megoldani semmit. A (bármilyen) labdarúgó szövetséget vezető paraszt csak abból ért, ha megvágják. Ergo: nem bezárni kell a stadionokat, hanem olyan pénzbüntetést a nyakába sózni az illető szövetségnek, hogy belegebed, no akkor érdekes módon azonnal tudnának intézkedni a következő alkalommal.

kennyking 2013.06.14. 22:02:22

Amióta a mido szervezetek nyomására zárt kapu mellett kellett játszanunk a románokkal, megszerettem a midó népet.A FIFA elérte a célját.

rooklin 2013.06.14. 22:42:35

Nézd, ha minket egyszer megbüntettek, jogosan vagy sem, ez az oda-visszavágó már csak úgy lehet fair, ha ugyanazokért a vétségekért őket is ugyanúgy büntetik. Nevetséges lenne, ha a románok úgy úszhatnák meg a legfontosabb idegenbeli meccsüket, hogy semmivel nem jobbak a szurkolói a mieinknél. Főleg, hogy pont ez a két válogatott harcol a pótselejtezőt érő 2. helyért. Igenis legyen zárt kapus a román-magyar is.

Flúgatlan 2013.06.14. 22:47:32

A stadionbezárás tényleg hülyeség. Mindegyik esetben.

Itt nem a szomszéd tehene a lényeg. Hanem az egyenlő bánásmód, törvény eletti egyenlőség, stb. Ha "A" népcsoport sértegetése X büntetést von maga után, akkor "B" népcsoport sértegetése X-et érjen. Vagy ha "K" országban elkövetnek egy bűntettet, akkor ugyanez a tett "L" országban is ugyanazt a büntetést érje.

Leginkább persze nem kellett volna az első esetben zárt kapus meccset elrendelni. A hiba ott volt, nem ott, hogy fordított esetben mi is kérjük az egyenértékű eljárást.

A hülyék azok hülyék maradtak a büntetés után, semmivel nem lett bennük kisebb a fajgyűlölet. Sőt, ha azt látják, hogy csak bizonyos népek sértegetése jár büntetéssel, akkor még meg is erősítik őket abbéli meggyőződésükben, hogy vannak népek, akik magukat a többi fölé helyezik és ezt érvényesítik is a világban.

Nem kell a kettős mérce. Ha egyszer büntettek fajgyűlöletért, akkor tessék mindig azt tenni. Vagy kijelenteni, hogy az első büntetés jogtalan volt és a felelőst kirúgni.

röf 2013.06.15. 06:52:53

A román "szurkolók" már többször bizonyítottak. A legtahóbbak közé tartoznak. A FIFA is többször bizonyított. A világ legkorruptabb szervezetei közé tartozik. A Wiesenthal Központ is többször bizonyított. Gátlástalan tetves népség, akik abból próbálnak megélni, amit így hetven év elteltével a hátunk mögött kéne már hagyni, nem pedig minden héten megemlékezést tartani. Szóval menjen mindenki a picsába, a focit meg hagyják meg játéknak, amihez a közönség pont úgy hozzátartozik, mint a labda.

regress 2013.06.15. 06:54:07

nem a fifa a hibás.vannak szabályok amiket be kell tartani.egy maréknyi oxigénhiányos miatt büntetnek több tízezer embert.biztos ,hogy jól van ez így?

miketbeszéltek 2013.06.15. 08:00:58

@röf: Szóval mindenki mocsadék, csak a közönségnek az a néhány százaléka természetes velejárója a focinak, aki balhézni megy ki a meccsre....A metró szétverése is beletartozik még a játékba? Az is a Wiesenthal Központ miatt van?

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.15. 08:06:55

@regress: "vannak szabályok amiket be kell tartani"
És csak a Magyaroknak, vagy mindkét félnek? Csak mert a Románokat hasonló szabály be nem tartásért (magyar zászlót égettek) nem ítélik zártkapusra, mint anno minket...

Szalahadin 2013.06.15. 08:54:06

"Valóban elítélendő tettek ezek, de nem a mi dolgunk a románok háza táján söprögetni."

Ez úgy értendő, hogy mások háza táján söprögetni kizárólag a Wiesenthal Központ feladata? Arról valahogyan egy szó sem esik, hogy az egész lavinát az ő kavarásuk indította el, azt sugallva, hogy ami a magyarok esetén visszatetsző a szerzőnek, azt egyáltalán nem az, ha pontosan ugyanezt a WK követi el. Nem ezt hívják kettős mércének?

Illetve, ha már rasszizmus a futballpályákon, a Beitar Jerusalem háza táján miért nem söpröget senki? A szurkolók nyílt transzparenseken hívták fel a figyelmet a "faji tisztaság" (sic!) fontosságára, amikor az orosz tulaj csecsen játékosokat igazolt, akik muszlimok voltak. Következő lépésként felgyújtották a klub székházát, majd amikor a csecsen játékos arra vetemedett, hogy gólt is szerzett a Beitarnak, a szurkolók felháborodva és fújolva tömegesen elhagyták a stadiont.

Ha egy olyan ideális világ lenne, ahol a tetteket önmagukban ítélik meg, nem aszerint, hogy ki az elkövetőjük, ezért a lehető leggusztustalanabb fajgyűlöletért mi járna? Egyesület feloszlatása? Stadion valamikori helyének sóval behintése esetleg?

regress 2013.06.15. 09:24:40

@Ellenőrző QR kód: természetesen mindenkinek be kell tartani a szabályokat.a román meccsnek is zártkapusnak kellene lenni

bokszoló 2013.06.15. 09:51:14

Kedves vincent1
bejegyzésed teljes tudatlanságod ékes szimbóluma!
Sem retorikailag,sem stilisztikailag nem üti meg a közlésre méltó szintet.
A sunyi,összeugrasztásra irányuló kísérlet ami kisüt az egész bejegyzésből pedig már egyenesen megmosolyogni való.
Már a cím is el van b*szva mert az , hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene is "
mondás arra utal,hogy ha engem kár ért legalább a szomszéd(aki ebben az engem ért kárban véten)
ingó és ingatlan vagyonában keletkezzen kár,mert talán az egy kicsit engem megnyugtat.
A románok viszont egyáltalán nem vétlenek sőt ritka egy kicsinyes és rasszista nép.
Lásd még erdélyi magyarok.
Úgyhogy kedves barátom inkább valami kevésbé megeröltető dologgal kellene foglalkoznod mint a bejegyzés gyártása.
Talán a TESCO bevásárló kocsiajinak összegyűjtése a parkolóban még kihívást és szép életkarriert tartogatna számodra.

röf 2013.06.15. 13:47:23

@miketbeszéltek:
"Szóval mindenki mocsadék, csak a közönségnek az a néhány százaléka természetes velejárója a focinak, aki balhézni megy ki a meccsre....A metró szétverése is beletartozik még a játékba? Az is a Wiesenthal Központ miatt van?"
Ezt olvastad ki a kommentemből? Aludd ki magadból a kövidinkát, aztán később próbáld meg újra. Én a román szurkolókról, a FIFA-ról, meg a Wiesentahl Központról írtam meg a véleményem. (Továbbra is tartom.)
süti beállítások módosítása