Találkozás a végső igazsággal

A világon 40-50 millióan, Magyarországon 40-50 ezren űzik valamilyen szinten. A karate a japán Okinava-szigetről származik, születése a középkorra tehető. Idén komoly esély van rá, hogy a karate bekerüljön a 2020-as nyári olimpia programjába, jövő héten pedig Budapesten lesz az Európa-bajnokság. Első világbajnokunk csak egy junior karatéka fair play-díjas lépésnek köszönhetően indulhat a kontinensviadalon.

.jpg)


A labdarúgás a szegények sportja, mondták régen. Mára ez az állítás hamissá vált. Az üzleti alapokra helyezett szórakoztató iparág túl lett bonyolítva és elvesztette olyan régi értékeit, mint a közösségépítés, a valahova tartozás, a klubhűség, a sportszerűség, vagy a szellemesség. Ráadásul a játék tisztasága is erősen megkérdőjelezhető. Ezek ellenére még mindig a foci a legnépszerűbb sportág és nagyon sokan szeretik. Szinte minden magyar klubra jut legalább egy, de inkább több híres szurkoló.
Az 1896-os, első újkori olimpiára építették volna meg Budapest stadionját, de végül 1000 kilométerrel arrébb, Athénban rendezték az ötkarikás játékokat, így pedig az aréna sem épült meg. Közel hatvan évet kellett rá várni, de megérte. Jelen állás szerint 2016-ra lesz kész az új Puskás.
.jpg)
Az Ungvári fivérek, Miki és Attila nagyon készültek életük első közösolimpiájára, ám a fiatalabbik, Attila számára eltiltás miatt kimaradt London. Miki ezüstérmes lett, most Budapesten, a judo Európa-bajnokságon próbálnak meg együtt a csúcsra jutni. Van azonban egy apró bökkenő: egy súlycsoportban lépnek tatamira az Eb-n. Ám ez mégsem akkora probléma.
KIK VAGYUNK? | HIRDETÉS | KAPCSOLAT