HTML

Keress minket facebookon

magicmagyars

weboldalkészítés: web-solutions.hu

Legyőzte az akadályokat Rómában


baji_olimpia_zimbio_pont_com.jpg

Csütörtökön áttörte, vagy inkább átugrotta a római gátakat Baji Balázs, aki egyéni csúcsát megjavítva harmadik lett a Gyémánt Liga olaszországi állomásán. Szép születésnapi ajándékot előlegezett meg magának az 1989. június 9-én született atléta.

110 méter olyan táv, amit az emberek többsége még különösebb megpróbáltatások nélkül lefut ilyen-olyan idő alatt. 13-14 másodpercen belül azonban már nem sokunknak menne, főleg akkor, ha még 106,7 centiméter magas gátak is akadályoznának minket a haladásban. Baji Balázsnak így is megy. Persze, az ő esetében már már nem a 13-14 másodpercről, hanem századmásodpercekről beszélünk - hiszen neki nem hozzánk, hanem ellenfeleihez, a világ élmezőnyéhez kell mérnie magát.

Rómában például az első helyezett orosz versenyző, a korábban Európa-bajnokságot nyert Szergej Subenkov 13.20 másodpercet hasított, Baji pedig egyéni csúcsát két századmásodperccel megjavítva lett harmadik. Az ő ideje 13.44 lett. 5 évvel ezelőtt 13,60 volt az egyéni rekordja. 

A szám világcsúcsát tavaly állította fel az amerikai Aries Merritt, aki a brüsszeli Gyémánt Liga-versenyen futott 12.80-at.

marritt.jpg

Baji Balázs 2007-ben robbant be a köztudatba, amikor 110 gáton megnyerte a magyar bajnokságot, a junior Eb-n  elődöntőbe jutott, a következő évben pedig beverekedte magát a döntőbe, és hetedik lett a junior világbajnokságon. 2009-ben fedett pályán magyar bajnok, a szabadtéri utánpótlás Eb-n pedig 14. lett - újabb egyéni csúcsot futva. A 2010-es év felejthető a békéscsabai atléta számára, a tavaly előtti esztendő viszont ismét az övé volt. Fedett pályás magyar bajnoki cím, 60 méter gáton pedig 7.77-es idővel elődöntőbe jutott, és 13. lett. Ezután jött az ostravai U23-as Eb, ahol újabb egyéni csúccsal ezüstérmes lett 110 gáton. Ezzel teljesítette az olimpiai kvalifikációs B-szintet. Az Universiaden hatodik lett, a világbajnokság selejtezőjében kiesett, viszont a magyar bajnokságot megnyerte. 

2012-ben teljesült Baji Balázs elindult a londoni olimpián. Itt 13.76 másodperces idővel ötödik lett a futamában, ami kevés volt a továbbjutáshoz, mégis sokan az emlékezetükbe vésték a magyar versenyzőt. A három bukással tarkított futamon Liu Hsziang már az első gátban elbotlott. Nem ért célba - sérülten hagyta el a pályát. Baji Balázs fogadta őt, aki a magasba tartotta a kínai kezét. Honfitársunk ezt követően elmondta, hogy a tiszteletét akarta így kifejezni.

Baji-Liu1.jpgBaji ezért a megmozdulásáért Fair Play-diplomát kapott a Magyar Fair Play Bizottságtól.

Az atléta idén 7.56-os egyéni rekordot futott 60 méteren a göteborgi fedett pályás Európa-bajnokságon, amivel negyedik lett, a hazai szabadtéri szezonnyitón pedig 110 gáton remekelt - itteni 13.46-os idejét javította tovább Rómában.

Gátfutásban amúgy sem állunk rosszul. Deák Nagy Marcell tavaly 400 méteren ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon, és van egy junior világbajnoki ezüstje is, Kiss Dániel pedig a barcelonai kontinensviadal 110 méteres versenyéről hozott haza egy bronzérmet 2010-ben.

Idén augusztus 10. és 18. között Moszkva ad otthont a szabadtéri világbajnokságnak, előtte július 10-én pedig Budapesten lesz a Gyula István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyen a hazai élvonal mellett ott lesz a Szörnyeteg becenévre hallgató olimpiai- és világbajnok sprinter, Yohan Blake is, aki a 100 méteres síkfutásban fog rajthoz állni.

SZERZŐ: vincent1
DÁTUM: 2013.06.08. 11:02

Címkék: video kép atlétika róma egyéni diamond league Bajnokok Ligája baji balázs gyémánt liga

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmagyars.blog.hu/api/trackback/id/tr525350683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása